Kilép a szandálból, öregujjával rajzol a porba, talpalja bátran, már csaknem langyos, nemsoká itt a szezon.

 

Jönnek föl a hajók, kürtölnek a kompnál, az annyi időt hagy csak, míg az ócskából kilép, lemosdik s újat vesz.

 

December óta nem múlik a rossz íz a szájából. Báró azt mondta, csipasz még, olyan a fara, mint a dácsiának, nem kell. Dajána állt ki érte, hiszen ő egy szezont megcsinált már. Báró csak nevette. Dajána a jó ruháit mind ráhagyta s ölelgette: Sose ríj te lyány, gyüvőre fölvesz, meglásd!

 

Látta Dajánát, lesrést kapart a buszablak jegén, lépdelt, mint egy nő, föl a faluba, tökfeketében, selyem nadrág, bársonyblúz, kis bőrdzseki, rövid: mint egy nyéger Barbie. Kis táskája is van, telefonja is.

 

Valamerre venni kell az irányt, nevet föl. A kikötő, ott a legjobb ülni, érzi, pezsdül a vére, és miért ne?

 

Hajókürt a komp felől, két hosszú és egy rövid. A szívéhez kap s a melléhez is, nőtt talán.

 

A csicskák piros versenyladája nyerít a kanyarban, igazi verseny. Dajána az, mint az igaziak, kifestve rendesen. Lassult a beszéde, mintha álmos lenne, fényes délután, zöld körmein arany csillámok, kis nyéger keze, rózsás tenyere.

 

Gyere, fölviszünk a faluba, te lyány!

 

Rázza fejét, száll a haja szerte, még benne van az illat: Nem én!

 

Gyere mán, te dilaj, még egyszer nem mondom! Legalább beszélünk!

 

Gyere ki te, te nyéger bébi!

Dajána sose félt, most is csak rávágja az ajtót a csicskákra.

 

Hosszú cigarettát vesz ki, olyan hosszút, amilyet csak nők szívnak, kínálja.

 

Kürtöl a hajó, négy rövidet.

 

Őszre bevesz, hidd meg! Gyere föl egy délelőtt, akkor a banya a lyányánál jár, lefürödhetsz!

 

A csicskák integetnek, baj lesz.

 

Neje, a cigirita, szíjjad, én már unom. Gyere föl, beszélünk.

 

Kényes már, mint egy magyar. Akár minden nap lefürdik. Minden nap tisztát vált. Fél órát állni a zuhany alatt, nem számít, senki nem szól érte. Nők utcai szobában, rendes bútor között, igazi ágyban alszanak. Asztalnál esznek. Fodrász vágja a hajukat, és kozmetikus krémezi az arcukat. Szombaton este diszkóba mehetnek, és azt csinálhatnak, amit akarnak.

 

Piros diszkócipők kalimpálnak a mellvédnél: Potyka Mari az. Mire vár Potyka Mari, amikor még nincsen szezon? Az ösvény felé kerül, szandáljaiból kilépve mezítláb a síkos iszapon.

 

Vontató az, de üresen. A kormányos a kormánynál, és a gépész napozik az orrban. Potyka Mari sikítozik nekik, a dilaj, majd neki kikötnek. Felkönyököl a gépész, figyel. Fölkapja szoknyáját, és illegeti csipejét. Potyka Mari csak sikítozik, de a gépész nem néz arra.

 

Mit összebolondoztak itt Dajánával, amikor még nem volt nő.

 

Ha Riváldót kifoghatná magának, nem kellene nőnek lennie. Elhálna Riváldóval, toldanának egy kis házat az apósáékhoz. Riváldóék szegények, még ágyuk sincsen, és a vidiójuk is csak lejátszós. Riváldót Kondor-lyánya, Szívi fogta ki magának. Hordhatja a fát Riváldó, vághatja a fát, ha egyszer szegényebb az apja, mint Kondor. Kényeskedhet abban az egy öltő dzsokingjában, ha hordja az anyósnak a mosóvizet. Szívi pedig kényes, királynőnek képzeli magát, és semmit nem enged Riváldónak. Riváldó csak arra néz, fölkapaszkodhasson, Szívi pedig arra, csicskája legyen az embere. Nem is szereti, mégis ki akarja fogni magának. Ha szeretné, valamit engedne Riváldónak. Ha Riváldó szeretné Szívit, annyira akarná, hogy az engedne neki valamit.

 

Igaz, ő sem engedett semmit Riváldónak, de akkor egyszer voltak együtt, és Riváldó tajtrészeg.

 

Tízezer egy héten, húszezer. Egy igazi nő a százezret is megkeresi. Egy piros ladáért otthagyná a Szívit Riváldó.

