eszmélek színevesztetten

a májszínű homályt faggatom

egymásra lelnek ujjaim

találkoznak az ujjbegyek

a fényefosztott szem

éjszakája fölhasad

a száműzött hangok

tagolt sorokban tömörülnek

a némaságot igézve

a szürkületben tündökölnek

a fény hevít, kinagyít

rejtekéből előrántja

a tárgyakat, sorra

feltöri a zárakat

a látszat kérge alatt

riasztja a magányukban

szunnyadókat, hogy

nézzenek, hogy lássanak

(hogy nézzek és lássak

a kórból kimeredve)

a májsejtek hullafoltjai

átrajzolódnak a bőrömre

a kórvallató testembe

belehallgat bevilágít

a haldokló sejtek

bolygórendszerébe

(nincs neve se

csak színe van sárga

és tüze van és heve

és lángja)

eszmélek

ismeretlen-magamat

figyelem testközelben

el nem érhetőn

túl

nélkülem