disintegration

„amikor írtam, láttam villogni a kurzort. magát mutatta, nem engem.
a sorok elején makacskodott. megpróbáltam, belépni az üres sorok
közé. járni a strófák között az ösvényt. de nem tudtam. ami üresen
maradt, oda többet nem lehet. a nyilakkal, égtáji fenékkel, semmire
sem mentem. feszes pontok. és csak új sor kezdhető. a többi leírva.
én meg lassan elhanyagolható.”

csobog a vér. eredben partoz. tágulnak a falak.
az óceánt hallod. amint füledbe súg.
elteszed a választ. nem kérdés vagy. életút.

árnyékod menne még. előzi tested.
egy vele. elmarad, aztán a sötét.

az utat nem ismeri szemed. csak a láb.
alább adja a láthatár. alján csíkot húznak a fények.

mert hunyorogsz. orrod égeti a hideg.
és áldod a fagyot. érezned adatott – rovar sehol.

mely igen kevés a két láb.

az orrod törlöd, aztán azt se.

tolat vágányán a csík. egy pontba gyűl.

és visszalő. a gyomor.

tenyered, tenyered fogod.                               vájni félholdat pasztell színére,

alanyi jogod.

reng a föld. messze a folyó. elkésve minden. de valaki. ki hát. hasmánt csúszol. enni. a rögöt. a föld zsírját ízleled. nem finom. humusz herseg fogad között. fogadtad, nem teszed többé. mégsem. mégsemégis én.

nem húzol hurkot. pontokat hagysz el. haraggal. örömmel. kiverve. bénán, fázva. csillapítatlan szerelemmel.

kontrafék. blokkerék. ily egyszerű, kormányban a kéz.

a mellkas. mondja. nincs. tovább. három pont kéne. kettőt elérnék még. a harmadik.

én leszek. ha leszek.

de csak vagyok. és igen. voltam is. de szabadulhatok. mi lárma ez itt. milyen ünnep. milyetén gyász. a láng jelzi a fát. nehéz a levegő. odabenn. idekinn – tisztalán.

hát így. belesét az estbe. rendezd, ahogy akarod. remélem, az egész egy vászon. vagy végtelen száj. felhörpint. engem, aljára szorult ütőzöngét.

testem elüti az idő. Fél nyolc felé. egyenletes mozgás. ha már mindenképp. minden volt kék. csak a van sötét. a most, az ahogymegyek. s vissza bajosan. s nem máshogyan. így. csak így.

lesz majd, ki derül. mások komolyan bongnak. kifosztott bánya, sík vidék. érc csak a némaság elé. oda az kell. a visszhangban turkál, utánam. hiábarangol. ninccsatang. lassú séta. meglátjuk. mi lesz.

a türelem legyen. a kivárás fél kudarc. a kitartás fegyelem. az elemeket nézem. mint szedik szét. mint írják felül. saját maguk. építő rombolás ez így. filmre veheted. úgyse látod. úgyse azt. csak ha figyelsz. néhány nüansz akkor is. féleredmény.

a rekkenő után a meleg. abból a hűs. előmerészkedsz. hogy lásd, a nap utolsó fényeit. bár az alkony. jobban izgat. kinyitod a sört. a kupakkal laza ujjtorna. füstöl. a szád. füstöl az udvar. nem füstöl a kémény. és nem jár a szád. bezzeg a kezed. lapozod életed. öleled pakkod. végignézed. birtokod, dafke tulajdonos.

megiszod a sört. a közelbuszt hallgatod. kiment. teredből mintha. és elhív a város. iratod rendezed. mert ilyen vagy. meg ez. és minden az alkalmanként – ez. semmi ezmegaz. ez meg ez. ismétled, sohasem úgy. mindig máshogyan. magasan, alacsonyan.

költő vagy, nullus, tűrt (d)üledéke ez ókori romnak. avítt beszélő. Anakron herceg. hányszor láttad. azt, amit. szaladni a percet.

még hogy a sors. a gráf, barátom, a gráf. jobb esetben esetlen halmaz. kétrészt esel; kívüle, részire. nem tudod, mi vagy a körben. ezért vagy gráf. igen.

indul a busz. metszéspont bármikor. elvégre kell egy asztal. lámpa, bármi olcsó fény. a megfelelő nap. kellő magas szék. hogy csak kicsit görnyedj. munkától, ne mástól. hogy maradjon gerinc. hogy ott ülhess. az alkalmas napon. lapot hajtva, míg robban. az elméd. vagy hirtelen zaj. és megszüli benned az elme. ami nincs, az van. a mindenből. a semmiből. aztán hátradőlsz. és csak ülsz. egyszerű, szép. nem sok, nem kevés. elég.

