Rott József: A Pokol orma. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2003

In medias res töredelmesen bevallom, hogy az alföld sík vidékén nőttem fel, s a hegyekkel való marginális kapcsolatomat – személyes élmények híján – jórészt Petőfi távolságtartó, majd évekkel később Vajda őszinte csodálata pozícionálta. Így aztán kicsit zavarban voltam, mikor kezembe vettem Rott József múlt nyáron bemutatott könyvét, A Pokol ormát, ugyanis a komlói születésű író kötetében szereplő huszonhét novella ezt a szépnek csak a kemény és szikár jelzőpáros odakapcsolásával nevezhető világot mutatja be.

A klasszikusokkal való folyamatos foglalatosság átka, hogy kéretlenül is felbukkannak, így a kötet olvasása után – látszólag minden létjogosultság nélkül – eszembe jutott a legenda Petrarcáról, aki a kétezer méter magas Mont Ventoux borzongató csúcsától megigézve kezébe veszi Szent Ágoston művét, s megvilágosodva olvassa a találomra felütött passzust az emberi lélek minden mást legyőző nagyságáról. Hogy mégis miért írom le a középkori intést a kifelé tekintés és a befelé fordulás megbonthatatlan egységéről? Mert tudatosan átgondolva mélyen igaz, jellemző a kötetre. A Pokol orma kimondatlanul is szem előtt tarja ezt a kettős princípiumot, s párhuzamosan vállalkozik a Csobolyó völgyében élő bányászkolónia fizikai küszködésének láttatására, a tudatos és a tudattalan nehezen meghúzható margójának plasztikus érzékeltetésére s az egót mozgató láthatatlan folyamatok verbalizálására. Miközben az apró, majd egyre növekvő bányászkolónia férfitagjai naponta küszködve hozzák felszínre a hegy nehezen megkaparintható kincsét: a szenet, hihetetlenül pontos, helyenként naturalisztikus precizitással úgy tárul fel a lélek működésének rejtélye. S az, hogy a narrátor bevezet, betekintést enged a mögöttesbe, a tettek, indítékok mozgatójába, mind a narráció, mind a figurák, karakterek jellemábrázolásának lényegi részévé válik.

A tartalomjegyzéket böngészve meglepetten olvastam, hogy a kötet a már előzőleg megjelent művekből – A Kánya-haraszt balladája, Szikár ember lelke – is szemezget, mert témáját tekintve bravúrosan egységes. A novellák jól érezhető lineáris kronológiát követve mutatják be a századelőtől az Ó Kristóf alapította bányászkolónia, később a polgárosodó falu, majd az ötvenes években hirtelen megduzzadó városka életének, mindennapjainak alakulását. Szerves kapcsolódásukat a háttér visszatérő elemeinek állandósága biztosítja, bár némi abszurditást hordoz az, hogy az állandóság szót a Csobolyó kacskaringós medrére, folyton cserélődő vizére és a tárnák gyakran beomló falaira használom. Itt tulajdonképpen mégis erről van szó: a túlélésért, a boldogulásért folytatott állandó küszködés, a bánya évtizedekig tömör, majd kvázi állandósága a felszínen létformává terebélyesedik ki, s tarja össze a kötet igencsak szétágazó szálait.

Az első novellák az éppen letelepedett bányászkolónia, a durva, embert próbáló körülmények között vergődő emberek létének apró mozzanatait villantják fel. Az első két történetben Matild retardált, torz lénye (Magasztos Matild) vagy Ó Rozália önmagát a tiltás ellenére is a brutális Peráknak felkínáló figurája (Ha Denevérszárnyon száll az éj…) pontosan tükrözi a belső Id és a külvilág mentális kapcsolatát. Rott plasztikusan érzékelteti a körülmények determináló erejét, hisz a városka strukturálódása érezhetően kihat az ott élő emberek mélylélektani fejlődésére, s a változás természetes folyamata az emberek énképében, társadalmi szerepének átalakulásában is pontosan nyomon követhető.

