Bicske, Alig, Alázatosan, Engedetlen vers
Bicske
Kipattantja a rügyekből a színeket,
a sebekből a nedveket – nincs irgalom, hát
itt a július. Rákönyököl a nap a horizontra,
ma háromszor is meghalnak a gonoszok,
és beteljesül minden, aminek csak teljesedni kell,
cselszövés, ígéret, szerelem. Árad, hullámzik
millió lepke, repdes a fény, megtelik illattal,
jó ízzel a pincegádor. Forr, lobog a délután,
a nyár majd’ összerogy a saját súlyától.
Alig
Álmomban kibontottam egy csomagot: szalagok,
tű, cérna, gyűszű és az öreges cafrangok közt
egy kicsinyke tőr rászáradt vérrel. Talán egy másik
életből maradt itt, és most bujkál a gyűlölet az én
kora délutáni álmomban. Hát erre ébredek.
A gyerek felsír. Libeg-lobog a délután,
a függönyök mögött lopakodik az este.
Kinyitom a telefont. Követelőzik benne
egy üzenet. A szám ismeretlen.
Alázatosan
Túl sok a december. A hó, a csizma, a romlás-bomlás,
a szenvelgés, ez a kesztyűs, sálas, rémes idő. Csoda,
hogy az orrom kilátszik: igen, itt vagyok, öt perc,
és befejezem, igen, mindjárt kifizetem, nem zavarok,
lehajtom a fejem, igen, még az orrom sem…
aztán leveszem azt a sálammal együtt az előszobában.
Arrébb rúgom a hátizsákomat. Nini, a tükör! És benne
egy lapos, nyugodt, kelet-európai adófizető arc.
Engedetlen vers
Faxon a parancs: fegyver, előleg,
mikrocsip, tornacipő, virághagyma,
ár, súly, minőség. Alul a számlaszám,
a dátum, az aláírás – üzengetnek egymásnak
a faxgépek, te meg rohangálsz fel-alá
Stockholmtól Sanghajig, és intézed,
hogy minden a lehető legnagyobb
rendben legyen. Főnevek a főnevekért,
igék az igékért, számok a számokért.
Eltelik néhány év, és majd próbálod
megfejteni a nagy cserebere értelmét.
Vissza a tetejére