szenes nyelvét ölti az alkony
szennyes lebben – drótonlét
szennyes nyelvét pergeti balkon
viszi a víz és serceg a lég.

acélpányván ráng a vigalom
a partiszörny ugrani kész
köldökét az árnyékoknak
csomóra fűzi fel a félsz.

romba dülöngél egyre minden
később lesz, korán, s a túlon túl
a kevés vágy kíván jó éjszakát

fordul a föld, kidől lábad alól
a légút végén puffanás
a fűszálakat számolod

felköhög a kehes fény.

esti a séta bárha
s a divatból kimehetsz
akárhová nem viheted
keszeg elnyűtt testedet

busa fejed húz előre
pontyként tátogsz a világra
harcsahasadon megül a fény

messzefutott minden illat
árnyba tátott kezed csuka szája

olajozod gégéd
egyre sebesebben
rendelsz

a rendetlenségben égigég a bláz

hajnalban vagy késő éjjel szétgyomorral zabálsz

mint állat vagy, netovább ember

alszol, ébredsz, s beszéljük szét, szerte, reggeli mindenkedvvel

zúgó fejünk, mi összebeszél.

EGY FEJ FOSZFORT A SZEGÉNY NYOMORULTNAK

mert dalba kezd a kisember
és hozzá néhány kéz-ü-tem

mert hangba fúl a bölcs harag
és ülsz és állsz és el-pi-hensz

körönként fizeted a békét –
és rájár a háború –

mert fütyög az erdőn a jámbor
ha beszart is, ő akkor se fél

botjára újabb rovás rusnyul
szálkás arccal kétfelé indul

elfogad szállást, kivetve mindből
tanácsot ont hallgat a tűznél

minden ripacstól förtelem hajtja
elméje száraz kóró csupán

nem nagy szám, de körbefutja a szél.
nyelvét nyál mossa –

síkos járdán törnek szét
az üvegbe dunsztolt szavak

mert felnő a kisember
de nagysága vágyott mohó (csupán)

és a fénytől távolabb,
az árnyék mélyén (szélén, közepén)

izzó szemmel acsarog a magára hagyott remény

– dőlt, csapzott és elvetett

saját farkával gúnyos görbetánc
forog, forog, kaffoga levegőre csattan

a remény a merénynek nyújt kezet –

s egy villanás csak, szemet hunyó szünet
míg a szikra volt-hátunk alól gurulva: kihuny.

Lelkem nehéz, testem könnyű. Ilyen dalba érkezem. Meg se ráz a felismerés. Földtől félig elszakadva... színek; sötét és még sötétebb árnyak között... hány színe van az esteli égnek... hány száma a hűlő kéknek, hány élet ormán szűri a boldog a fürtös bort, hány hegyet olvaszt a gleccseri pont... hát hány az én szívem, hogy mindezt foghatom... sokaktól magamba hordhatom... és újra (féljaj, hogy mégsem úgy) adhatom

északról délnek lendül a lábam, nyugatról keletnek: nézem és kész.

Csak tudni ne tudnám. Sejtenem lehet. Hogy ugyanazt a földet taposom. Ami befogad. Amit úgy szeretek. Alattam forog – velem mozdul el. Gyanús a szellem, mely közülük kiemel. Mintha a desszert – fogások után...

lennék bár otromba, súlyos második; de nem, mert az első, az egyetlen vagyok

s akkoron is, ha csak volnék ily

tört / egész / feltételes

ez a játék, végső soron, attól tartok, vérre megy.

kezembe kés. Másra nem bíznám e piszkos munkát. Majd én. Mészárolom magam.

fenn vagyok. magasan. csak egy négyszög a kert. drót és beton a keret. növényeivel indázik felém. marasztal, -gat / -get.(1) akar még. visszahúz a televény. látnom kell még. ti füvek. részemre várjatok. s hajoljatok. úgy. hogy lássam. s érezzem. testetek e dőlés. e csekély részvét. kövér, gazdag tisztelet. testem közéjük fekszik. vagyok én is. akkor és örökké. veletek egytér. kilógok – igazgizgaz. de csak kicsit.

lent vagyok. egész lent. nem a föld alatt. alant. gondoltam lebomlok. nektek és hasztalan. haszon elve rezdül, nyál csusszan, és jönnek a bősz szétlapátolók. felütik fejük. hű dögevők, el sose késők. de ne bár. ne ily halált adj nekem. ne ily utódok rontsák velem. a levegőt. néhány észt adj. vagy egy egészet, tánha lehetne. talán kéne. de más is jó. egyék bár férgek. de hordják a vízbe. hogy részemre táncoljon. belém hajoljon. a kevesek több emlékezete. ha ezt lehet. egyáltalán: ha lehet... utazzam, végül elnyugodjak. új életek meztelen martján. párában. sóban. sirályzenében. Így akarom. Igen. Az ártéren temessetek el. S az sem baj, ha netán csak fa leszek. az se utolsó... az is csak egy.

