A létrehozó szövegmagyarázat (a generatív poétika) elmélete és gyakorlata

 „Az irodalom: hazugság.”
(Platón)

„A költő sosem állít semmit, ezért nem is hazudik sohasem.”
(Sir Philip Sidney)(1)

„Mit jelent az irodalom egy olyan világban, amely éhezik?”
(Jean-Paul Sartre)(2)

„Az irodalom tökéletesen haszontalan: egyetlen haszna,
hogy élni segít.”
Claude Roy)(3)

„A szöveg igényét csak az képes meghallani, akit saját létének
a kérdése mozgat.”
(Bultmann)(4)

„Mit ad nekem a szöveg, amit saját létem lehetőségeként élhetek meg?”
(Bultmann)(5)

„Tévedés azt hinni, hogy a költő érti az életet, és mint valami
tanítómester, elmagyarázza. A költő nem érti az életet, és éppen azért
ír, hogy az írással mint tettel, megértse.”
(Kosztolányi Dezső)(6)

„Kertemben érik a
leveles dohány.
A líra: logika;
de nem tudomány.”
(József Attila)

A korszerű pedagógia elsősorban nem az ismeretek közlését, hanem az ismeretszerzés módszereinek átadását tekinti elsődleges céljának, hiszen ez vezet kreatív tudáshoz. Ez a tanulmány a tudományos megismerés logikáját szeretné az irodalmi szövegmagyarázat példáján keresztül bemutatni; a módszertan így elsősorban a magyar nyelv és irodalom tantárgy keretén belül kíván egy általános szemléletet közvetíteni, tehát igyekszik egyszerre tantárgyi és tantárgyak felett álló is lenni. Ugyanakkor szeretné feloldani a különböző tudományterületek közötti látszólagos ellentmondást, hiszen rávilágít a tudományos megismerés általános módszertani párhuzamaira. Például, hogy a természettudomány a valós világot magyarázza, az irodalom értelmezője pedig a lehetséges világot. „Az én egyszerű elképzelésem szerint a tudományos elmélet csupán a világegyetem modellje vagy éppen részleges modellje; olyan szabályok gyűjteménye, melyek megfigyeléseinkhez rendelik a modell mennyiségeit. Az elmélet csak a mi elménkben létezik, ezen túl semmi realitása nincs (akármit jelentsen is ez).”(7) (Kiemelések tőlem. S. F.)

Természetesen óriási a különbség a különböző tudományok módszertana között, de a magyarázatban, a törvényszerűségek keresésében felfedezhető a logikai hasonlóság is. Ha az előző idézetben a világegyetem szón az irodalmi mű (lehetséges) világát, „világegyetemét” értjük, nyilvánvalóvá válik ez. Így olyan, látszólag egymástól távol eső dolgok kerülhetnek egymás mellé, mint az ősrobbanás elmélete mint hipotézis és a nyomozás módszertana (például Columboé) mint a tudományos megismerés - és egyben az irodalomértelmezés - modellje. Remélem, hogy ez a megközelítés a taníthatóságot és az érdekességet, majd pedig az értelmezői aktivitást is nagymértékben növeli. Az egyik cél, hogy a diákok „értelmes” és „tartalmas” közlemény megformálása során az irodalomértelmezés mellett a Web-szerkesztést is gyakorolhatják, amelynek lényege nem annyira a külcsínben van, mint inkább a hipertextes(8) gondolkodásmód elsajátításában. A „létrehozó szövegmagyarázat” egyik kulcsfogalma a mélyszerkezet, amely nagyon közel áll a hipertexthez/hipermédiához: az információ ott is alineáris, mélységben és asszociatív módon tagolt szöveg/kép/hang. Az új típusú dokumentumhalmaz új, multimediális/hipertextes olvasási stratégiát követel, amely alineáris metaolvasás: polimorf, dinamikus navigáció az intertextuális hipertérben.(9) Ugyanakkor az Internet és a multimédiás CD-k rávilágítanak a gondolkodás szerkezetére is. Az írás szekvenciális közlés: sorrendje kötött. A puszta információ azonban még nem tudás, mert a gondolkodás nem szekvenciális, hanem asszociatív, kombináló, heurisztikus. A nem szekvenciális közlés a hipertext, vagyis ami túl van a szövegen;(10) tudáselemek sokdimenziós hálóba rendezett sokasága: szövegfeletti tudásszerkezet.(11) A bejárható út több, mint az előre beépített.(12) A tudás: az információ alkalmazása a gondolkodás logikai műveleteivel: analízis, dedukció, indukció, modellalkotás stb. Az igazi tudás: amikor többet tudunk, mint amennyit tanultunk.

A dolgozat másik célja, hogy hozzájáruljon egy oktatás-módszertani probléma megoldásához, amit Csúri Károly vetett fel kiváló, irodalmi magyarázatokat tartalmazó könyvében.(13) A létrehozó szövegmagyarázat (a generatív poétika) lényege, hogy az irodalmi művet - a nyelvhez hasonlóan - jelekből álló rendszernek (szemiotikai alapú struktúrának) fogjuk fel, így értelmezése azt jelenti, hogy „feltárjuk jeleinek természetét és megállapítjuk, hogyan működik az ezek használatát és összeállításait (kombinációit) szabályozó rendszer. (14) A létrehozó szövegmagyarázat (a generatív poétika) elnevezésben a generatív jelentése: véges számú elemből szabállyal létrehozni; a poétikáé pedig ebben az esetben a szövegmagyarázat: a jelek, az elemek és az őket összekapcsoló szabályok bemutatása.

Mi az irodalom?

