[anyu indigókék]; kapituláció; csavargó
[ANYU INDIGÓKÉK]
anyu indigókék
csomagolópapírral ragasztotta le
belülről az ablakokat
hogy a redőnyök résein véletlenül se
szivároghasson ki fény
napközben hangszórós kocsi
járta a város utcáit
tételesen sorolva a légoltalmi
intézkedések elvárt lépéseit
az esti szirénahangra mégis
összerezzentem
az áramtalanított lakásban gyertya
és petróleumlámpa fénye
mellett vacogtam
s hiába győzködtek hogy ez csak próba
féltem mert tudtam az újabb
vijjogás után teljes
elsötétítés következik
anyu próbált rávenni
hogy fejezzem be az elkezdett
rajzot de a petróleumlámpa
átrendezte a színeket
apu a bunkerről mesélt amit a kert
végében ástak a háború alatt
onnan hallgatták a város fölött
átzúgó repülők robaját
az ágyúdörejt s a robbanásokat
és imádkozva várták
hogy végre vége legyen
imádkoztam hát én is
pedig ez csak egy próba volt
KAPITULÁCIÓ
ma megszólított egy fiatal nő
a parkban a kisfiával játszott
buborékot fújtak önfeledten
ám mégsem eléggé önfeledten
mert észrevett és rám köszönt
én meg csak hebegtem dadogtam
magyarázkodtam hogy a gondolataim
épp ezerfelé s ilyenkor nem látom
a külvilágot és bocsánatot kérve
bambaságomért indultam volna
tovább de utánam szólt: ugye nem
ismer meg tanár úr? ez az a pont
amikor nincs mese: kapitulálni kell
aztán persze elég néhány mondat
és összeérnek az emlékek hamar
kisimítják a bágyadt memóriát
puszit is kaptam búcsúzóul
de beláttam: nincs esély megmenteni
kihalóban lévő másik életem
CSAVARGÓ
már megint azok a kutyák
ugatnak veszettül… hergelik
egymást s nemcsak az utcabéliek
de a távolabbi környék házőrzői
is becsatlakoztak: acsarkodnak
hörögnek vicsorognak és cikáznak
a kerítés mellett fel-alá
pedig a csavargó aki a kapu elé
kitett kukában kotorászott
már odébbállt… a nyíló ablakok
a mogorva megjegyzések és a talált
holmik használhatatlansága
távozásra ösztökélte…
régebben szívesen járt ide
mert a házigazda mindig a kuka
tetejére tette a leselejtezett
de még használható tárgyakat
fordulat azóta van mióta a
gyászjelentést meglátta a kapura
kitűzve… sapkáját levéve
silabizálta a sorokat: élt 56 évet
épp annyi ő is „hová tette
szemét az Isten” kérdezte
és úgy összeszorult a gyomra
hogy aznap nem tudott enni sem
Vissza a tetejére