(regényrészlet)

Mit ér nekünk némbereknek az írás,
csak csaljuk magunkat vele. Ha olyan
szeretőre akadnánk, amilyenre
áhítozunk, sose vennénk tollat a kezünkbe.
Lesznai Anna

1. fejezet

When bodies make lazy love, but souls strongly fuck each other (1)

- Az élet lehetne olyan, mint vágyainkban - békés, gyönyörű, örök -, és hogy mégsem az, azért a regény is felelős - mondtam, és leszopogattam koszos kis ujjaimat az olvadt csokis keksz után. Alig tíz perce szálltunk fel a vonatra, és én már minden morzsát felfaltam.

- Szeretem, amikor ilyen radikális kijelentéseket teszel - mondta bágyadtan barátnőm, hogy érezzem, nem magamban beszélek. - De valld be, hogy nem csak egy kávét ittál.

- Gondolj csak bele! - biztattam. Nem gondolt bele. Gyakorlatilag remegett az idegtől.

A menetiránynak háttal ültünk, de előre, a vesztünkbe tartottunk. Egyikünk sem volt gondtalan. A barátnőm egy A4-re nyomtatott e-mailt hajtogatott, gyűrögetett, sodorgatott, én pedig néha mélyet sóhajtottam, mivel zsenge gyerekkorom óta irodalmi pályára készültem, mindazonáltal ólomsúllyal nehezedett rám a baljóslatú ómen, hogy Rejtő Jenővel születtem egy napon.

Órámra néztem: három óra múlva bukott nők leszünk, mert az unióban nem késnek a vonatok. Az agyamba egyre inkább befészkelte magát a sejtés, hogy túlolvastuk magunkat. Én olvastam a Bovarynét, a Karenina Annát és még az Effie Briestet is, de a kaput az tette be, amikor barátnőm 17 évesen magyartanára javaslatára Krúdy életművén hajtott végig. Ott Bécsig bumlizik egy bővérű budai szépasszony, hogy aztán félredugjon egy henye pesti úrfival a szenvedélyes szerelem égisze alatt. Barátnőm úgy hitte, mindez egyéni, érzéki és eszetlen, mint a harisnyatartó viselete mínusz 10 fokban, így a megoldás afféle életcél alakját kezdte ölteni a szemében. Ezért utaztunk Eurocityvel Bécsbe. Amíg ő bal kézzel nyúl a varázspálca után, én Sissi derékbőségén szörnyülködve és a Kunsthistorisches Museum barokk angyalkái közt támolyogva gyilkolom az időt.

A regényes élet zaccos fogalma nem hagyott minket nyugodni, mióta először belenyomták a fejünket egy Jókaiba. Egyből megéreztük: a műfaj már megvan, a megszólalás módja még nem. Hosszú éveket töltöttünk egyetlen korszakba beragadva, mivel a romantikus hősök aszexuális lángolása kedvünkre való volt. Semmi testiség, csak színtiszta étosz. Szeretet, hűség és olyan megkérdőjelezhetetlen értékek, mint haza és haladás.

A párkapcsolathoz vezető szerelmet a házasság keretein belül képzeltük el. Egy életre egyetlen férfit küldenek fentről, aki azért érkezik, hogy örökre maradjon. Hőstettet hajt végre, de azután is izgalmak forrása, mint a hatalom és a bölcsesség letéteményese. Bizalomgerjesztő mosoly, erős csukló, de deréktől lefelé nem létezik. Az élet hosszú távon úgy alakul, mint a Háború és béke epilógusa, csak pár helyen szükséges személyre szabott javításokat eszközölni. Negyvenévesen, négy gyerek után is jólkonzervált jónők vagyunk. Férjünk - misztikus okokból - tisztelettel övez és imád bennünket. Minden fasza.

Azért gyanakodni lehetett, hogy valamit elhallgatnak ezek a regények. Pajtából könnyes szemmel távozó, kilenc hónap múlva kövér csecsemőnek életet adó cselédlányokat emlegettek. Pusztító szenvedélyekről beszéltek, amelyek kedvéért tisztességes asszonyok cselt szőnek, hogy abroncsszoknyából, fűzőből kihámoztassanak. Végül leköpetnek, megtapostatnak. Csak fokozatosan jöttünk rá, milyen súllyal bír a testnedvek keveredése. Amikor barátnőmnek felolvastam a nőt jelölő szócikket a szlengszótárból, ő könnyes szemmel fogadkozott, hogy amennyiben egy kicsit is rajta múlik, ő geciputtony nem lesz soha, de soha. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a magyarban ilyen szó nincs is.

Mindenki tudja, hogy hallatlan dolgok történnek az emlősök háza táján: a hím bevezeti a párzószervét a nőstény hüvelyébe, majd ritmikus dörzsölő mozdulatokat végezve mirigyeinek mélyéből felpumpálja a spermiumot. Elizabeth Darcyval, Kárpáthy Zoltán Szentirmay Rudolf leánygyermekével, Werther a jobb kezével ilyet nem csinált soha! De a realizmus megindította a lélektani bomlást, onnan kezdve nem volt megállás. Azért reménykedtünk, hogy Lady Chatterley szeretője csak azért műveli - akármilyen gyengéden és érthetetlen tájszólással - azokat a disznóságokat, mert csupán egy erdész, egy faragatlan fatuskó.