„Az irodalom olyan nyelvi képződmények történetileg változó rendszere, amelyekben többnyire a köznapi és tudományos szövegekétől eltérő nyelvhasználat érvényesül, és amelyek esztétikai hatást váltanak ki.”(15) Egy másik meghatározás: az irodalom a nyelvre épülő másodlagos jelrendszer (szemiotikai rendszer) egy általános kommunikációelméleti és történeti, társadalmi, pszichológiai stb. szövegkörnyezetben.(16)

Az irodalom fogalma - mindenki számára elfogadhatóan - valószínűleg meghatározhatatlan, de mégis ki kell indulnunk valamiből, hiszen szerencsére tapasztaljuk, hogy az irodalom létezik. Szerencsés esetben még esztétikai hatást is kivált, de hogy ez micsoda, azt definiálni legalább annyira nehéz, mint az irodalom fogalmát. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy egy jó műalkotás élményt szerez, megdöbbent, megráz, mint az áram, fölforrósít, tűzbe hoz; beleborsódzik a hátunk, libabőrösek leszünk, jót nevetünk vagy sírunk - átélten nevetjük vagy siratjuk magunkat. Egy jó könyv kiemel a hétköznapok forgatagából vagy egyhangúságából, megszabadít bennünket önmagunktól, mert időlegesen eltereli figyelmünket gondjainkról, hogy aztán mégis a saját létünkre vonatkoztatható választ, segítséget adjon. Egy látszólagos (virtuális) valóságba emel, egy lehetséges világot teremt, amely hat ránk, élményt szerez, üzenetet hordoz számunkra, amelynek hatására egy kicsit szabadabbnak érezhetjük magunkat, mert máshol és mások is lehetünk, másképp láthatjuk a világot és benne önmagukat: tömörebben, mélyebben, lényeglátóbban, megrendítőbben. Megszerezhetjük a ráismerés és az önigazolás örömét: ezt helyettem írták... Felismerhetjük a varázslatot, a csodát: megtapasztalhatjuk a kimondhatatlan kimondását. A hatás nem marad el, ha engedjük, hogy a mű megszólítson minket, s mi is válaszolunk rá lelki alkatunknak megfelelően. Csak úgy. Játékból. „Figyelemmel kísérhetjük önmagunk változó megnyilvánulásait, miközben egyik sem fed le bennünket: az irodalom önmagunk folytonos színrevitelét a vég elhalasztásaként tünteti föl.”(17)

Mi az értelmezés (interpretáció)?

A hermeneuein ógörög ige fő jelentései megegyeznek a to interpret angol igealakkal: értelmezni, magyarázni, megértetni;(18) fordítani, tolmácsolni nyelvről nyelvre, vagy a színész a verset, zenész a zenét. Ennek megfelelően az interpretáció három fő jelentése: 1. Kifejezni, kimondani a szavakat; közvetlen, megjelenített értelmezés: vers- és prózamondás, az irodalmi mű „megfilmesítése”, „színházi előadása”, rádiójáték stb. A másik nyelv az előadás „nyelve”. Ezek értelmezése újabb interpretációsort indít el... 2. Fordítani egyik nyelvről a másikra; közvetlen, megjelenített értelmezés: a műfordítás. A másik nyelv a célnyelv mint természetes nyelv. Könnyen belátható, hogy az idegen nyelvről való - még a szó szerinti fordítás is, nemhogy a műfordítás - szükségképpen veszteséggel jár, hiszen nincs pontos megfelelés a nyelvek szavai között; a fordító fordításával egyben értelmez is. A legnyilvánvalóbb a gond a versek műfordításánál; a legradikálisabb, de megfontolandó nézet, hogy a versek lényegében fordíthatatlanok, csak az eredeti nyelven férkőzhetünk közelükbe...(Csak egy példa: szinte megoldhatatlan, hogy az eredetiben és a fordításban is ugyanazok legyenek a rímelő szavak.) 3. Megmagyarázni egy szöveget, egy helyzetet; közvetett, kifejtett, érvelő és bizonyító értelmezés; a hagyományos értelemben vett műelemzés, szövegmagyarázat. A másik nyelv az elmélet és a módszer szaknyelve (metanyelv). Ebben az esetben az interpretáció a művészi alkotás egyéni értelmezésen alapuló tolmácsolása, magyarázata, megértetése. Egyéni, mert meghatározza az olvasó személye, lelki alkata, a művészetről és a világról alkotott ismeretei; nincs az olvasói tudattól független értelmezés. Tolmácsolás, mert az értelmezés lényegében „fordítás”: egy másik nyelvvel, jelen esetben a szaknyelvvel való bemutatás, egy elmélet alkalmazási szabályaival (módszertan) létrehozott magyarázat. Ebből következik, hogy a „legtökéletesebb értelmezés” a teljes szöveg felidézése, megismétlése lenne. Nyilván ez az oka, hogy a leggyakoribb értelmezési hiba a dolgozatokban a vers „prózára fordítása”, vagy a próza cselekményének puszta elmesélése. (De Columbo itt is figyelmeztet: hiába írjuk le a tényeket, ha érdemben nem tudjuk megoldani az ügyet, vagyis ha nem tudjuk kinyomozni és megmagyarázni, sőt bebizonyítani, hogy mi és miért úgy történt.) Az elemző úgy véli - egyébként teljes joggal -, hogy a szerzőnél jobb és pontosabb szavakat ő sem találhat, de ebben az esetben az eredmény nem a hagyományos értelemben vett műértelmezés lesz, hanem a művészi szöveg felhígítása.