 

A haja ágakba akadt volna? Potyka az, úgy akaszkodik a hajába, recseg a fejbőre. Előtte a szakadt part, mögötte a meredek ösvényen a nyolcvankilós Potyka. Karján hegekkel szabdalt tetoválás Feri Erszi Love. Kalocsán volt Rómeó a csíkosnővéreknél, buzi. Klutty, az egyetlen szandálja a vízben. Potyka Mari szorítása lanyhul, akkor oldalra veti magát, csomókban marad Mari markában a hajából, egy bokor ágaiba kapaszkodik, Mari pedig beletántorodik a vízbe.

Ahol a part szakad, ott nyár derekán három méter a víz, így áradás után van öt is.

 

Rókaszín hajszálai mindenütt -ni, Potyka Mari egyik cipője az agyagba ragadt! Hullámot sem vet a víz, csak siklik csillámosan. Potyka Mari szája tátva, nyeli a vizet - ezen nevetnie kell, ahogy elképzeli.

 

A túlparti fák mögé hanyatlott a nap -szíve még mindig reszket. A báró Szelikája az alszegi kanyarban, az átláthatatlan üveg mögött Báró maga.

 

Nevetnie kell, görcs fogja el, pedig Marira gondol, aki mint egy zsák, lebeg a fenék fölött, verődik le folyásnak, negyed nap, de egy hét is, míg feljön...

 

Gyer’csak, te lyány!

 

Lábujjai közt zöld sár, hetes ruhában, csak a haja friss, nincsen két hete, hogy a nénjénél megmoshatta. Két tenyerét tapasztja szájára, a vihogást mégsem tarthatja vissza.

 

Nincsen férfi az egész faluban, csak Báró az. Egy karja egy férficombot kitesz, nyaköltője egy lyány deréköltőjét. Egymaga öt asszonyt lebír, és igazsággal él közöttük.

 

Jó illat árad a kocsiból. Ugyanaz az illat, ami a nőkből.

 

Fönt voltál a kikötőnél.

 

Fent! Oszt?

 

Potyka Mari. Láttad?

 

Látnom kellett vóna? Ki az a Potyka Mari, hogy nekem azt látni kell!

 

Zumm, föl az ablak, a Szelika elporoz.

 

 

A bodag égett szagát már messziről érzi. Dől a füst a kéményből, a kicsik föltüzelnek mindent, amit érnek. Kriszti gyúrja a tésztát, Nácika egy öl zöldhagymát szerzett, azt rágják a bodaghoz. Liszt szitál, az üres liszteszacskókat egymás fején durrantották ki.

 

Csak zsírzó lenne, két csipet paprika, tésztalevest főzne a hagymalevélből és a maradék tésztából. Egy tojás is...

 

A csicskák ladája szirénáz.

 

Estére hajó jön föl. Báró kitudta a sóderesektől. Hajó jön föl, Potyka Marinak kellett volna kiállnia, semmi.

 

Potyka Marira gondol, ahogy hengeredik a teste a selymesbolyhos fenékiszap fölött: már túljárhat a szegi kanyaron.

 

A csicskák hajtanak föl a faluba, mint akik meg akarnak halni. Sete fia, Pocó nyúlkál.

 

Üljél, szokjad! Ne félj, csak tudni akartam, nem mestálsz-e.

 

Bárót reszketi, de az rá se néz. Az egyik csicska tesz próbát.

 

Fürdetik le, öltöztetik, mint királynét. Az egyik csicska a pierkárden, golyóstollal a füle mögött igazítja.

 

Hajókürt szava kóvályog az esti levegőn.

 

Még a gumit nem gyakoroltuk, sikkant Dajána.

 

Nem baj, úgyse akarnak dugni, ha meg igen, hát úgy esett. Kétezer a szaxi, kétezer-öt a szexi, ismételd!

 

Fölmondja a leckét, csak éppen a bolon’tácsi hiányzik.

 

Megint a hajókürt, de ez már a falunak szól.

 

Bódor, kocsmáros előveszi a hűtőkamrából a dobozossörös tálcát.

 

Mi itten figyelünk, megnyomod ezt a gombot, ha baj van.

 

Mintha nem tudna telefonálni.

 

A hajósok most már csak balhéból kürtölgetnek. Gyerekek rohannak a sólyatérre.

 

A nagyfa tövénél kell álldigálnia. Szutykos képű kislány torpan meg, fölnéz: Mea, Kudulyánya, te is nő lettél?

 

Nem válaszol, néz át a kék-veres esti levegőn, a parthoz sikló hajón át, a talán nem is messzi jóéletbe.

 

És ha háromezret kérne?