Szeparatista vers, Gyengéd, még gyengédebb..., Nem férfi az…
Szeparatista vers
Victor Valdésnek, 2007-re emlékezve
Férfikiáltás, férfiéjszaka. Szaggatott, dühös
fények, izgalom, igen, a tizenegy legyőzhetetlen.
Újra a Barca, és érzed, a győzelem megint oly közel
a győzelemhez. A soha-se-maga, a soha-se-szabad ország
és ők, a tizenegy, a nyertesek. Köztük a szíved,
comprendes? A tizenegy, aki annyira férfi, hogy ország-
világ előtt sír, nevet, izzad, ünnepel. És a fényben
mögöttük a csupanők: a feleségek, modellek, hostessek.
Y que tu quieres… Hidak a remény és a remény közt:
fénysorompók, sztárpárok, ügyek, ügyvédek, győzelmek.
Ha nincs meg az ország,
annál édesebb a győzelem.
Gyengéd, még gyengédebb...
Mi a titka?
És mióta?
Római kispolgárok bátorság-leckéket
vesznek a Colosseumban.
„Lássátok csak azt a félkezű numídiait...!”
Vagy „Nézzétek a barbár Longinust...!”
Ám a legyőzhetetlenek ugyanúgy a halál felé
menetelnek, mint mindenki a hevülékeny, fokhagyma-szagú tömegben.
Az a millió-millió kispolgár.
Köztük az én édesapám,
aki kétszer negyvenöt perces szüneteket tartott
az egész életét megemésztő szorongásban.
(Alulfizetett, boldogtalan anyagbeszerző volt.)
Mindig csak ez a kétszer negyvenöt perc…
az a kétszer negyvenöt perc,
és vallomásokra soha sincs idő.
Pedig míg neki a foci volt a minden,
nekem ő.
Nem férfi az…
Errefelé a napfelkelte is óvatos,
vagy bizonytalan inkább. Csallóköz,
rossz utak, sivárság, porba, sörbe,
gazba, útilapufűbe rejtett nyomorúság.
Somorja, Dunaszerdahely, Nagymegyer.
Szégyenlős nevek. Maradék nevek.
És mégis
nem férfi az, aki győzni elfelejt.
Így hát a helyi nagy futballcsapat neve
szégyenlősen,
rövidítve
(hogy aki nem akarja, ne is értse):
DAC
Ha már…
Vissza a tetejére