Ebből is következik, hogy a szövegmagyarázat szükségképpen egyszerűsít, hiszen elvonatkoztat, általánosít, részeket emel ki, a lényeget igyekszik megragadni a sokszínű jelenségvilágból, a felszín szemléléséből a mélységbe akar eljutni... „A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. / Alig hallottam, sorsomba merülten, / hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.” (József Attila: A Dunánál, 1936.) „Te jól tudod, a költő sose lódit: / az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.” (József Attila: Thomas Mann üdvözlése, 1937.) „Nem a való hát: annak égi mássa / Lesz, amitől függ az ének varázsa” (Arany János: Vojtina ars poétikája, 1861.) Nyilvánvaló, hogy az első kettőhöz, az előadáshoz és a műfordításhoz szükség van a harmadikra, a kifejtett értelmezésre, ugyanakkor ez csak olvasáson keresztül valósulhat meg. A néma olvasást ebben az értetemben felfoghatjuk egy belső, csak a magunk számára közvetített „előadásként.” Az előadás, olvasás, értelmezés és műfordítás kölcsönös összefüggését, dialektikáját ismerhetjük fel itt.

Mi az értelmezés értelme?

,.A kultúra minden vonatkozásában nyelv. (...) A nyelv az irodalom Léte, egész világa; az irodalom egésze az írás aktusában jelenik meg, nem a »gondolkodásban«, »az ábrázolásban« az »elbeszélésben« vagy az »érzésben«.”(19) Az irodalom tehát elsősorban a nyelv művészete, így az irodalmi mű nyelvének jellemzői: grammatizált és/vagy ritmizált, stilizált, retorizált és poétizált is egyszerre.(20) Ebből következik, hogy az irodalmi szöveg elvi-módszertani vizsgálatának - többek között - ezek lehetnek a lehetséges szempontjai.(21) Ha van értelme a műértelmezésnek, akkor az nem más, mint az olvasói élménynek, az esztétikai hatásnak a magyarázata. Az érzelmi és értelmi élmény tudatosítása, értelmezése, hogy ne csupán a tetszik vagy nem tetszik legyen a válasz egy műre, hanem kíséreljünk meg tudatosan és rendszerezetten, ha tetszik, tudományosan - vagyis logikusan, mások által ellenőrizhető és megismételhető módon - válaszolni a miértekre. Hiszen fölmerülhet, hogy miért hat ránk az egyik mű és a másik nem, miért úgy hat, ahogyan... Valójában csak annyi és az-e az értelme, üzenete, jelentése, amit első olvasásra, hallásra felfogtunk, megértettünk? Elsősorban komolyzene hallgatásánál fordul elő gyakran, hogy elsőre nem tetszik, nem hat annyira a mű, mint a további meghallgatások során. Miért? A többszöri hallgatás után egyre jobban értjük, vagy az ismerttel való újbóli találkozás, az újabb ráismerés fokozza a hatást? Talán mindkettő... Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy az élményt adó, szerintünk „jó” műveket többször olvassuk, hallgatjuk; esetleg megtanuljuk kívülről, mert olyan fontosnak tartjuk.

Gyakran tapasztaljuk, hogy hat ránk a szöveg: „Minden mondatát megértjük a műnek (= a szövegvilág: milyen tényekből áll a szöveg világa?, [a felszíni szerkezet], mégsem tudjuk, miről szól igazán.” = A lehetséges világ: miért az adott tényekből és módon épül fel a szöveg világa?, [a mélyszerkezet].)(22) Ez azért van így, mert „a mű jelentése, »végső üzenete« nem azonos valamiféle tartalmi kivonattal, filozofikus megállapítással, hanem egybeesik magával a szöveghez rendelhető világgal. Ebből adódóan az »üzenet« értékét irodalmi szempontból kevésbé a gondolatok bölcsessége, mint inkább a kérdéses (lehetséges) világ szerkesztettsége (strukturáltsága), részekből álló bonyolultsága (differenciáltsága) szabja meg.”(23) Az értelmezés célja tehát, hogy a „miről szól”, „mit jelent”, „mit mond”, továbbá a „miért mondja így”, a „miért van így, ahogy van” kérdésre egy szabályok által pontosan meghatározott és mindenki számára hozzáférhető, viszonylag egyszerű és könnyen tanulható módszer segítségével minél kimerítőbb és kellően alátámasztott, logikus választ adjunk. Az eljárás elvileg minden irodalmi műnemben (líra, epika, dráma), bármikor megírt alkotásra alkalmazható; az alkalmazás módja és mélysége természetesen eltérő lehet az egyes szövegtípusoknál.

Az értelmezés műveleti lépései és eredményei

1. Aszövegvilág felépítése leírással és kérdésekkel.Eredménye: az írásban is rögzített első olvasat és kérdéseink a szöveghez. Az első olvasás után a műhöz egy világot rendelünk, vagyis a szöveget félretéve átgondoljuk vagy leírjuk, hogy mit olvastunk. Ez nem más, mint az első olvasat, az élmény rögzítése, egyben emlékezetpróba is; ezzel eleget teszünk az értelmezés egyik alapszabályának, hogy mindig az egész felől haladjunk a részek, majd onnan ismét az egész felé. Az emlékezet pszichológiai működése folytán nyilván a számunkra lényeges dolgokra emlékszünk majd elsősorban. Ugyanakkor kiderül, hogy hol vannak homályos pontok. Minden esetben lesznek ilyenek! Felismerjük, hogy vannak kérdéseink a szöveghez. Fogalmazzunk meg minél többet ebből! Ezeket mindig írjuk le! (Columbo is gyakran fönnakad: ezt nem értem. Miért?)

