Készecske A Nagy Bibin és a műlovarnőből

Az ekvásztrien felmenői között két Eszter és négy szüfrazsett,

zsongom Eszternek,

megkérdi, mi az a szüfrazsett,

pedig ide a rozsdás bökőt, és a nyakamra mutatok,

meg mertem volna rá esküdni, hogy vagy a négyre kérdez,

hogy mi az a négy, vagy az ekvásztrienre, hogy mi a lófittyfene

– tudod te az Arany-igazságot, gond-tolta a fene,

ahol lószar van, merrébb is van –, de az ekvásztrienről tudja,

mi fán terem; Csimpalám, az a műlovarnő,

hát ne nézzél már csikónak, jártam én már cirkuszban,

láttam én már karon varjút,

és különben is, mondjad már meg végre,

miért túros a közös ló háta, a túrósnak legalább van értelme,

és az árbocot miért írjuk röviddel, mikor hosszú, mint az állat.

Csimpalám, zsongmondja nekem Eszter,

ha kér még két vagy négy pohár bort, Miska is megmondta,

öregedés jön s végül a halál csinnadrattával

és legjobb esetben akadémikusokkal,

akik szakállasan ásítoznak a sírnál,

hol nem suhogtat szárnyat zokogva az angyal[1],

adjál már, édes, olyan józsong vagy hozzám, ötödik sose játszik,

éljen a női egyenjógaság,

így majd egy levezető légzőgyakorlat közben tudok

örök bugyogóra térni,

tudod, hogy holtomig szeretni foglak, és még aztán is,

te tudod, hogy nem csak a bugyimról,

egy bugyogó borforrásról is beszélek,

adjzsongjál még kéttel vagy néggyel, és aztán húzom a lóbőrt,

a szüfrazsettekre holnap visszatérünk,

de milyen szép, hogy a felmenők között Eszter is,

hát szép az a név, Eszter, és én is zsongvoltam szép,

mutatja a tárcájában a képet magáról minden évben,

és én minden évben úgy, mintha először látnám,

kábé másfél évtizede játszhatjuk ezt,

adok még kéttel vagy néggyel, és elmegy lúd- vagy lóbőrözni,

és jövőre, veled, ugyanitt.

Csimpalám, holnap főz neked egy ekvásztrien

vagy a két szüfrazsett valamit, holnap főz neked, Csimpalám,

és beviszik neked a szobádba,

és majd a neked tetszőknek és a téged szeretőknek is adnak

valamennyit a főztjükből,

jót fognak főzni holnap, adnak valamennyit azoknak is,

akik neked tetszenek és akik szeretnek téged,

azoknak majd retepát is ad, jól zsongom, Csimpalám, retepát,

és puhahúst főznek neked, mert abból én is tudok enni,

nem kell nagyon rágni, csak nyelni,

a gyomrom még úgy-ahogy elvan,

aztán megkeresheted ismét a fogamat, és megtalálhatod,

tudod, minden évben akikerestalált kell játszanunk,

engem és a hagyományokat ápolnod kell,

csak most adjál még kéttel vagy néggyel,

és hadd menjek aludni,

és majd holnap megmutatom, hogy szépzsongtam én is,

és csókoltatom a műlovarnőt a felme-nőivel együtt,

Eszterrel és a két szürfazsettel,

de mi is az a szürfazset, a picsába, az előbb még ki tudtam zsongani,

mennyivel könnyebb az, hogy ekvásztrien, rozsdás bökő,

puhahús, retepa, túros, árboc, kilógaló, láb,

az életet miért írják röviddel, mikor hosszú, mint az állat,

elegem van belőle, te Csimpalám, elzsonglőrök már tényleg,

és majd holnap visszatérünk,

máskülönben nem jutunk egyről kettőre, kettőről négyre,

addig is dolgozz sokat. Számít ránk az utókor, vagy mi a fene[2],

meglásd, lesz egy májusi Eső, aranyat ér.