in memoriam Rékasy Ildikó

nem beszél fölöslegesen

nem toporog tiltott ajtók előtt

érzékeny alkat hallgatag

megveti a beköltöztetett aljasságot

ahol a tagadás és árulás honos

tébolyult őszök alázták porig

szemükbe mondja vétkeiket

nyomukba szegődik

de madártávlatban a múlt

és hétfőn adásszünet újra

visszaesőként szimbólumokba

zárja a szabadságot

nem tudja van-e még visszaút

ám az idő átlát mindenen

visszahőköl a szív is

fénytelen sivatagot

szülnek köré az árnyak

és ablakán kaparásznak a

csöndkeresők