éjszakai járat

kicserepesedett szájjal gondol

a zsebében lapuló cigarettára

a szemközt ülő utas ráhunyorít

és a túloldal felé bök ahol két tini ölelkezik

cinkos mosolyt vár talán ám neki

nincs kedve vigyorogni

még két megálló s úgyis leszáll

sietni nem fog senki se várja csak

a hideg ágy ahonnan reggel a feleségét

vitte az utolsó kemoterápiára

leselkedő háztetők

reggeli álmos fényben kóborolsz

a szebeni óváros ruhátlan sikátorai közt

mattuló házfalak pergő vakolat

s az utca tele mindenféle kábelekkel

mintha összekötözte volna

valami tébolyult szellem az átjárhatót

ám tréfás ecsetjével új lépcsőt

mázol eléd a megnyíló ó-kapu

itt-ott még látszanak a régi varratok

de hirtelen mellig kigombolódnak a terek

burukkolás és folytonos szárnysuhogás

mintha Isten mind átszöktette volna ide

a Szent Márk téri galambokat

új mélység születik: megszédülünk

amikor az evangélikus templom oldalában

színpaddá nőnek a hegybe hordott bútorok

és Radu Nechifor pánsípján a hangok

az elcserélt múltról vallanak

nézed a hosszan elnyúló

háztetők felhúzott szemöldökét

a nyitott ablakok belélegzik

a hunyorgó párás dallamot

pedig még nem is tudják: ez a kíváncsi reggel

a kiköltözés előtti utolsó pillanat