Zongora; Csak oda
ZONGORA
Volt egy zongoránk.
Nappal fehér volt. Este fekete.
Karácsonykor használtuk csak.
Dzsesszdalokat játszottunk rajta
1978-ból. A háttérből, olyankor,
halk dúdolás hallatszott.
Nem sokkal azután lettél
beteg, hogy apámék eladták
a zongoránkat. Évente csak egyszer
láttalak. Anyáék minden este
ittak, amikor megkérdeztem
őket, hogy miért, azt mondták, azért,
mert nem tudnak aludni
úgy, hogy nem vagy itthon,
és a bor segít, meg hogy én
még kicsi vagyok, és majd megértem.
Aztán a kérdés, hogy mikor jössz
haza, eltűnt; anya feketét kezdett
hordani, és többet nem dúdolt senki.
CSAK ODA
Éjjeli étlap az abroszon,
egy kávé felett
a füsttől nem látni itt bent az eget
és kint a város plafonját,
minden kéregető és álmatlan
összegyűlik a pult mögött.
Hideg nikotinköd és kávégőz,
fáradt szemű pincér lézeng,
eszi a dolgozók műszak végi vacsoráját,
egy kávét és két tojást,
mintha borravalót álmodna.
Be vagyok zárva a városba,
ebbe a konzervszagú sírba,
de a magamfajta nem zokog soha.
Egy roncstelep, pohármély,
olcsóparfüm-szag, fröccs,
és ha egy nap eljön a frakkos halál,
akkor is azt mondom: egy kávét és két tojást.
De lassú haláltánc a lét,
egy körre felkérem ma éjjel még,
mert holnap tegnapi lesz
a mai rendelés,
és elalszik a cigaretta a kávéízű szájban,
de majd újragyújtom én,
és ha egy nap eljön a frakkos halál,
akkor is azt mondom: egy kávét és két tojást.
Meleg még, és az lesz holnap is,
a számlára írja a mait is, ha kérhetem,
ha lehet, még ma kifizetem,
mert holnap elviszi valami,
busz vagy deprimáltság, nekem mindegy,
hisz egy jegyre van pénzem: csak oda.
És ha egy nap eljön a frakkos halál,
akkor is azt mondom: egy kávét és két tojást.
Vissza a tetejére