Markó Béla

Inkontinencia

Ott álldogál most is reggeltől estig
a sarki épületnek támaszkodva,
csak ritkán ereszkedik rá a betonpárkányra,
mintha attól félne, hogy nem tud többé felállni,
a nyári nap szürkére aszalta Annát,
lefogyott az elmúlt hónapokban,
és elrongyolódott egészen,
amikor betérünk az élelmiszerboltba,
adunk neki néha öt lejt,
de nem olyan gyakran, mint régebben,
mert valamiért stratégiát változtatott,
nem a mellékutcából nyíló bejárat mellett
helyezkedik el reggelente,
hanem a főút felőli oldalon,
és az már túlságosan céltudatos,
előre megtervezett gesztus lenne részünkről,
hogyha nem csak véletlenül,
mintegy hirtelen ötlettől vezérelve
nyújtanánk oda neki a pénzt,
sőt, akár valamiféle adónak vagy illetéknek is
tűnhetne, ha megkerülnénk az épületet,
tehát félreérthetetlenül őt keresnénk,
márpedig nem vehetjük el a szabadságát azzal,
hogy napi alamizsnát állapítunk meg neki,
és nyilván a saját szabadságunkat sem
áldozhatjuk fel ilyen kötelezettséget vállalva,
szóval kialakult ennek az egésznek
a kényelmes koreográfiája,
két-három naponként egymásba botlunk így is,
most éppen  beszélget az egyik Anna a másikkal,
mármint az én Annám a hajléktalan Annával,
arrébb állok, megvárom, amíg hazafelé
elmeséli nekem is Anna,
hogy az egyre piszkosabb öregasszony,
akit szintén Annának hívnak,
és aki a valóságban nem is olyan öreg,
panaszkodik, hogy inkontinenciája van,
nem így fejezi ki magát, hanem sokkal nyersebben,
egyébként ugyanarról van szó, amit manapság
tévéreklámokban is elég gyakran látni,
de ha semmit sem mondana, akkor is éreznénk,
ez az igazság, orvosnál is volt állítólag,
műtét kellene, de neki már minek,
aztán odaadja Anna Annának az öt lejt,
és erre a mocskos, rongyos Anna
megjutalmaz egy ínycsiklandó recepttel,
ezt már én is jól hallom néhány lépésre tőlük,
hogy ma este is micsoda csirkepaprikást készít,
már meg is vannak a hozzávalók,
hosszan részletezi, milyen lesz a vacsora,
nem a recept a fontos persze,
mert azt jól ismerjük mindketten,
de olyan érzékletesen írja le nekünk,
hogy a pálinka- és vizeletszagon egy pillanatra
átüt a csirkepaprikás illata,
utólag bevalljuk egymásnak, hogy
összefutott a nyál a szánkban,
hát ilyen a költészet hatalma,
visszanézünk a végtelenül nyomorult
és most mégis boldog Annára,
akitől ajándékot kaptunk mi is,
viszonylag olcsón.
 

Vissza a tetejére