Platán

Ez a mosatlan pohárutca, ahogy
áttűz rajta a nap, hirtelen a csillogó aszfalt,
és kicsit odébb, a fekete. A bicikligumik
surrogása, a kanyarban irányt jelző,
kitartott kar. Kicsit szorít, ami tart, hideg
délelőtt kezdődik kürtökkel, fákkal.

Hányadik zongoraverseny is ez?
És hányadszor? Elengedem a trolit,
úgyis visszahozzák a vezetékek
a suttogást. És hány Platán kocsma
van Magyarországon? Vagy a madarakkal
felszórt út, ami a templomkapuhoz vezet,
és amellett menni hátra a játszótérhez,
mitől lenne ez utoljára? Ébredtél már
egy vadászkürt korpuszával a fejeden?
Most épp belezúdul a gőz. A közhinta
mérleg, és én túl könnyű vagyok.
Szemben ülsz. Röhögsz, azt hiszem.

Fémnövény

Távoli kürtszó, kicsit recseg,
mintha omlás szűrődne
át egy másik adóról, másik
utcából séta közben. Elhallgat,
aztán magára talál a rádió.
A rádió, a rádió. Lettünk volna
csak szemléltetőeszközök, most
vígan vegetálnánk a foghíj-
telek fémnövényei között.

Én fotel, te ruha, nem akartam
tovább ülni, de én tartottam,
amit úgy megszerettél
magadban.

Gamelán zene szólt a falakból,
minden oldalról egyszerre láttuk,
egyik autó a másiknak, egymásba
csúszott törés meg továbbhaladás.
Beszéltük is utána, milyen szép így,
együtt, utastér az utastérben.