csipesz; királylány
CSIPESZ
tegnap tényleg itt járt a tavasz
Budapest utcáit fürdették langyos tócsatengerek
az őszre gondoltam mennyivel ravaszabb
Párizsban a fák hegye talán már ki is rügyezett
a Szajna mentén sorakozó harmonikásokra
ottjártunkkor a part kövein
kisebb zsibvásár bontakozott ki máshova
nem érdemes menni és a Duna ikertestvérét fölveri
egy régi sanzon a kuplé nevét
is beütöttem a Google-ba rokonságban állnak
bár utóbbi szöveges meghatározója a csipkelődés
mely dallama felolvadt a tehetetlen víztömeg fájdalmában
láttam magam a zöldes tükörben lehetnék
dinnyehéj vagy fázós almacsutka
még nem ért utol a süllyedés
kabátomra omlott a tavaszi fák levélzuhataga
itt alkudni kell mondták nem akartam venni
semmit a tavasszal most szívesen
kezdenék alkudozni halkan kérdezem mennyi
lesz az újjászületés egyáltalán meg tudom-e fizetni
nagykabátos kánikulában zúgó fejjel
már megfogalmazódott bennem hogy leveszem
a cipzárt engedtem le és nem nem a halál neszez
a körém bástyázott téllel harmonikáztak a műanyag csipeszek.
KIRÁLYLÁNY
nekem az a kiskirálylány aki a 2-es villamospálya
korlátján inkább olyan mint Wilde Boldog
hercegének szobra mintha a boldogság árnyékába
fogódzkodna a fekete vasba belekarmol a melankólia
a koronáját szeretem nézni rajta a fekete háromszögeket
ahogy alatta az a sovány fekete test
meggörnyed körülötte nem öregszenek meg
a Duna fölé emelkedő meredek hídpillérek
a háta mögött a kilométeres üveg
amire piros betűkkel írták ki hogy Turkish Airlines
megremeg ha repülőgép helyett felhőnyi cukorsüveget
koccint meg madárszárny az olyan mint egy mennyei bebocsájtás
az ülés maga a tehetetlen várakozás gyerekkoromban én is
ott ültem a tűzijáték fényeiben fürdő korlát
nemegyszer törte föl az ülepem mégis
mintha odafönn egy piros zongorán
játszana isten és aztán leeső petárdák
mártották vérbe apa nyakát
később pont ugyanott szorongatták
meg csak arra már azt mondták hogy a halál
és zsibbadt a keze pedig ha újra fölkapna a levegőbe
gondolom ahogy a királylányé olyan görbe
volt a könyöke a szíve alatt fedeztük föl a sárga nyilat
a nap szúrt a kőbe és erőt gyűjtött hozzá hogy végképp összetörje.
Vissza a tetejére