Költöztetés

Unjuk már, ugye, metaforáink röhejes torlaszát?

Újabban másról sem hallani, csak égitestekről.

„Távcsöveink szorításában álom él, mégis valóság!

Távcsöveink szorításában a letisztult Gondolat süvít!”

De tudjuk-e, hol áll távcsöveink lába?

Bizony mondom, hölgyeim és uraim, egy domboldalon.

Képzelnénk-e, hogy itt minden fűszálnak saját súlya van,

és a fák színét szabad szemmel látni?

Ne tagadjuk, a távkapcsolat rajtunk is kifog.

A költöztetés ideje jött el, hölgyeim és uraim!

Gőgös, hideg bolygóinkat préseljük össze, mint túlérett szőlőt;

ne féljünk, nem vész el az anyag: városok lesznek belőle.

Önök azt kérdezik: „Hiszen úgyis csak álmodunk;

miért cserélnénk nagyot a kisebbre?” Én erre azt felelem:

azért, hogy az álmunk élhetőbb legyen. Élhető

és tapintható, akár egy város elemei.

Vagy mint bármi itt. Mert egy biztos, hölgyeim és uraim:

ahol most állunk, minden fűszálnak saját súlya van,

és a fák színét szabad szemmel látni.

Ha végeztünk, visszajövünk ide.

Szerzünk pénzt, megfizetünk néhány zenekart,

és elhozzuk magunkkal az ismerősöket is.

Aztán elvegyülünk a tömegben, ahogyan

azt már régen tennünk kellett volna.

A nap

Reggel felkelek, mert fel kell kelni

három óra alvás után is; a lánynak

órája van / dolgozni megy / hazajön

a családja (nem teljesen értem, mit

beszél); bocsi, kicsit korán van még

ehhez – mondom. Felhúzza a redőnyt.

Kint már mereven és tántoríthatatlanul

süt a nap. Húzd vissza, légy szíves, szét-

bassza az agyamat ez a kurva világos.

Leszedi rólam a takarót.

…a lányoknál reggel kelni kell, és gyorsan

kell kelni, fogat mosni sincs idő; menni kell,

gyömöszölni vissza mindent a hátizsákba,

átvágni egy ismeretlen város parkjain. El kell

tűrni félig még részegen, hogy mindig úgy van

időzítve minden, hogy pont a pofámba süt a nap.

Egy diákot kérek haza, mondom, és városnévre

javítok.

És mert aludni sincs erőm, csak a megszokott

semmittevés marad: bámulni ki az ablakon.

A mérlegvonás, az éjszaka értékelése. Sokat

beszéltem magamról – gondolom –, egyébként

egészen szimpatikus lehettem. Mozdulatlanul

haladnak el mellettem egy tranzitváros házai.

Közben süt a nap: közönyös melegével felhőket

présel az égből, borostát a bőrből. …Dél lett, mint

szokott, a busz óráján látom. Kéne fürdeni is lassan.

Haladunk a horizont felé, én és a nap.

Redőny

Akarok hasonlítani valamit az elromlott redőnyhöz,

ami mindennap lejjebb csúszik néhány centivel,                                           

mert nem akarok hasonlítani az elromlott redőnyhöz.

Utóirat

A háromsoros versektől kicsit félek;

valaki ránéz, aztán azt mondja:

„Jó. És?”