Kunhegyes, Képernyő előtt

Kunhegyes

Mások füstjével szemem teli,
nem sejtik, mire gondolok,
szívemhez éjjel
csillag dörgölődzik,
akác suhog.

Holdvirágzás, csillaghervadás,
leszáll az éj, liheg -
hangos városok énekelnek
csendes tanyák felett.

Akácos áll, köti a port,
engem is ideköt minden -
itt voltam jó, itt lettem verve,
itt hagyott el az isten.

 

Képernyő előtt

Állnak a fák néma
hóesésben,
elgyönyörködnek egymás
fejsebében

Rafinált fegyverekből
puskaszar fröcsög,
egy virágszálon isten
füvek közt hörög.

Katonák ülnek hűlő házfaiaknál
flitteres felettük az ég -
tudják, hogy tegnap
kit öltek meg,
csak azt nem, hogy miért.

Bepólyált virágszirmok
libegnek csendes ágakon,
iszonyú csend levedzik
halált ringató bokrokon.

Állnak a fák néma
hóesésben,
elgyönyörködnek egymás
fejsebében.

Vissza a tetejére