mi mást tehetnék

feladom
mostantól asszimilálhat kedvére bárki
hitet hagyok betérek
mogendovid helyett keresztet lógatok a nyakamba
ha pedig nem válik be a cégérátfestés
zsidó leszek újra
végső soron zsidónak lenni a legnagyobb kereszt
ha úgy tetszik ez is egyfajta kiválasztottság
kilábol a népből akárki
valakinek a fia
rásprézi a házfalamra hogy kunbéla vagyok
rákosi vagy aczél
esetleg nevezett elvtársak munkatársa cinkosa
legyek szíves szégyelljem magam
tanúsítsak bűnbocsánatot
s attól kezdve annyi nekem
tündérilona lányomnak parittyás fiamnak
no meg persze betűszedő apámnak is
kinek sírját a Kárpátokon túl nem kerestem még fel
miután talán éppen ma negyvenhét éve
hősiesen megfagyott a dicső munkaszolgálatban

úgyhogy feladom
mi mást tehetnék szőke
zöld szemű kisfiamért
ha egyszer a fohász már mit sem segít

eredetieskedő parainézis

Andrisnak a magam épülésére

tudod kisnagyfiam
a kamasziózis
másképpen szólva
felnőtté válás képtelensége
vagy ha neked így jobban tetszik
sírig tartó infantilizmus
kényszeres környezetpukkasztás
ami művelőjét elszenvedőjét
egyaránt kikészíti

szóval ez az a kórkép
már szinte szindróma
amely T. hölgyeim és uraim
bearanyozza egyszersmind megkeseríti
az ezredforduló
- anyaisten hogy rohan az idő -
homo ludenseinek sapienseinek etcetera
az életét

akkor is
ha korai gyermekkorunktól
szmokingban fürdünk közösülünk
s akkor is
ha fizimiskánkkal stílusunkkal
látszólag leszarunk mindent

születésnapomra

most hogy a munkáséletemnek annyi
és a postás nekem is kézbesíti
az éves nyugdíjfizetési naptárt
érdemes elgondolkodni azon
mit tettem volna ha hagynak kínlódni még
most hogy nyugdíjasként
befizethetek ebédre a bölcsődébe
s eddig csak egyszer estem térdre az ételhordóval
érdemes elgondolkodni azon
érdemes-e gondolkodni egyáltalán
gyűjtögetni egyre csak a piros pontokat
kis- közép- nagyfőnökök előtt kúszni-mászni
hogy kis- közép- nagyfőnök lehess

most hogy a munkáséletemnek annyi
magamsajnáló verseket fabrikálok
kimondatlanul is azt sugallva
hogyan mondhattak le ilyen könnyen
egy javában teljes értékű emberről
egész pontosan rólam
pusztán azért mert történetesen
megértem a hatvanadik évem
ami egyébként nem kis kunszt
egy mortalitásban élenjáró országban
ahol túlkoros demográfusok lesik
ki mikor tölti be a születéskor várható élettartamát

ilyen értelemben kétségkívül
nem sok lehet már hátra nekem
hiszen a férfiak életét mint tudjuk
mifelénk többnyire akkor aranyozza be az agyhalál
amikor juthatna végre kis idejük magukra is

vagyis ha úgy tetszik időben tettek lapátra
anélkül hogy sejtették volna
a csömör a sértettségnél is határtalanabb bennem
annyira elegem van az egészből
a publicistaként mímelt róbertbácsiskodásból
a szinte már magam alá vizelés látszatát keltő
tényfeltáró szociális érzékenységből
azt méricskélve egyre hogy vajon ment-e általam
akárcsak milliméterekkel is előbbre a világ
ekkora infantilizmussal az is csoda
hogy egyik-másik pályatársam
ritkuló rendszerességgel megkérdezi
hogy aztán mit tudsz csinálni egész nap öreg

szóval most hogy a munkáséletemnek annyi
érdemes elgondolkodni azon
mi minden nem vár még rám
ebben a kamaszként elfecsérelt életben
míg kiérdemlem hogy jorcájtkor
értem is elmondja majd valaki a Kaddist