Professzionális könyv, de nem regény (Vámos Miklós: Hattyúk tava)
Vámos Miklós: Hattyúk dala. Európa Kiadó, Bp., 2016A Hattyúk dala cím számos áthallást enged, az olvasó asszociációi újabb értelmezési lehetőségeket nyitnak az egyébként is sokfelé ágazó regényvilághoz. Vámos Miklós új regénye egy titokzatos kézirat története, Pécs városának és környékének története, Magyarország története, a Kárpát-medence története, a magyarság története – és mégis: ezek egyike sem, hanem a nagy történelmi pillanatok mögött élt kis sorsok körkörösségének kis történetei. Témája mellett ugyanilyen izgalmas az időkezelése is: az író jelenéből indul (a 21. századi migráció egy kis történetével), s a múltba egyre messzebb nyúlva, a népvándorlások és letelepedések viharába kalauzol. Hogy onnan vajon ki fog-e az olvasó keveredni, már kérdéses.
Ha hinni lehet az írói nyilatkozatoknak, Vámos a Hattyúk dala munkálatait 2012-ben kezdte el. Mire megjelent a könyv, alapmotívuma átpolitizált és súlyosan aktuális lett – ahogy azonban az elmesélt történetek mutatják, nem volt olyan fejezete a történelemnek, amikor ne küzdöttek volna hasonló problémákkal a Kárpát-medencében. A címben is kiemelt legfontosabb vándormotívum, a hattyús kézirat folyton gazdát cserél. Szerzetesek, koldusok, a honfoglaló vezérek ágyasai éppúgy őrzik, ahogy a Rákóczi vagy a Zsolnay család. Senki nem tudja megfejteni, még olvasni sem: meghatározhatatlan nyelven, feltörhetetlen kódokkal írták, illusztrálták, mindenkori tudósok, világutazók, szabadkőművesek vallanak kudarcot vele. Főként a manuscriptum eredete és jelentése utáni nyomozás köti össze a korokat, devalójában nem ez a központi motívum, egyes fejezetekben mintha el is felejtődne, emiatt sokkal inkább a Pécs körüli népvándorlások, letelepedések, a szülőföld elhagyása, az új otthon megtalálása kapcsolja össze azokat a sorsokat, amelyeket megismerhetünk.
A fülszöveg ajánlása szerint akár hátulról előre haladva, akár összevissza is olvashatók a fejezetek, és a könyv felépítése, világa valóban lehetővé teszi a nagyon különböző olvasói kísérleteket, stratégiákat. A Hattyúk dala azonban éppen emiatt nem regény és nem novellafüzér. A kézirat és a vándorlás motívumai ugyan megteremtik a fejezetek közötti kohéziót, mégsem jelenthető ki magabiztosan, hogy egy manuscriptumnak vagy Pécs környékének regényét olvashatjuk. Mintha a kézirat csak ürügy volna ahhoz, hogy a Hattyúk dala Pécs környékének (és a Kárpát-medencének) nagy történelmi, művelődéstörténeti pillanatait díszletként felhasználva beszélje el a legkülönbözőbb származású, rangú, korú, nemű szereplők hasonló sorsát. A harminckét fejezet mindegyikének saját, markáns nézőpontja van, az elbeszélő hol heterodiegétikus, hol homodiegétikus, hol egyes szám első, hol egyes szám harmadik személyben szólal meg, a személyességének foka is változó. Így a „nagy elbeszélés” helyett inkább olyan kis történeteket olvashatunk, amelyek a különböző korok és szereplők ellenére is párhuzamosak, sőt közösek, hiszen emberiek. Közös bennük a kiszolgáltatottság, a sodródás, és a mégis felhorgadó élni akarás, a küzdelem. A hattyús kézirat nemcsak vándormotívuma a harminckét sorsnak, hanem szimbóluma is. Nem az idő hagy rajta nyomot, hanem a megismert hősök mindegyike, ki naivan, ösztönösen, ki szándékosan. Valahogy úgy, ahogyan a történelem évszázadait, évezredeit őrzi mindaz, amit örökségnek nevezünk. Ha pusztán ennyire vállalkozott volna a Hattyúk dala, azt mondhatnánk, nem regény és nem novellafüzér, hanem a népvándorlások élettel teli tablója.
Azonban ennél többet szeretett volna elérni ez a könyv, a kis történetek mögött tornyosuló hatalmas és lenyűgöző vállalkozás szándékát mutatja az az irodalomlista is, amely a paratextusok szerint segítette Vámos Miklóst, és amely hosszúsága miatt egészében nem került függelékként a könyvbe, hanem az író és a kiadó honlapján[1] érhető el. A fejezetek nyitányához és zárásához kölcsönzött intertextusok szépirodalmi listája mellett például vallás- és várostörténeti, művelődéstörténeti kézikönyvek, szakkönyvek és olvasmányosabb, ismeretterjesztő történelmi kiadványok tucatjait találjuk. Végignyargalni Pécs – és ezzel párhuzamosan a Kárpát-medence, a magyarság – történetén is szép feladat, azonban aki követi Vámos Miklós írói pályáját, tapasztalhatta már azt az alázatot, amelyből a prózai művei összetéveszthetetlen korfestése születik. Vámos professzionális író, aki világteremtéséhez műveltségét, kutatásait dolgozza össze magabiztos írói fogásaival. A Hattyúk dala – hasonlóan az Apák könyvéhez vagy az Ének évadához – többrétegűen olvasható, a dramaturgia gördülékenysége (a szereplők életteli megrajzolása, a díszletek finom érzékeltetése, a nem várt fricskák, humoros fordulatok és az olvasmányos cselekményszövés együttese) lehetővé teszi, hogy akár könnyedebb szórakoztatást ígérő történelmi regényként is forgassuk.
A leghűségesebb olvasók számára azonban éppen a bonyolultsága miatt lehet idegen a Hattyúk dala: a motivikus kapcsolatok, az elbeszélőváltások és az időkezelés struktúrája szorosabb olvasást igényel. Az egy-egy rövidebb fejezet erejéig a különböző történelmi korokba kalandozások nem engedik, hogy kialakuljon az igényes populáris irodalomra jellemző instant otthonosság érzete. A szoros olvasástól nyilván nem sajnálja senki az energiát, ha indokolt, ha általa újabb értelmezések, rétegek fedezhetők fel. A Hattyúk dala esetében azonban túl sok réteg rakódott le. Az atmoszférateremtés egyik alapját adó írói eszköz, a korhű és autentikus nyelvi elemek, regiszterek eltérő arányú, intenzitású vegyítése néhol erősen megterheli a befogadást. A fejezeteket keretező – hol módosított, hol szöveghű – intertextusok sem illeszkednek feltétlenül szervesen az aktuális kis történethez, még akkor sem, ha tematikusan problémátlanul csatlakoztathatók is egymáshoz. Az olvasó egyre gyakrabban teszi fel azt a kényelmetlen kérdést, hogyan és miért kerültek éppen ahhoz a fejezethez, amelyikhez. Bár a Hattyúk dala vitathatatlanul profin használja a legnehezebb trükköket is, a sokféle eszköz, módszer kipróbálása az egyébként is sokszínű népvándorlási tablón katalógusszerűvé teszi a könyvet, mintha a Vámos Miklós-i fogások tárházát lapozgatnánk, előre-hátra és fordítva, vagy éppen összevissza, egy szakkönyvhöz hasonlóan. Furcsa szájíz marad a hattyús kézirat rodeója után: nem regény és nem novellafüzér, inkább az írói fogások, trükkök katalógusa, példákon keresztül.
Vissza a tetejére