Gyalog a pokolba

Benyit a szomszéd, gádzsószél az ajtón.
Nem tudlak, fiam, megvédeni minden bajtól.
Gömbre csiszolja a könnyem a kockát.
Soha nem térek vissza, anyu, hozzád.
Ünnepi virágok köpdösnek az arcra.
Ne számíts, szeretőm, kényelmesebb harcra.
Gonosz, nagy gyerek a vécén ülve tanul.
Sírokban ülnek az édesapák tanácstalanul.
Ködben szaunázó Nap izzadja a tüzem.
Ez az a vers, ez a vers, ami semmit nem üzen.

Mindent a boldogságról

A cipralexet van, hogy nem győzi le bánat.
A pénz is, és az éghajlat is fontos.
A gyerekkor is számít, s megesik, hogy
számít, megerőszakolták-e édesanyádat.
A szerelem csak hab a tortán, hagyjuk.
A génkészlet is, úgy, ahogy van, mindegy.
Sokat számít egy-két szerető tekintet.
A Biblia. A Korán. És a Talmud.
Alkohol és rivotril: nem ártanak, ha vannak.
Egy kocsma, éjjel-nappali és szakáll.
Ha egy-két nyurga fiatal az utadba áll.
Nem árt, hogyha üzenni tudsz egy-két csajnak.
A halállal nem érdemes dumálni.
(Ne felejtsük: a boldogság a cél most!)
Az olyan, mintha simiznél egy cirmost,
aki előbb-utóbb párnádra fog kakálni.
Tiszta ruha, dezodor, néhány tik-tak.
Legyen péntek, a nyüzsiben eltűnhetsz.
Segít néhány cselszövés vagy bűn, hecc.
Addig legyél boldog, ameddig itt vagy.