(angol, közép, cé típusú)

Hol fény esett a kocsmapultra,
ott üldögélt Kurta Julcsa,
válogatott verseket
tépkedve, szárnyatlan legyek
lábdörzsölésétől kísérve.

Lapok sercegtek napra nap.
A pultra egyre több tapadt
kifolyt korsók habragacsából,
s egyre más Wordsworth-darab,
Coleridge-foszlány és Poe-falat

hullott alá vagy fenn maradt
lebegve, vágyva, esztelen
a fénycsík-portánc-szöveten,
a Julcsa rozsdásszög haján,
vagy lenn, egy sörtócsán, kaján

keringőt úszni kezdve,
vad bőrcipők iránt gyulladva kedvre,
míg éjre éj és neszre nesz.
S egy bambán nem várt pillanatban
csikordult kint egy rézretesz.

A hold – ütemre – mind lefolyt
az égről. Ott, hol helye volt,
most csúf üresség hápogott.
A Julcsa-szoknya foltozott
szegélyét is feledte. Julcsa-kar

pultszél után kapott hamar,
s nem markolt mást, mint légüres
tüdővel szálló légy-szüzet:
százharminckettes számú lap
csücskével tartott egy kalap

felé, majd tőle más iránt,
a tárt ajtónál még haránt
bukfencezett egy váll felett,
a váll gazdája hessegett.
Légyből, papírból semmi lett,

amint elhagyta az ivót,
mintha nem lett vón’ – de vót!
A Julcsa nézte bávatag.
Markából pár kis pénzdarab
ernyedt a földre. Lába kélt,

a lány indult. A lyuksötét
s a csorgó hold igézte őt,
nem hagyva két kör pihenőt:
mezítláb, tócsán, ahogy, úgy,
légyen, poron, versen, a húgy

gőztengerén, hol zordon fing
s lágy, tarka böff emléke ring
léptének tompa ritmusára,
míg a múlt hét pár szilánkja
talpából dallal vért fakaszt.

Utolsó Julcsa-kép a máról
– mint százszínű légymadártoll –
a támadó sötét elől
egy blank verse-láb mögé bedől
– a többi néma csend.

Légyszárny se künn, se bent.
A nap feljött, lement,
a hold helyén – se fent,
se lent – csak lyuk dereng.
Egy korsóval szaladgál

a réten azóta Jacques Baal,
őrjöngve tép gyógyfüvet,
lecsap tucatnyi légyszüzet,
keres, talál, ordít, kutat,
s ahány kertben még mély kutat

lel, kézzel ott holdat merít,
az elfolyik, míg visszafut
a rétre… térdepel, nyerít,
a kocsma erre tán kinyit…
de nem, soha. Csak zárt kaput

zörget, ki néha arra jár.
Kísértet-sem-lakta határ.
Álmos, mohos roggyant falak,
az ablakra itt-ott tapad
pár ismeretlen versdarab.

Néhány kirándulót ide-
csábít évente: kortynyi se
látszik a holdból éjszaka;
s a lég hullámzó légyszaga…
mint jól felejthető zene.