A feleslegesekről; Hideg
A FELESLEGESEKRŐL
Azt mondtad, szükséged van rám,
de nem tudtál becsapni.
Kiettem a csapdádból a csalit,
és azt hazudtam, nem tudok az ínséges időkről,
hogy a zsákmányállatok máshova mentek élelmet keresni.
De akkor kik azok, akiket beköltöztettem
üresen álló terveinkbe?
Minél jobban hasonlítanak rád,
annál kevésbé ismered fel őket.
Semmirekellők, megalvad a szájukban a tejút.
Mit szólnál, ha tudnád,
hogy a te becsvágyadon nőttek ekkorára?
Ma túl nyilvánvaló a válasz,
nem illik kimondani.
Ma később megy le a nap,
olyan hívogató, mint egy tál méz,
amibe belefulladnak a bogarak,
és botrányos,
mint a kukába dobott ételmaradék,
a feleslegesek távozása után felzengő öröm.
HIDEG
Nem imádkozni jöttél,
de a katedrális pont útba esik.
Belépsz a templomkertbe.
A szentek felújításra váró szobrai
úgy fekszenek ott,
mint a föld legmagasabb pontja felé
vezető úton
a halálra fagyott hegymászók testei.
Végre odaérsz a kapuhoz,
és arra gondolsz,
talán nincs is, akihez jöttél,
és talán soha nem is volt.
Úgy érzed magad, mint a megszelídített állatok
az első ember halálakor.
Vissza a tetejére