A csúcson
El akarsz velem jutni a Csúcsra?
kérdezte Lilla Tőlem, kacérkodott
megint, incselkedett, mintha nem
tudta volna a választ, hogy igen,
Vele minden alkalommal a csúcsra
törünk, fel-fel, a legmagasabb pontig,
ahol eláll a lélegzet, ahol megszűnik
a külvilág, a tér, olyan magasságokba,
fagyos és forró csúcsra, ahol fellép
az oxigénhiányos állapot, és az emberből
segélykiáltásként feltör, hogy Jaj!
Lilla nevetett, látta arcomon, amit
gondoltam, nevetett, mert ismét
többértelmű volt, amit mondott,
röhögcsélt az én furcsa képemen,
mert nem értettem, mire is gondolt,
vagyis értettem, de csak az
egyik felét, a másik feltárásra,
megfejtésre várt, ecsetelte Lilla nekem,
hogy persze az a csúcs is számba
van véve, minden egyes alkalommal,
s ezt nekem is tudnom kell, de most
egy másikról beszélne kivételesen,
arról, amit igazán meg lehet
hódítani, egy nagyon magas csúcsról,
vagyis a legmagasabbról, ami
itthon található, mert most szerveznek
egy futást oda, csak felfelé,
Micsoda, Lillácska, ezt nem gondolod
komolyan, hogy mi oda, csak felfelé?
De-de, bólogatott Lilla, hogy ez az
igazi kihívás, mert ott aztán meg
tudjuk mutatni, hogy mi igazi,
belevaló csajok vagyunk, ha
elfáradnánk, akkor majd Viktor
húz felfelé, és beleegyeztem,
mint ahogy máskor is, hogy
eljussak Lillával a legmagasabb
pontra, ami itthon létezik,
fussak, izzadjak, szenvedjek,
lihegjek a csúcs felé vezető
úton, egy órán keresztül csak
Vele, mert az oxigénhiányos
gyönyör állapotáért meg kell
küzdeni a test minden
porcikájával.
Vissza a tetejére