Felismerjük, hogy bizonyos dolgokat nem értünk. Miért így és ezekből épül fel a szöveg világa? Rájövünk: „a szövegvilág felépítése az olvasó számára olyan jelleggel is önkényes lehet, hogy feltételezi: a szövegvilágbeli tényállások igazságértéke adott, (hiszen kitalált dolgokról, fikcióról, egy lehetséges világról van szó), de a szövegvilág felépítése megokolatlan, és ugyanakkor megokolható.” (Kiemelés az eredetiben.)(24) Másképpen fogalmazva: az irodalmi szöveg mindig rejtvény, labirintus - természetesen eltérő mértékben -, hiszen tapasztaljuk, hogy vannak könnyebben és nehezebben érthető művek. Éppen e rejtvényszerűségük miatt van szükség értelmezésükre, magyarázatukra, „önkényességük” megokolására.

2. Aszövegvilág elemzése „zárt olvasással” és táblázatalkotással.Eredménye: a szöveg nyelvtani megértése és a szövegvilágot modellező táblázat megalkotása. A cím és a szöveg viszonyának megfejtése. Az analízis olyan tudományos módszer, amely részekre, alkotó elemekre bontja a vizsgált tárgyat (vö.: boncolás, kórbonctan). Ez a lépés tehát a szöveg szétszedése, szerkezeti egységekre bontása, majd a szöveg elemeinek adott szempontok szerinti csoportosítása táblázatalkotással a „zárt olvasás” módszerével. A „zárt vagy szoros olvasás” (close reading; francia megfelelője a „szöveg kifejtése”, az explication de text) lényegében aprólékos, lassú, nagyon alapos és figyelmes, a szöveg többszöri, részenként visszatérő (mint Columbo az ajtóból) olvasását jelenti, amely elsősorban a nyelvtani megértést helyezi előtérbe, hiszen minden további értelmezésnek ebből kell kiindulnia. (Columbo nyomozói módszere is hasonló: a rendelkezésre álló „szöveget”: filmet, kazettát, iratot, az összes körülményt ezerszer átrágja; mászik a padlón vagy üldögél a helyszínen, hogy felismerje a különbséget, a hiányt, a hibát, az oda nem illőt, vagyis feltárja a jelsor értelemképző szerepét az adott kontextusban.) Csak akkor léphetünk tovább, ha nyelvtani szempontból érteni véljük a szöveget. Ezt követően kell megalkotni a szövegvilág tényállásainak osztályozásával és rendszerezésével a szöveg világát modellező táblázatot.

A modell: a vizsgált rendszer vagy folyamat belső összefüggéseit, legjellemzőbb sajátságait tömörítő szemléltető minta, rendszereket matematikai egzaktsággal képletekbe sűrítő formula. (V.ö.: repülő- és hajómodellezés; modell a térkép, a makett, a kapcsolási rajz, az algoritmus, a szoftver stb.) A modellezés is tudományos módszer, amely a túlságosan bonyolult és nehezen kezelhető rendszereket a könnyebb áttekinthetőség kedvéért leegyszerűsíti, hogy tanulmányozhassa őket. A jó modell lényegében egyenértékű (analóg) a valódival, hiszen működik, de mégsem ugyanaz: a jó repülőgép-modell valóban tud repülni, de nem fér el benne egy ember sem, ugyanakkor kitűnő és pontos méréseket lehet végezni vele a szélcsatornában. A modell tehát egyszerűbb, áttekinthetőbb, elvontabb változata az eredetinek, de ugyanakkor teljességre is törekszik. A modellezés veszélyei: a túlságosan leegyszerűsített vagy túlbonyolított modell már elveszti szerepét. A jó modell új tudáshoz vezet, rendszerezi ismereteinket, rejtett kapcsolatokat tár fel a szövegvilág elemei, tényállásai között, segítségével minden szöveghelyhez eljuthatunk, tájékozódni tudunk a mű szöveg-labirintusában.(25)

A táblázatalkotással történő elemzés lényege a zenekari partitúra „felfedezésének” hasonlatával is megvilágítható: csak úgy van értelme, ha egyszerre vízszintesen és függőlegesen is olvassuk; csak így ismerhetjük fel az összhangzattant.(26) Egymás alatt szerepelnek a különböző hangszerek önálló szólamai, de mindez a zenében már együttesen szól. Ennek megfelelően kell eljárni egy szöveg elemzésénél is: a szövegvilág elemeit a szöveg belső logikájából következő lényeges, mert ismétlődő szempontok szerint kell különböző oszlopokba rendezni. Az oszlopokon belüli elemek lényegében egymás ismétlődéseinek tekinthetők. Balról jobbra és felülről lefelé soronként, vízszintesen olvasva a történet, a szöveg a maga folyamatosságában, felszíni szerkezetként áll előttünk; ezt a modellt kell követnünk, ha elmesélni akarjuk a cselekményt. Balról jobbra az oszlopokat egységként kezelve, az egyes oszlopok tartalmát függőlegesen olvasva, és a köztük lévő viszonyt is feltárva azonban felismerhetjük a szövegszervező elvet, a szöveg működési szabályait, mélyszerkezetét; ezt a modellt keli követnünk, ha megérteni akarjuk a szöveget. Egy szöveg szavait most számokkal helyettesítve a következő modell szemlélteti a módszer elméletét. A szöveg, a felszíni szerkezet: 1, 2, 4, 7, 8, 2, 3, 4, 6, 8, 1, 4, 5, 7, 8, 1, 2, 5, 7, 3, 4, 5, 6, 8 (összesen 24 elem). A táblázatalkotás: modell és módszer a megértéshez, a mélyszerkezethez vezető út.

