A rönkök sorsa; Haladéktalanul; Sóhaj és csend között
A RÖNKÖK SORSA
Valaki vár a fák helyén.
Talpa alatt hol volt erdők
és hol nem volt nádasok.
Kezében még forró
a fejsze és a fűrész:
egész éjszaka pusztított.
De a gyökerekhez nem férhet ő se,
az egész föld kapaszkodik beléjük.
A rönkök sorsa viszont
megpecsételődött.
Valami nagy-nagy
tüzet fognak belőlük rakni,
hogy ne fázzanak a gyilkosok.
HALADÉKTALANUL
Számon tartva hajszálaik?
De hát megkopaszodtak mind.
Kezükben sosem volt verseskötet.
Nem tudják, hogy a ló meghal,
és a romlásnak virágai nőttek.
Ám van képük hűségpontokat
gyűjteni, hogy olcsóbban vehessék
meg a rozsdamentes késeket.
Pedig a száműzött isten nekik is
mindennap ír, s ha orvosuknak
valami szörnyű gyanúja támad, és
félelmetes latin szavakkal tűzdelt
beutalót ad kezükbe, a sürgősségi
osztály ajtaja megnyílik előttük is.
SÓHAJ ÉS CSEND KÖZÖTT
Grál-kereső utamban már annyi mindenen
jutottam túl, de még többön maradtam innen.
Nem tudom, mióta tart, és hol vagyok éppen.
Az életben mindig ma van, és a mának nincs
dátuma, a helynek nincs neve. A kő meg
olykor láva, máskor inkább csak por, s
a víz, amellyel oltom szomjamat, talán
egy hóember olvadt szíve.
Láttam, ahogy
Malevics festette a Fekete lyukat, láttam,
hogy Munch füldugót viselve dolgozott
a Sikolyon. Hajómat Nemo kapitány vezette
az Óperenciás-tengeren. De ki látott engem,
ahogy ülök a napon, a fedélzeten?
Szeretnék feloldódni az imában, hogy
többé se testem, se sóhajom ne legyen.
Vissza a tetejére