Petőcz András

Nézed az esőt; A fekete szobában

NÉZED AZ ESŐT
 
Megállsz az ablaknál,
s nézed az esőt.
 
Lassúdad, végtelen
mozdulat,
ahogy az eső
egykedvűen mulat.
 
Nézed az esőt,
ami,
mintha szívedből nőtt
volna ki,
szomorú, szürke és nyugodt.
 
Tompa csend
takarja be a végtelent.
 
Aztán, valahonnan belülről,
elindul valami.
 
Sűrűsödik.
 
Miként ha méhraj csapna le
az orgonavirágra,
hirtelen beindul valami zsongás.
 
Ez kerít hatalmába.
 
Zsongasz te is. Zsongasz. Pedig esik.
A lassúdad, országos eső.
 
Amely után talán majd kicsinke lila virág
búvik elő
a semmiből.
 
Igen. A földed befogad.
És virág lepi el a sírhantodat.
 
 
A FEKETE SZOBÁBAN
 
Hajnalonta felgyorsul a szív,
valamiféle pörgésre hív,
a fekete szobában különös neszek.
 
Valakik jönnek felém.
Lassan,
de biztosan közelítenek.

Vissza a tetejére