Hol a napsütötte gátoldal,
az égbekapaszkodó búzavirág-
mező? Miféle sivatag szikkasztotta
ki a világ termőhabzását s tette
elrákosodottá a folyót? A kortársak
szerint Jókai Mór tekintete búza-
virágszínű volt. A kortársak mindenre
kitűnően emlékeznek, ezáltal hal-
hatatlanok. Már eleget éltem ahhoz,
hogy magam is kortárs lehessek,
emlékeznem is volna mire, csakhogy
nem igazán érdemes. Tán mégis a
mentetlenre leginkább, amiért megmentette
az ükapám korú füzeseket, a vadméh-rajokat,
a szederindát, a farkasalmát, de
még a szagos fodormentát is, hogy
gyűjthessünk belőle télire, ne kelljen
teafűre se pénzt kiadni. Most örüljünk,
ha itt-ott még pipacsmezőt buzgározik
a vér. Máskülönben a részvény részvét-
lenkedik; újra tőzsdézni tanul a tör-
ténelem. Nem hittétek el, pedig mondtam,
az Apokalipszis éve jön, s most dermedten
nézzük, hogy épül az újabb ezredév
homokvára a hullahegyként egymásba máglyázott
homokzsákokból. Kérdem: ez már a kitelepítés?

(Szabolcs, 2000. április 17.)