Eső - irodalmi lap impresszum

Szenti Ernő emlékére

 

Előkeresem az Eső 2005-ös nyári számát,
a Körmendi-számot,  
húsz szerző emlékezik abban
a friss-halott pályatársról, barátról;
lázasan keresem, mert ez villan be először
a villámcsapás okozta bénultság után,
hogy ott együtt az a három név,
 a 24-től a 27. oldalig:
Nagy Gáspár verse, a Nagykun temetés…
januári verőfényben
 – amikor Körmendi Lajost utolsó útjára kísértük…,
és közvetlenül utána Szenti Ernőtől
 a Tűzcsónak, Körmendi Lajos emlékének;
és most Te mentél el harmadikként,
hárman fogtok már hiányozni
a tizennegyedik őszön;
hát így fogyunk el;
A fogason fürdőköpeny,
az ágy alatt szandál…”

 – így kezdted a versedet,
ilyen szépen, egyszerű, otthonos képpel
jelenítve meg a távollétet, a hiányt;
mert testközeliek az emlékek,
Rólad is,
ahogy a fehér simlis sapkát a szemedre húzod,
forró vízsugárral ahogy a hátad csapatod,
ahogy reggeli előtt házi pálinkával kínálsz,
ahogy régi ismerősből Berekfürdőn
észrevétlen barátokká lettünk;
lapozgatom a könyveidet,
ízlelgetem az ernős fordulatokat:
egyszerre képi és elvont,
szemléletes és szellemes,
mint a lemenő nap sütnivalója,
az égbolt csigolyasora (ami a Tejút),
a kinyomott időtubus,
vagy kedvencem, a velős felszólítás:
Versenyezzünk, ki tudja
fényesebbre törölni a szavak fenekét
;
újra elolvasom a beírt kedves dedikációkat,
és elnézegetem a furcsa rajzokat
(ezek is egyedül Rád jellemzőek):
meghatározhatatlan lények,
félig növények fölfele indázó kacsokkal,
félig kétlábú csámpás állatok, esetlen talpakon,
s leginkább madarak, hosszú nyakkal, csőrrel,
néha mintha be volna fáslizva a testük,
máskor groteszk öltözékben, kendősen, frakkban, sétabottal;
és van egy fotósorozatom a 2009-es könyvhétről,
a szolnoki könyvtárban Te nyitottad meg
Kocsis Csaba fotókiállítását,
a kortárs írók bekeretezett portréi előtt állsz, beszélsz;
remek felvételek, mint mindegyik, ami rólad készült:
jó fényképarc, jellegzetes szakállas, mosolygós;
hát ilyesmik jutnak eszembe gyors egymásutánban,
és az egyik könyvedben megjelölt sorokra nyitok:
Amit önmagadból beengedtél a versbe:
elképzelhető, hogy az vagy te
és már maradsz is mindörökre.”

Vissza a tetejére