Eső - irodalmi lap impresszum

nokturn

 

 

                                                          Rékasy Ildikónak

 

a fény bontja sátrát, a legeldugottabb sarokból
is kilép, a magára hagyott holttér és a sötét
innentől kezdve már végképp senkié, arcod,
akár egy égve felejtett lámpa, feldereng a függöny
mögötti fémes homályban, alakod éleit próbálom
rajtad felkutatni, aki így tud nézni, az nem lehet
bárki, szemüregedben visszahúzzák gyökerüket
a túlvilág fái, magadhoz öleled az emlékeidből
épült partokat, zsebedből előhúzod a valaha volt
leggyűröttebb arcodat, már végleg elfelejtetted
azt az utolsó, apró kis részletet, amiből még
összerakhatnád a fényhez szükséges részeket.

Vissza a tetejére