Ezután csak jött a pofánkba a többi modern mocsok, rózsavízízű vizet nem ittunk többet, mindent megkeserített a freudista métely: minek csókolózni, ha baszni is lehet? Már csak ilyen mondatok röpködtek a levegőben: gyere fel hozzám, megmosom a hátadat, mézet nyalogatnék a kis csuprodból, az én kis kalapácsom betörné az izgató üvegedet. Persze mi is meghallgattuk ezeket az egyszerű mondatokat, amelyeket a nők úgy szeretnek hallani, és mindenre fény derült. Mire elmúltunk huszonhárom, már csak flegmán piszkáltuk le a metszőfogunkra rátapadt pisztáciahéjat, ha nyíltan céloztak nemiségünkre, és nem kaptunk szívrohamot, ahogyan öt évvel korábban tettük volna. Talán mert posztmodern regényeket olvastunk, és nem hittünk többé a szörnyű titkok és lemoshatatlan szexuális bűnök létezésében. Noha mindketten borúlátóan ítéltük meg Európa jövőjét.

Nagyon büszke voltam a barátnőmre, mert klasszikafilológus létére eleven, aranyos kis nő volt, és mert az ilyesféle költői kérdésnek, hogy „Ugye, szereted, ha megbasznak egy jó kemény fasszal?” sose volt ereje rajta. Ő olyan rebbenő tekintettel olvasta a latin auktorokat, és úgy ráncolta a homlokát a Vámház téri Vásárcsarnokban, mikor sütőtököt válogatott, mintha autonóm személyiségén egy partvisnyél sem tudna áttörni, nemhogy egy jó kemény fasz...

De aztán egy depresszív február végi napon mégis megvettük a vonatjegyeket Bécsbe. Barátnőm folyton egy szőke, kék szemű, legszebb férfikorában lévő klasszikafilológusról mesélt - akivel két hónappal korábban egy „Kortársunk, Ovidius” című szimpóziumon ismerkedett meg -, hogy milyen volt az élete, mit szeret, mik a megrögzött szokásai ésatöbbi, ésaíöbbi. De annyit még én is el tudtam olvasni a ferdén tartott papírról, hogy „oral sex is my second name”. Az enyém Ágnes, az anyám után. Nem vagyunk egyformák.

A barátnőm most meg felült félfektéből, és sorolni kezdte:

- Azt mondta, ideális szeretőnek való vagyok: intelligens, nem unalmas, szexi, romantikus, ugyanakkor cinikus, és nem riadok vissza a hazudozástól.

- Talán az utolsóra vagy a legbüszkébb. - Én őszintén kedveltem a barátnőmet, de muszáj volt ezt az ironikus megjegyzést tennem, annyira elfutott a méreg, hogy már megint jobb nálam valamiben.

- Azt ígéri, hogy ha végre találkozunk, eszméletvesztésig fogunk kefélni. Történt már veled ilyesmi, vagy ehhez hasonló?

- Nem, de nagyon irigykedem. Igazán - és igazán irigykedtem is. Rég leszámoltam az aurea mediocritas horatiusi elvével, és pont erről a dologról gondoltam, hogy az én kis életembe sose fog beütni, pedig ha tehettem volna, ezt kérem a szülinapomra. Olyan irigy voltam, hogy szúrt az oldalam.

- Elismerem, hogy kicsit durva, de valódi állati szenvedélyt sugall. És tudhatod, hogy csak elemi ösztönökkel lehet egy egész éjszakát végig...

- Honnan tudhatnám, drágám - szakítottam félbe ingerülten, és kicsit fátyolos tekintettel kinéztem az ablakon, hogy milyen eredményeket produkálnak idén a burgenlandi gazdák, hiszen tudvalevőleg a környék az osztrák mezőgazdaság egyetlen támasza.

- Majd megtudod te is - mosolygott barátnőm nagyon bájosan, alulról felfelé, majd elkapta a bal csuklómat, és nedves csókot nyomott a meztelen kézhátra. - De úgysem ez a fontos. Ő azt mondja, az ideális szerelmi viszony az, amikor a testek lassan szeretkeznek, de a lelkek erőteljesen basszák egymást.

- És téged megszólít ez a manifesztáció? - kérdeztem, hogy átlássam a helyzet tragikumát.

- Azt hiszem, mindig erre vágytam - mondta a barátnőm komolyan, és széttekerte a kezében lévő papírsodormányt, hogy tovább tanulmányozza a verbálkalandor egyéb porhintéseit.

Gyorsan Burgenland felé fordultam, hogy hangosan fel ne röhögjek. Persze, persze, nincs is annál szebb, mint amikor a lelkek erőteljesen basszák egymást.

(1) Mikor a testek lustán szeretkeznek, de a lelkek erőteljesen basszák egymást. (angol)