Egy nem vidéki férfi; Laci bácsi
EGY NEM VIDÉKI FÉRFI
Én nem vagyok vidéki. A vidékiek vidéken élnek, este munka után kimennek a kertbe megkapálni a növényeket, amikről úgy gondolják, hogy érdemes termelni, pedig nem, mert a közeli Tescóban még benzinköltséggel együtt is olcsóbban vehetik meg, de ezt nem képesek belátni, mert vidékiek.
A vidékiek nem tudnak rendesen magyarul, nákolnak, és az ikes igéket még hírből sem ismerik, ráadásul olyan akusztikával ejtik ki a szavakat, hogy az embernek fingja sincs, mit mondanak, nem érdemes megkérdezni tőlük, hogy hol lakik az az ismerősünk, aki erre a vidéki településre költözött, nem tudni, miért, talán mert a felesége vidéki volt. Jól beválasztott. Vidéki nőt elvenni feleségül istencsapása, egy csomó olyan szót használ, makuka, mamusz, hogy csak mö betűset mondjak, amit tök ciki felvállalni mások előtt, ráadásul meg sem tud szokni a városban, mert minden idegesíti, sok az ember, meg gyorsan mennek a buszok, meg hogy senki nem tudja, hogy mit jelent az, hogy makuka. Szóval kár megkérdezni, hogy hol lakik ez az ismerősünk, mert úgysem értjük a választ, hogy mennyél egyenest föl a Börzsönyi utcán, a Bangyiközön át, keresztül a patakhídon, oszt ott balra. Ezt mondják, de tuti, hogy nem érted meg, ha meg valamit megértesz, akkor mit jelent az, hogy Bangyiköz?, biztos nincs rajta a Google-térképen.
Én nem vagyok vidéki, mert Budapesten élek, és azt is lehet tudni, hogy aki azt mondja, hogy Budapesten él, az valójában Budán él. Szóval én Budán élek, zöldövezeti környezetben, konzervatív szavazóbázis közepette, egy olyan kerületben, ahol a kerület bejáratát egy hatalmas turul őrzi, hogy még véletlenül se keveredjenek ide vidékiek meg cigányok. Jó, egyidőben én is éltem vidéken, de ki emlékszik már arra, meg az különben is véletlen volt, mert odaszülettem, egyébként legalább piszok régen, de rendkívül korszerű körülmények között. Otthon szülés volt, már akkor, amikor még Geréb Ágnes is csak kiscsoportos óvodás volt, és semmit nem hallott a saját jövőjéről, teljesen lekötötte a kórházban születés traumája. Ideiglenes tartózkodási hely volt az a falu, mert én akkor is budapesti voltam, amíg ott laktam. Nem beszéltem tájszólással, nem tudtam megkülönböztetni a kacsát meg a libát, vagy azt talán igen, mert azt egy fővárosi is meg tudja, de a búzát meg az árpát biztosan nem. Amikor kiküldtek a szecskásba (az meg mi?), hogy hozzak egy bögre árpát, ott álltam a gabonával teli hordók előtt, hogy melyik lehet az árpa, és a képbe még az is bezavart, hogy volt olyan is, hogy tritikálé.
Ideiglenes vidéki tartózkodásom csak arra szolgált, hogy megerősítse bennem, hogy én egy fővárosi lakos vagyok, a vidéktől irtózom, mint minden fővárosi lakos, legfeljebb a Balaton környéki falvakat tudom elfogadni, kizárólag persze nyáron, mert akkor ezek a falvak hozzá vannak csatolva a fővároshoz, ahogyan néhány horvátországi nyaralóhely is. A vidéknek az a baja, hogy vidéken van. És minden vidéken van, ami a főváros határán túl van, az agglomeráció települései is, sőt, azok vannak a leginkább vidéken, mert oda olyanok költöznek, akik önszántukból vidékiek akartak lenni, Pomáz, Telki, Csömörről meg Vecsésről már nem is beszélve. Valójában a főváros már Aquincumnál véget ér, Békásmegyer már vidék, Káposztásmegyer meg persze hogy az, annak már a neve is vidéki.
Én itt öregedtem meg Budapesten, és azért kerültem ebbe az intézetbe, mert budapesti lakos vagyok. Ide egy vidéki nem kerülhet be, egy olyan ember sem, aki abban a faluban lakik, ahol ez az intézmény van, mert ez egy fővárosi fenntartású intézmény, kizárólag fővárosi lakosok számára. Olyan, mint a nagykövetségek, hogy az amerikai nagykövetség Budapesten: az Amerika. Ez az intézmény meg itt Vámosmikolán: Budapest. Az egy félreértés, hogy én vidéken lennék. Nem, én Budapesten vagyok, ennek az intézménynek a lakója mondhatni olyan, mint egy követségi alkalmazott. De ha meghalok, nem kerülök oda, a temetőnek abba a parcellájába, ahová az otthonban elhunyt budapestiek kerülnek, mert nincs nekik senkijük, és csak úgy egy egyenkeresztet raknak rájuk, úgy néz ki a parcella, mint egy haditemető. Én nem, mert engem várnak a barátaim a Farkasréti temetőben. Hiányzom nekik, üzentek, hogy menjek, mert nincs ki a pókerparti, ha én nem vagyok ott, meg én tudok olyanokat mesélni, amit jó meghallgatni. Én oda kerülök vissza, ahol lakom, mert én egy fővárosi lakos vagyok.