Bár a történetek szereplői a bányászközösség egészéből kerülnek ki, a figurák kiválasztása mégis jellegzetes: egyszerre mutatják az emberi lét brutális és egészséges oldalát, s az, hogy az élet szomorúsággal vegyülő szépsége csak pillanatnyi időre villan fel, még jobban kiemeli a nyomor sokféleképpen jelentkező állandóságát.

A kötetben hosszabb-rövidebb novellák váltakoznak, hordozva a kidolgozottabb jellemrajzok, kibontott történetek és felvillanó, impressziószerű sorsok ritmikus váltakozásának lehetőségét. A hosszabb elbeszélések, mint például a Bányahang, a Bányatűz, a Bányaszombat vagy a kötet címadó novellája, A Pokol orma lehetőséget adnak egy hosszabb, strukturáltabb történeti ív kibontására, míg a rövidebb, esetenként balladaszerű elhallgatásokkal tűzdelt alkotásokban feltűnő új karakterek inkább a formálódó közösség képét árnyalják új, néha egészen meglepő réteggel. Például a jól megfontolt szerkesztésnek köszönhetően élesen elüt, de mégis összetartozik a vájár Gránitz Pali és a tisztviselő Rabóczki szerelmi vetélkedésének (A lélek parazsa), majd az azt követő novellában néhány „nyűtt arcú” kurtizán kitaszított lézengésének krónikája (Ostorcsattogás).

A történetek összetartozását az is erősíti, hogy az azonos időben létező kulcsfigurák átjárnak egymás novellájába, s válnak központiból jelzésszerűvé, vagy éppen fordítva. Ezek az időnként feltűnő, régi szereplők keretbe foglalják ezt az állandóan változó, de a felszín alatt mégis ismerős világot. Így, morzsánként, több novellát érintve bonyolódik a kötet első felében a bányaalapító Rőth család izgalmas története, s válik ismerőssé az erős akaratú Rőth Árpád (Ostorcsattogás), majd bontakozik ki egészen eltérő gondolkozású és sorsú fiai, Mihály és Gergely a novella címe által is sugalmazott, hanyatlásukat determináló története (A Kánya-haraszt balladája). De így, több történeten keresztül – hol marginális, hol centrális figuraként – tér vissza Skuló, a csonka lábú, segítőkész templomszolga, Klár, a boltjával együtt öregedő szatócs, vagy később Orkán fuvaros előbb lovon, majd később kocsin járó jellegzetes alakja.

Láthatóan néhány novella szorosabban kötődik egymáshoz, de a tartalmi egyezés nem jelenti azt, hogy a történeti ív is kibővülne vagy átívelne közöttük; szorosan véve nem folytatják a már előzőleg elvágott epikus szálat. A novellák helyenként gondosan kidolgozott, néhol durván letört mozaikokhoz hasonlatosak, s a hibátlanul végigvitt dramaturgiai szálnál sokszor fontosabbnak tűnik a jól definiált invokáció s a bravúros narráció, bár ezek mellett Rott novelláinak állandó kísérője a plasztikus nyelvezet és az árnyalt pontosság is.

Rövid átkötés után a kötet második harmada, a Bányatűz c. elbeszéléssel az ötvenes évek felgyorsult, felbolydult híres-hírhedt világába vezet. Bot János elvtárs ívelő bányászkarrierjének kezdetét s végét is átitatja, fanatizálja a versenymozgalmak buzdítása s a Lápi párttitkár közvetítette leegyszerűsített, de a felszín alatt kíméletlenül működő politika. Bár a novella naplószerűen elkülönülő, dátumokkal elhatárolt részei precízen mutatják a sorrendiséget, a jellegzetes tárgyak, szereplők feltűnése s a megváltozott, a történet végére személyessé váló narráció önmagában is a hitelesség érzetét keltve rögzíti az ötvenes évek közepének történéseit. Az ófalu múltat idéző világa, lakói már csak jelzésszerűen villannak fel, átadva helyüket előbb a forradalom bányába is leszűrődő történéseinek s a menekülések, retorziók dicstelen krónikáinak (Vörös ősz, Vakvilág, Menekülők).

