Generation gap; Műemlékvédelem
generation gap
a szakadék két széléről kiabálunk egymásnak,
olyanokat, hogy szeretlek, meg hogy
tegnap találkoztam anyáddal,
te kiabálsz, én inkább csak integetek,
vagy a szemem forgatom,
mint anyám mindig,
amikor képtelen volt kimondani, mi bántja,
talán ő is a szavakat féltette, attól tartott,
útközben lezuhannak a mélybe,
minek is vesződni,
én most leülök itt a szélen,
bekenem magam naptejjel,
jól láthatóak a mozdulatok,
felmérem a távolságot,
hanyatt fekszem,
és nem gondolok a függőhidakra
műemlékvédelem
elátkozott ez a ház, egy romhalmaz, mint az életem,
teszi hozzá, mintegy mellékesen, nem várva választ,
csak olyankor udvarol, ha mások is hallják,
a világnak akar tetszeni, nem nekem,
amikor kettesben maradunk,
például megyünk le a lépcsőn,
olyankor csak a csönd van,
és úgy húznak össze minket
a meg nem kezdett mondatok,
mint függönyt a megszokás,
óvatosan, mert esik szét a lépcsőház, mutatja,
még szerencse, hogy a korlátok megmaradtak,
csoda, hogy a cigányok el nem vitték, így búcsúzik,
pasztellszínekben rakódtak egymásra az évek,
lehet, visszajövök még, kutatóablakot nyitok a falon,
és megvizsgálom, hogyan lehetne visszatérni
az eredeti állapotokhoz
Vissza a tetejére