3. Az ismétlések feltárása.Eredménye: a mű motívum- és embléma-szerkezetének feltárása és magyarázata. A műben az vezet a felszíni szerkezetből (= szövegvilág) a mélyszerkezethez (= a lehetséges világhoz), ami ismétlődik, hiszen az alkotó azt ismétli, hangsúlyozza - akár öntudatlanul is -, amit fontosnak, lényegesnek tart. „A motívum a vizsgált szövegen belül két vagy több olyan szöveg- vagy szövegvilág-elem megfeleltetése, melyek azáltal, hogy szerepük szerint egymás megismétlődésének tekinthetők, részét képezik a szövegvilágot lehetséges világgá (= mélystruktúrává, világmodellé) alakító (konstrukciós), azt létrehozó (generáló) utasításoknak (= poétikai kód, az üzenet kódja, szabályrendszer).”(27) Az ismétlés azért is jó kiindulópont, mert aránylag könnyen felismerhető, ugyanakkor viszonylag független a befogadótól, mások által is ellenőrizhető, megfelel a tudományosság feltételeinek.(28) Az ismétlés kiemel, önmagán túlmutató, többletjelentést (szimbolikus tartalmat) hordozó jelrendszerré szervezi a mű lehetséges világát, az olvasó kezébe adja az üzenet kódját.(29) „Bármely műalkotás csak a benne esztétikailag érvényes ismétlések rendszereként értelmezhető.”(30)

A mű motívum-szerkezetének feltárása a szövegbelső ismétlések: szó, szóelem, hang, szinonima, szórend, kontextus, mondattani szerkezet, párhuzam, ellentét, fokozás, anafora, metafora, metonímia, szinekdoché, paradoxon, kétértékűség (ambivalencia), kétértelműség (ambiguitás), parabola, rím, ritmus, „alany”, „állítmány”, tárgy, tulajdonság; idő-, tér- és értékszerkezet megállapításával és magyarázatával történhet. A szempontrendszer még bővíthető a szöveg igényének megfelelően, de nyilvánvaló, hogy a konkrét elemzésben csak a legtöbbször előforduló, ezért szabályalkotó ismétlődéseket célszerű figyelembe venni, hogy a modell áttekinthetősége megmaradjon.

A mű embléma-szerkezetének feltárása a szövegkülső ismétlések megállapításával és magyarázatával oldható meg. Lényegében ide tartozik minden mitológiai, vallási, történelmi, filozófiai utalás, fogalom, szimbólum, allegória; minden tulajdonnév, amely nem csak az adott műben, hanem bármilyen más szövegben vagy a valóságban szerepel, továbbá mindenféle szövegközöttiség (inter-, para-, hiper-, transztextualitás) és rájátszás, felülírás, válogatás, stílusutánzat, jelöletlen idézet és hamisítás (allúzió, palimpszeszt, travesztia, pastiche). A táblázaton belül az ismétlődő elemek felismerésével, kiemelésével és osztályozásával kell megalkotni a műalkotás motívumstruktúráját és embléma-szerkezetét. Ez a lépés már egyben az értelmezés része is, hiszen magyarázza a mű lényeges összetevőit. A gyakorlott értelmező a szövegvilág felépítésének második és harmadik, egymásra épülő lépését össze is vonhatja, ha már a zárt olvasások során egyszerre figyel a szövegvilágot alkotó tényállások elkülönítésére, az ismétlődések motívumokat és emblémákat képző szerepére, továbbá azok feladatának magyarázatára.

4. Alehetséges világ hipotézisének megalkotása induktív(az egyediből az általánosra következtető) logikai művelettel. Eredménye: a felszíni szerkezetet, a szövegvilágot létrehozó (generáló) motívumok, emblémák és szabályaik (= a mélyszerkezet) hipotézisének felállítása. A hipotézis: olyan tudományos módszer és elmélet, amely csak részben igazolt tételeken, feltevéseken alapuló próbálkozást jelent egy jelenség magyarázatára. Ilyen hipotézis például az ősrobbanás elmélete, amely nem bizonyított ugyan, de a legvalószínűbb, leginkább lehetséges elmélet a világegyetem kezdetére, mert segítségével a legjobban magyarázhatóak működésének jelenségei; például az a bizonyított tény, hogy a világegyetem folyamatosan tágul. Ez úgy magyarázható, ha az ősrobbanással kezdődött. Hipotézis az is, ha a nyomozónak gyanúja támad egy személyre, aki szerinte elkövethette a bűncselekményt. Ez akkor jó és sikeres, ha segítségével el lehet jutni a bizonyításig. (Columbónak is sokszor már az elején gyanúja támad, de nincs bizonyítéka, ezért a gyanú hermeneutikáját követve különösen figyel a hipotézisébe illeszkedő motívumokra. Ilyenkor kell erősnek és becsületesnek lenni a nyomozónak, a kutatónak, a megismerőnek, a hermeneutának, hogy ne csak az elméletigazoló tényeket vegye figyelembe, hanem az ellentmondókat is. Ez a nehezebb, mert kiderülhet, hogy a hipotézis hibás, rossz nyomon indult a kutatás, és a módosítás sok munkával jár; ekkor szoktak vizsgálati eredményeket, bizonyítékokat hamisítani, különösen az orvosi krimikben.)

