Eső - irodalmi lap impresszum

Elment a Kicsi Asszony; Hiányzik a Kicsi Asszony; Mint a bolond

 

Elment a Kicsi Asszony

 

Elment tőlem a Kicsi Asszony,

hűvös lett minden körülöttem,

munkál az Idő, hogy elapasszon,

elmúltam, jóval, ötven.

 

Tartást és erőt adott mindig,

hogy velem volt, azt is köszöntem,

az öregembert hiába intik:

„elmúltál, jóval, ötven”,

 

részeg a vágytól, meg a testtől,

szüntelen szeretni szeretne,

de mellette, miként a testőr,

 

múlik az Idő, s pusztít egyre,

ötvenen túl mit is akarjon?

Elment tőlem a Kicsi Asszony.

 

 

Hiányzik a Kicsi Asszony

 

Hiányzik nagyon a Kicsi Asszony,

a hiányát a gyomromban érzem.

Olyankor remegek, és valami

soha-nem-volt szomorúság fog el.

 

A napokat szeretném, vissza-vissza!

Hogy megint akkor legyen, amikor,

amikor nem elmondható, mennyire,

és együtt és együtt és együtt.

 

Elmondani nem lehet, semmiképp.

Csak a dinamikáját, az elementaritását,

és a kétségbeesést, hogy minden mást.

 

Hogy minden mást elfeledni, kikapcsolni,

öntudatlan, álomszerűen, iszonyú erővel,

csak egymásra és magunkra figyelve.

 

 

Mint a bolond

 

Mint aki bolond, mint aki nem érti a dolgokat maga körül,

úgy, és újból úgy, csak könyörgöm, csak fohászkodom.

Mint a bolond, aki nem érti a dolgokat maga körül.

 

Van valaki, aki volt, és aki nincs. Ennél pontosabban

meghatározni a helyzetet képtelenség. Eleven hiány.

Van, aki volt, és aki nincs. Nem lehet ennél pontosabban.

 

Szeretném nagyon, hogy újból. Mindent, ami teljesen ő.

Nyálkahártya, bőrszövet, zsírszövet tömören a bőr alatt.

Azt szeretném nagyon, ami volt, és ami teljesen ő.

 

Magamnak akarom, de ‒ ha kívánja ‒ nem csupán magamnak.

Az idegvégződéseit szeretném, nagyon, ha ő is szeretné.

Akarom magamnak, de ‒ nem vagyok önző ‒ nem csak magamnak.

 

Könyörgök hozzá, fohászkodom, mikéntha volna isten.

Az eredmény kábé ugyanannyi, mintha az volna valóban.

Szüntelen fohászkodom, mikéntha hinném, volna ő isten.

 

És elhullok lassan a reménytelenségben, kicsiasszonytalan,

ahogy haldoklik minden kütyü, ha sokáig semmi nincs.

Lassanként elhullok a szomorúságban, kicsiasszonytalan.

 

Bolond vagyok, nem értem a dolgokat magam körül.

Úgy, és mindig úgy, mondom a magamét süket fülek előtt.

Nem értem a dolgokat magam körül, tehát bolond vagyok.

Vissza a tetejére