Mért szeretem a csokoládét?

Táblás csokik, töltött bonbonok,

bab formájú nyersanyagok, Mikulás-figurák,

csokilikőr és kakaó,

csokoládés csirke és erős csoki,

fehér csokoládé és a kék,

zöld, sárga csokik a velencei cukrászdák

kirakatában. Mért szeretünk egy nőt,

egy könyvet? Ugyanazért szeretem

a csokit is? Szerelmes

nem vagyok belé, de a szellemi

élvezet nem idegen tőle.

Egy csokifagyit elnyalni

csupa testiség, szex érzelem nélkül,

egy pohár forró csoki mellett

üldögélni nagy beszélgetés

a szeretett nővel, akivel még

vagy már nincs semmi,

és az jó, nem kell az ágyba rohanni,

nem kell egymásba gabalyodni,

csupán szájjal, szavakkal,

az édes ízzel, nincs vér, nincs izzadtság.

A sós csoki izzó szemű vadállat,

ami lesben áll az erdőn, de aztán

nem ugrik rád hátulról, mert rádöbben,

hogy nem fekete párduc, csak vadmacska.

Tejcsoki oktató íze, fekete csoki

önmegtartóztatása. A konyakmeggy

részeg ember vállveregetése, józan

ember vágyakozása. A mogyorós csoki,

mint a lesérült sportoló, aki bottal jár.

A szaloncukor a karácsonyfán:

magas hangú ének; a fa alá esve –

kíváncsi dörmögés. A csokoládéval bevont

kávészem olyan ízű, mint a holdfogyatkozás.

Egy kocka csokoládé, mint egy hasonlat,

az egész tábla: vers. Az ostya közé préselt

csokikrém: szorongó szavak a két borítótábla

között, amikor még nem tudják, ki fogja

kinyitni a könyvet, ki fogja olvasni őket,

és mi jut majd eszébe róluk: egy száj, egy seb

vagy az idő. Bonbon a szájban:

a jelen a múltba visszaér, feloldódik

benne. A hazaérkező hiába keresi

az eldugott csokoládét.