Hipotézist, lehetséges magyarázatot kell alkotni a motívumok és emblémák viszonyainak, kapcsolódásainak szabályaira. Meg kell határozni, hogy melyek azok a motívumok, emblémák (a szövegvilágot lehetséges világgá alakító elemek) és szabályok, amelyek létrehozzák (generálják) a felszíni szerkezet elemeit. Ezeknek a szabályoknak kell magyarázatot adni a korábban feltett kérdésekre is. Ezek a szabályok alkotják és magyarázzák meg az irodalmi mű lehetséges világát, a felszíni szerkezet mélyszerkezetét, a műalkotás világmodelljét, világképét. A hipotézisalkotás logikai módszere az indukció: következtetés az egyes esetekből, az egyediből az általánosra. Röviden: általánosítás. Arra kell magyarázatot alkotni, hogy miért ezekből a motívumokból, emblémákból, és miért az adott módon épül fel a műalkotás. Mi és miért az az alapvető viszony a motívumok, emblémák között? Mivel a mélyszerkezet valamilyen tényállásra vonatkozó utasításokból, szabályokból áll, ezért célszerű szabályként vagy felszólító módú - minél rövidebb, de azért elégséges motívumot, emblémát és szabályt tartalmazó - utasításként kísérletet tenni a hipotézis megfogalmazására. Vagyis meg kell határozni, hogy mi a szöveg játékszabálya, „nyelve”, poétikai kódja. Irodalmilag fontosnak, lényegesnek, meghatározónak tekintünk minden olyan ismétlődő szövegrészt, amelyre nézve kötelezőek a mélyszerkezet szabályai, a poétikai kód utasításai.”(31) Szabályrendszert kell alkotni (konstruálni), amely minden utasítást tartalmaz a szövegvilág létrehozására. Ennek alapjai a rendszer-motívumok és emblémák, amelyek irodalmilag lényegesek, meghatározóak (relevánsak.)(32) Ekkor adhatunk választ a korábban már idézett, az irodalmi mű felépítésében első ránézésre önkényesnek tűnő eljárásokra, furcsaságokra, „érthetetlenségekre”. „Megokolható ez esetben a szövegvilág felépítése az olvasó számára, ha létre tud hozni (konstruálni) egy elméletet (magyarázatot), amely tartalmazza a szövegvilág felépítésére vonatkozó valamennyi utasítást (szabályt).(33)

5. Alehetséges világ hipotézisének ellenőrzése deduktív(az általánosból az egyedire következtető) logikai művelettel. Eredménye: a felszíni szerkezetet (a szövegvilágot, annak tényállásait) létrehozó (generáló) motívumok, emblémák és szabályaik (= a mélyszerkezet) hipotézisének ellenőrzése, finomítása és bizonyítása. A hipotézisben előállított mélyszerkezetnek (vagy annak modelljének) létre kell hoznia (generálnia) a felszíni szerkezetet (vagy annak modelljét). Amennyiben ez így történik, ezzel bizonyítottuk az elmélet, a szövegmagyarázat helyességét, hiszen a mélyszerkezet segítségével előállítottuk a felszíni szerkezetet, vagyis a szövegvilág minden elemét magyarázni tudjuk, tehát érteni véljük a szöveget, értelmeztük azt. A hipotézis ellenőrzésének logikai módszere a dedukció: következtetés az általánosból az egyedire, az egészből a részekre. Röviden: levezetés. Azt kell ellenőrizni, hogy a feltételezésben, a hipotézisben megfogalmazott motívumokra, emblémákra vonatkoztatott szabályok valóban létrehozzák-e (generálják-e) a felszíni szerkezetet, a szövegvilágot. Vagyis engedelmeskedik-e a szöveg a megfogalmazott játékszabályoknak? Ha igen, bizonyítottnak tekinthetjük az elméletet; ha nem, akkor finomítanunk kell, hogy megfeleljen a szövegvilágnak.

6. Alehetséges világnak mint a szövegvilág magyarázatának a leírása, ami egyben megválaszolja az első pontban feltett kérdéseket. Az irodalmi magyarázat: a szövegvilághoz rendelt lehetséges világnak mint értelmezésnek a megfogalmazása; az értekezés, a tanulmány elkészítése. (Columbo is mindig jegyzetel, megfigyel, kérdez, válogat, csoportosít, értékel, összehasonlít, modellez és következtet, hipotézist alkot és ellenőriz, vagyis gondolkozik, majd megírja a jelentést, hogy lezárhassa az ügyet.)

A „Columbo-módszer” mint a tudományos megismerés általános modellje

A következőkben a Columbo című filmsorozat értelmezésen keresztül igyekszem bemutatni az előzőekben kifejtett módszer gyakorlati alkalmazását. Ez egyszerre és önmagán láttatja - mintegy metaelméletként - a létrehozó szövegmagyarázat modelljét és annak eredményét. Rávilágít a nyomozás, az irodalomértelmezés és a tudományos megismerés szerkezetének és logikai lépéseinek hasonlóságára. Ha alaposan megfigyeljük a nyomozói módszereket és ezt magára a filmsorozatra alkalmazzuk, akkor az előbbiekben kifejtett, eléggé elvont irodalomelméleti és elemző eljárásokat szemléletesen bemutató, könnyen felfogható és világos módon ábrázoló példára bukkanunk.

A táblázat első oszlopa egy megvalósult felszíni szerkezet, egy konkrét epizód cselekményének leírását tartalmazza, a második a nyomozás és az irodalmi befogadás párhuzamait, a harmadik a nyomozás és az irodalomértelmezés hasonlóságait, a negyedik pedig a tudományos megismerés általános modelljét.

A Columbo című filmsorozat mélyszerkezete, lehetséges világának modellje

Az alábbi szabályrendszer mint a sorozat cselekményének elmélete, létrehozó (generáló) szövegmagyarázata meghatározza az összes epizód felszíni szerkezetét. Ha az alábbi algoritmust alkalmazzuk, akkor segítségével elméletileg végtelen számú epizód generálgató. Ugyanakkor ez a leírás az összes rész magyarázataként is használható, mert a sorozat mélyszerkezete állandó; úgy is mondhatnánk, hogy egy kaptafára készül, de az érdekességet mindig a konkrét epizódban megnyilvánuló ötlet adja. A leírás tartalmazza az előzőekben előírtak megvalósulását, vagyis „a szóban forgó szabályok azt mutatják meg, hogy bizonyos számú elemből és azok közötti viszonyokból mint kezdőállapotból hogyan vezethető le egy végállapot”.(34)

