I.

Anyám szemében összetört a fény.

Ezer darabra hullott szét a múlt.

Kopott foteljében csak üldögélt.

Reggel volt, s folytonosan alkonyult.

Rám nézett; pupillája szétszakadt.

Alázuhant a hajdan büszke váll.

Már nyelni sem volt képes. Néma váz.

Sejtjei közt matatott a halál.

II.

Köszönöm, lásd, az éveket,

a csúnyákat , s a szépeket,

a boldogot, s boldogtalant,

a számosat, s a számtalant.

Köszönöm, hogy itt vagy velem,

s hogy itt van még a szerelem:

egy érintésnyi régi-régi

láng újra izzik, és az égi

fények lobognak föl szemedben.

Sohase szebben. Sose szebben!

III.

Mit tőle kaptam, te viszed tovább.

Arcod ívében őt is egyre látom.

Térdig érő, színes selyemruhában

egy ifjú nő lépked ott fenn a gáton:

a rojtos szegélyű fotó megőrzi.

Még én sem élek ekkor. Hetven éve.

Ha tudná, hogy tebenned folytatódik…

Átöleli sugárzó fényü kéve.