A modern történetek jó részénél is megfigyelhető az, hogy Rott a felvillantott emberi sorsokat, kríziseket sok esetben a megnyugtató megoldás – vagy még pontosabban a megoldás – lehetősége nélkül zárja le, bár felteszem, poéntalanítása szándékos, illusztrálva így nemcsak az élet, de az emberi nyomor örök körforgását is.

A kötetet egy modern városrész, szűkebben véve a Támfa utca bérházakba zsúfolt lakóit bemutató novellák zárják. Kezdve Kapircsék új bérházba költözésével (Férfiak jöttek) vagy Szemere Ricsi özvegy anyának pénzszerzési kísérleteivel (Köszönésgyakorlat) érezhetően megváltozik a novellák világa. Tükrözik a modern nagyváros zsúfoltan együtt élő, de szervesen összefonódni képtelen, mégis együtt létezni kényszerülő családjait. Így válik a középkorú, pocakosodó Tivadar és a sokkal fiatalabb, zabolátlan Anita szerelmi házassága, majd Tivadar fokozatos elidegenedése (Asszony, pénz, megszokás), Hülye Fazon aberrált szexualitásra kiélesedő lénye (Szikár ember lelke), vagy éppen Kiscsákó, Picsagyümölcs és a korérett Gyöngyi szó szerint értendő coitus interruptusa (Hívatlanul sötét szobákban) brutálisan korhűvé.

A néhány felvillantott név talán érzékelteti, hogy Rott sokszor – mondhatnám – játszik a beszélő nevek erejével, a jelentéstartalom kibővítésével, ellentétező kisarkításával. Ironikus, gyakran pusztán a nevekbe zsúfolódó fanyar humora még a legszomorúbb szituációba is képes némi abszurditást csenni. S mivel a kötetre általánosan a narráció realista, fényképszerűen rögzítő pontossága jellemző, annak sokoldalúságát jelzi s egyben üdítő változatosságot jelent Kelekótya Kis Miska A sok hűhó semmiért önjelölt, rendre vigyázó félnótás figuráira rímelő alakja (Kelekótya Kis Miska).

Az utolsó novellákban megszaporodó, többnyire szilárd talajt vesztett, lézengő, magukon segíteni képtelen figurák nem pusztán saját korukról vallanak: jól jelzik a bánya szétesésének felszínre gyűrűzését, a fokozatosan kialakuló létforma perifériára szorulását. A kötet címét adó, sorban a hangsúlyos utolsó helyen lévő elbeszélés éles kontrasztot jelent a kezdetekhez képest. A Pokol orma a bánya berobbantásának előkészületeivel, a bezárás ellen drasztikusan tiltakozó skrizofén exbányász sikertelen puccsával, a felszínen és az alatta működő indulatok detektívszerű felfejtésével karakteres, erőteljesen lefelé ívelő lezárást biztosít a novelláskötetnek.

Érezhetően a történelem különös lenyomatát adja a bővülő bányászkolónia, s a századelő nehézségei után az ipari fellendülést, a polgárosodást, az ötvenes évek sztahanovista lelkesedését, majd a szocializmus s az azt követő időszak visszásságait is egy kíméletlenül tiszta szűrőn keresztül láttatja. A szereplők sokaságával, a felvillanó sorsokkal Rott az élet teljességére, a körülmények, a történelem behatároló szerepére képes rávilágítani, s novellái megértéséhez, megszeretéséhez nem kell hegyi embernek lenni. Egyetértve az utolsó novella egyik leírt mondatával, én is azt gondolom, elég egyszerűen – mindenféle ráaggatott attribútum nélkül – embernek lenni: „Élünk, gondolta, igyekszünk a bajok közepette is embernek maradni, és néhanap összejövünk a Nemulassban meg az Arany Kapcában, hogy kibeszéljük, mekkora tehertétel is ez.”