1. Atettes előre kitervelt módon, vagy hirtelen felindulásból a vele konfliktusba vagy érdekütközésbe kerülő személy ellen, szándéka szerint minden apró részletre kiterjedően, tökéletesen kövesse el tettét,

2. Derüljön ki, hogy a minden apró részlet, mégsem az összes apró részlet. A végzetes hiba (a negatív véletlen) figyelmetlenség, vagy a tettesen kívül álló ok miatt következzék be; ez utóbbi olyan is lehet, amire nem számíthatott. (Filozófiai üzenet: lássuk be, hogy a valóság sokkal bonyolultabb, összetettebb, mint azt első látásra vélnénk. Rá kell döbbennünk, hogy például nem lehet tökéletesen ismerni egy embert, bármennyire ismerjük is, mert nem tudjuk például összes szokását; tovább nem vesszük figyelembe a napszakot, az időjárást, a rádióműsor változását, egy tollpihe ruhánkra tapadását stb. Vagyis a véletlen nem kiszámítható, azért véletlen. A hiba, a negatív véletlen, a nem vélt esemény, a nem feltételezett jövő tehát - jó esetben – rajtunk kívül van, de nem áll hatalmunkban befolyásolni, mert mi is csak az egész része vagyunk, s ha az én-részünk netán tökéletes is lenne, ettől még az egész nem az.)

3. Columbo ismerje fel egy szerencsés, pozitív véletlen, és/vagy logikus következtetésének eredményeként a végzetes hibát (negatív véletlen), továbbá érdemelje meg az első gyanút, a tényekben rejlő ellentmondást, mert nagyon jó megfigyelő és elemző. A balesetnek látszó eseményről derüljön ki, hogy mégis gyilkosság volt.

4. Hipotézise segítségével - amit az összes apró részlet, a végzetes hibák csoportosításával, rendezésével, továbbá a felismert ellentmondások feloldásának induktív logikai műveletével épít fel - állítson csapdát (ez néha elmaradhat), vagy törje meg az elkövetőt. (Erre is szolgál az állandó visszatérés, az ajtóból történő visszafordulás.) Ez egyben a bizonyítást is jelentse. E hipotézis ellenőrzése úgy történhet, hogy megfigyeljük, vajon valóban magyarázza-e ez a mélyszerkezet az összes epizódot. Ha igen, elméletünket bizonyítottnak, produktívnak, ellentmondás-mentesnek tekinthetjük; ha nem, akkor finomítanunk kell még irodalmi magyarázatunkon, amely tartalmazza és létrehozza a sorozat lehetséges világának modelljét. Azért csak a modelljét, mert ez a szabályrendszer csak a felszíni szerkezet bizonyos, ugyanakkor nélkülözhetetlen elemeit (legfőbb, mert ismétlődő motívumait) határozza meg, s nem a teljes felszíni struktúrát.

Miért nincs tökéletes bűntény a Columboban? A Columbo című sorozat dramaturgiája zárt: az elkövető mindig ismeri áldozatát, tehát a hadnagy ezért találja meg a tettest, ellentétben a valósággal, mert annak dramaturgiája nyitott. Továbbá nem realista a sorozat, hanem az Amerika-mítosz építője, mert a törvény előtti egyenlőség illúzióját sugallja: a gazdagokra is lesújt a törvény szigora. Mint a krimiknél általában, itt nem annyira a pozitív befejezés alapszabálya a döntő, hanem a meseszerkezetből átvett: a bűnös elnyeri méltó büntetését motívuma, amely biztosítja a világ erkölcsi egyensúlyát.

Ugyanilyen algoritmussal leírható általában a krimi, a thriller, az akciófilm stb., továbbá a „magas kultúra” is. A thriller egyik alaptörténete, hogy a közeli hozzátartozó titka csak akkor kerüljön felszínre, amikor az áldozat már nem tud elmenekülni; az legyen a tettes, akiben a legjobban bízott. (Filozófiai üzenet: önmagunk és a másik ember sem megismerhető; hazug, sötét erők által irányított, aljas ösztönlény az ember. Az élet alapvető tapasztalata a csalódás, tehát e rettenet felismerése igazolja a nézőt, s ettől megnyugszik: másnak se jobb. A végén a környezet és az egyéni élni akarás persze mindig segít -, de sajnos csak az ilyen típusú filmekben...)

(1) Sidney, Sir Philip (1554-1586) Angol költő, idézi Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ, Kriterion, Bukarest, 1983. 18. (A továbbiakban: Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ)

(2) Sartre, Jean-Paul (1905-1980) Francia egzisztencialista filozófus és író. idézi U.o. 132.

(3) Roy, Claude (1915-) Francia költő, regényíró, esszéista, kritikus, műfordító. Idézi Uo. 134.

(4) Bultmann, Rudolf (Karl) (1884-1976) Német lutheránus teológus. Idézi Uo. 151.

(5) idézi Uo. 113.

(6) Idézi Vilcsek Béla: Az irodalomtudomány „provokációja” - Az irodalmi folyamat, Eötvös K.-Balassi K., Bp., 1995.31.

(7) Stephen W Hawking: Az idő rövid története - A nagy bummtól a fekete lyukakig, Maecenas, 1989. 2. kiadás, 19.

(8) A legrégibb és legegyszerűbb hipertext a lábjegyzet, a legösszetettebb maga a Világháló.

(9) Komenczi Bertalan: Hiányzó láncszem? Virtuális mezovilág: az iskolai könyvtár, 1998. http://www.ektf.hu/rendezv/agria98/komenci/eloadas.htm Kicsit kritikusabb „fordításomban”: az új olvasásmód: nem-folyamatos, szaggatott, átfutó (felületes) olvasás: sokalakú, gyors (kapkodó) keresés (bolyongás, tévelygés) a tobzódó szövegközöttiségben. A felületesség leküzdésében majd, mint látni fogjuk, Columbo segít.