fél (suttyom/vér/nyolc) és tovább

mondanám, hogy fontos. azt is, hogy lényeges. hogy három és négy között. elcselleng a képzelet.

a lényegre várva, maradva annál. lustán, dél után. félnyolc felé. ahogy mindig és majdnem minden. arrafelé.

megül hát, nyugodtan. két hengeren. fatuskók, rögzített léccel. kupakok hagynak nyomot. életet és sörszagot harapott. cakkok. cafrangok. irányuk nincs. testük sincsen. csak nyomában más. megtelik a lég. szaglik a nyár. dél előtt. és dél után.

pirosan mosolygó, csókos szájú hölgyek, zöldbe takarva. konyak reményében szállnak alá. marokba halnak. húsuk hersen. magvuk fordul a szájban. két ujj között tétova sikoly. röp(ke)pálya. világnap. annyi egy újabb világnak. és fent, magasan. a maradékhölgyek a szeleknek ígérnek és sugdosnak nagyokat. takarná őket, mielőbb el. az ágakban. mélyen. valami fájdalom. emléke dereng. beforr az a seb is. ahogy mindegyik. és a törzs, szorgos obszcén teremtő ezt is elkönyveli. mi más lesz ez itt. az őszön. ha sikkant az ásó. és a gyökerek közé akad. szaggat. falsot kap és perdül róla néhány göröngy. a giliszta, félbe vágva. érteni. megérteni, hogy fáj. zúzott csigaház. csigapornó. az éhes, türelmes macska. és a játékintelligens vakond. türelemjáték. földre hull a szár. eszelős volt hát. a zöld kecses ígérete. nem tartotta be.

csak lassan ébred, fénytelen szeme feltelik ragyogással. kibuggyan a könnyű élvezet könnye.

alászáll a hús. átszeli a mag a léget. felemelkedik az üveg. mennyire más színben látni. így. az életet.

jó helyre kerülsz azért. csendes társ a mozdító gyomor. ti eljövő, hulló fekáliák. te zizegő, illatos papír. ezt is megértük. mondod a fának. testedre nyomták. az illatod. s mintha akkor megértené. bólint némán a fő. eltelik. szégyennel. önszerelemmel. hogy egységben. a kétség, utánam, de ki.

pontatlan rezgések rontják a metrumba gyömöszölt fertályt. ellátják a baját. alaposan. mondhatni. táplálják. a biztos fogatlan teteme a kerékroncsra mered. így megyünk. (g/k)örbe. szimmetrikus küllők. egy távon sugárzunk. megfelelő sebesség.

a forgás gyönyöre szédít. röppenő sárcafatok. ami aztán úgyis por. meg sár. visszaforgatott remény. hízna az új televény. örökre bízna. tudat ha volna. de csak játszi lankák telnek. s odébb elreped a föld. és pedzi a szik. virágot hajt. és növényhalált. gyöngéd szépség hajtja. botrányosan szép. hogy kétségek között. röhög. a szél, a cudar. az úgy-is-förgeteg. és viszi, viszi, el – felé. a göröngyöket. és vértelen a harc. igen. van, amin nincs győzelem.

de testünk megtöretik. így a rozsdába züllők. s mi lesz a vége. vége nincs hát. csak új eleje. szerepe, terepe egy. csak a megtapasztalás. a maradás netovábbja nyújt kegyet. felveszed. nézed. simítod. elteszed.

keresed. más nap. nincsen. nem ott. nem ott nincsen, nem ott van. sincs, ki tékozol. értelmet így nyer a sehol. és tudom. hogy nem tudom. hogy nem tudhatom. akarhatom így.

megfeszített szálkák az ablak keretében. és nem hallik az erdő sírása utánuk. mi messze az Uránusz. én mondom, nem való nektek, barbárok, semmi. megkomolyodnátok, úgy érzem, a Szaturnusz felé.

elcselleng az elme. aztán. újabb pont. félkész gráf. húzza a csíkot. s lassan tűnik. el, a vértelen kéken.

(1) for example: noszogat, hiteget, és tábort üt a grammatikus rettenet, hogy a sor folytatható. verbumszörny érkezett. gyakorít. egyre gyakoribb. és állandósítja magát. sosem féltem a cselekvő igéktől. nos, olybá tűnik, ennek is eljött az ideje.