(10) Válas György: Információátadás helyett tudásátadás: a nem szekvenciális közlés = Tudományos és Műszaki Tájékoztatás 1989/10. 419-427., Uő.: A hipertext koncepció megvalósítása: a megértett problémák = Uo. 1992/2. 59-65., Remzső Tibor: Hipertext rendszerek = Uo. 1991/4. 145-151.

(11) A szerkezet alakítható az információhoz és nem fordítva. A szerkezet lehet: lánc, zárt lánc, teljes háló, fa, rács, csillag. Az információ mélységben is tagolható.

(12) A hipertextben történő navigálás egyben a gondolkodás grammatikáját modellezi. Navigálás a hipertextben: a csomópontok közötti átmenet a nem egyenrangú részek között is lehetséges; közelítő egyezésen alapuló keresés; egyéni kapcsolódási utak létrehozása; térkép az útról; a bejártról és a lehetségesről; ablaktechnika, könyvjelző, jegyzettömb lehetősége.

(13) Csúri Károly: Lehetséges világok. Tanulmányok az irodalmi műértelmezés köréből, Tankönyvkiadó, Bp., 1987. 403. (A továbbiakban Csúri Károly: Lehetséges világok) „A kötet elemzéseinek többsége a megírt formában aligha használható a középiskolai magyaroktatásban. Az értelmezések eredményei, a tanulmányokban kirajzolódó irodalomszemlélet, a szövegfeldolgozás elvei viszont közvetíthetők, átfordíthatók egy könnyebben érthető nyelvre. A közvetítésre alkalmas nyelv megtalálása persze komoly oktatás-módszertani problémát jelent.” Uo.: 11.

(14) Jefferson, Ann: Strukturalizmus és posztstrukturalizmus, In Jefferson, Ann-Robey, Dávid (szerk.): Bevezetés a modern irodalomelméletbe, Osiris, Bp., 1995. 106-107. (A továbbiakban Bevezetés...)

(15) Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ, 14.

(16) Kanyó Zoltán: Az irodalomtudomány módszertani kérdései, 93. In Szemiotika és irodalomtudomány (Válogatott tanulmányok) JATE Kiadó, Szeged, 1990. 400. (A továbbiakban Kanyó Zoltán: Szemiotika és irodalomtudomány).

(17) Iser, Wolfgang: A fiktív és az imaginárius. Az irodalmi antropológia ösvényein. Osiris K., Bp., 2001. 20.

(18) Hermeios; az ógörög szó eredetileg a delphoi jóshely papjára vonatkozott; hermeneuein (ige) ‘megértetés’, hermeneia (főnév); Hermész: az emberi megismerés határain túlit az emberi értelem számára felfoghatóvá teszi; a nyelv és az írás felfedezőjének tartják a görögök; a költők maguk is az istenek hírnökei (Platón: Ión, 534e) Hermeneutika: az értelmezés, a megértés tudománya és művészete. Richárd E. Palmer: „Hermeneuein-hermeneia” - ókori szavak használatának mai jelentősége (1969), In A hermeneutika elmélete (ikonológia és műértelmezés 3.) (Vál. és szerk. Fabiny Tibor] JATEPress, Szeged, 1998. 62-75. passim.

(19) Barthes, Roland. Idézi Jefferson, Ann: Strukturalizmus és posztstrukturalizmus. In Bevezetés..., 106-107., 109.

(20) „A stilizált beszéden a semlegesen rendelkezésre álló nyelvnek egyéni (irányzati, korszaki) célú és jellegű beszéddé alakítását; retorizáit beszéden a stilizált beszédnek művészi beszéddé alakítását; poétizált beszéden a retorizált beszédnek költői beszéddé alakítását kell értenünk.” Németh G. Béla: Interpretáció és elemzés (316-327.), In Küllő és kerék, Magvető Kiadó, Bp., 1981. 325.

(21) Vö.: Kanyó Zoltán: Szemiotika és irodalomtudomány, 170.

(22) Csúri Károly: Lehetséges világok, 30. skk.

(23) Csúri Károly: Uo. 43-44.

(24) Bernáth Árpád; Építőkövek - A lehetséges világok poétikájához, Ictus és JATE Irodalomelméleti Csoport, Szeged, 1998. 143. (A továbbiakban Bernáth Árpád: Építőkövek)

(25) Csúri Károly: Lehetséges világok, 29.

(26) Claude Lévi-Strauss: A mítoszok struktúrája (1955) (133-148.) In Strukturalizmus I. 140-141. Strukturalizmus I-II. Bp., é.n., Európa K., (szerk.: Hankiss Elemér) 295. és 270.

(27) Csúri Károly: Lehetséges világok, 2. jegyzet, 64.

(28) A jó elmélet ismérvei: ellenőrizhetőség, egyszerűség, produktivitás, ellentmondás-mentesség, teljesség.

(29) Cs. Gyímesi Éva: Teremteti világ, 87. kód (francia): 1. megállapodás szerinti jelek vagy szimbólumok rendszere, amellyel valamely információ továbbítható és visszaalakítható 2. genetikai kód 3. rejtjeles ábécé kulcsa 4. jelábécé.

(30) Szegedy-Maszák Mihály. Idézi Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ, 88.

(31) Csúri Károly: Két ismétlés-típus irodalomelméleti státusáról, (309-333.) In Ismétlődés a művészetben, Akadémiai K., Bp., 1980. 356. (Szerk.: Horváth Iván és Veres András) 316.

(32) Csúri Károly: Ismétlés, narrativika, interpretáció, Literatura, 1978. 3-4. 181-190.

(33) Bernáth Árpád: I. m. 143.

(34) Bernáth Árpád: U.o. 47.