LACI BÁCSI
Részlet A cégvezető című regényből
Bár a Műszaki Egyetemen végeztél, és lehettél volna mérnök, visszamehettél volna abba a húsipari kombinátba, ahol az apád volt az igazgató, de most egy másik férfi ül abban az igazgatói irodában, a valahai vértócsa fölött. Mehettél volna oda, hisz az az utód mindig is nagyon szeretett téged, mert szerette az apádat, vidékről került Pestre, egy budai gimnáziumban végzett, ahol volt fiúkollégium. Korai elszakadás a szülőktől, akiket kegyetlenkedő nevelőtanárok helyettesítettek a kollégiumban, s a kegyetlenkedő tanárok mellé felzárkóztak a felsőbb éves tanulók is, akik mondhatni tanári engedéllyel kínozták az elsősöket, hogy megtanulják, majd ha ők is harmadikosok, netán negyedikesek lesznek, miképpen kínozhatják az aktuális elsősöket. Így lehet egészségesen kijönni a korai kínzások sérelméből, hogy visszakínozza az ember a kisebbeken, hogy mondjuk az alvó elsős lábujjai közé papírcsíkot húznak, és meggyújtják, amikor a tűz eléri a testet, hát nagyon lehet rajta nevetni, hogy ugrik ki az ágyból ez az elsős, és sikoltozik meg rángatózik, mert fogalma sincs, mi történt vele. Ha visszakínzod, akkor lesz egészséges a személyiség, mondta az egyik negyedikes, aki pszichológia szakra jelentkezett, s elsőtől gondolkodott a kínzások személyiségformáló hatásáról, ide jutott, s ennél tovább nem sokkal, mert háromszor futott neki a felvételinek, háromszor el is bukta. A bukott felvételik közben az elméletet még kicsit bővítette, hogy azért kell bekerülni, hogy majd a felvételiztetéskor mint a diákönkormányzat képviselője hozzásegítse a felvételizőket ahhoz, hogy ők is elbukják a felvételijüket. Hogy a felvételik kapcsán hatásos lehet-e a máson levert sérelem koncepciója, soha nem tudta meg, mert negyedszerre már nem próbálkozott, betegkísérő lett egy kórházban, hogy benn maradjon az egészségügyben, néha mentőre is beosztották, s hát kicsit elharapózott az alkohol és azok a tudatmódosító gyógyszerek, a kor pszichedelikus ajánlatai, például a Parkinson-kórra adott Parkán, az alkohollal meglökött nyugtatók és a Gracidin, amihez bizalmi úton hozzájutott, szóval ez az életmód hamar oda juttatta, hogy a kenyéradó intézmény, a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky-kórház orvosai sem tudtak rajta segíteni egy túladagolás alkalmával. A temetésére kevesen mentek el, a szülei már nem éltek, a kórházban meg a legtöbb kolléga arra hivatkozott, hogy épp szolgálatban van. Nem akartak közösséget vállalni ezzel a munkatárssal, nehogy gyanúba keveredjenek, hogy honnét is szerezte ezeket a vényköteles gyógyszereket. Az a valahai elsős se ment el, aki amúgy hálás volt ennek a negyedikesnek, mert az elviselhetetlennek látszó bántások sodorták végül egy civil szervezethez, ahol jogi diplomával a zsebében más, mindenre elszánt harcostársakkal a bántalmazó apákat és anyákat üldözte, csekély sikerrel, mert a rendőrség meg volt győződve arról, hogy ami a csukott ajtók mögött zajlik, az magánügy, s persze nagyon elcsodálkoztak, amikor mégis riasztották őket, mert ez a magánügy végül is családkiirtáshoz és öngyilkossághoz vezetett.
De azt a fiút, akiből később az apa utódja lett, nem kínozták sokat, hisz mindent megcsinált, amit a felsősök elvártak tőle, ilyen volt. Hálás volt azért, hogy egy budapesti gimnáziumban tanulhat, s hogy majd, ha jól tanul, elvégezhet egy egyetemet vagy főiskolát, mondjuk az élelmiszeriparit, amit el is végzett, és lehet egy jelentős beosztású alkalmazott egy nagyobb húsüzemben, amint lett is, és hálás volt a budapesti lakosságnak, hogy őt is befogadta egy idő után, amikor levetkezte a tájszólását, és az öltözéke is hasonult a helyi lakosság öltözetéhez. S mikor a budapestiek látták, hogy ez egy olyan vidéki, aki tényleg hálás a befogadásért, na, akkor tényleg befogadták, azzal a megkötéssel, hogy soha ne feledd el, hogy befogadtunk, mert ha elfeleded, akkor mi rögvest visszatoloncolunk abba a kis észak-magyarországi faluba, ahonnét a fővárosba evakuáltak valaha a szüleid. De jó, ha tudod, ott már senki nem lesz kíváncsi rád, mert a rokonaidtól elszakadtál, a szüleid meghaltak, a családi vagyont szarért-húgyért eladtátok a frissen beköltöző cigányoknak, a népdalkincset meg feldolgozták hozzáértő budapesti szakemberek. Tiszta forrásról meg jobb nem is álmodozni, mert a legmélyebb kutak is olyan nitrátosak, hogy még locsolni sem érdemes belőlük, a patak meg… hát nem fűszálakat meg parti fákról letört ágacskákat sodor, hanem vegyszeres flakonokat. Szóval, sehol nem leszel otthon, úgyhogy maradj hálás, hogy itt elfogadjuk tőled, hogy otthon érzed magad. Ez az utód az igazgatói székben persze azt el sem tudta volna képzelni, hogy igazgató is lehet, de logikus, hogy azzá lett, mert az apa is ezt szerette volna, ha az a lövedék nem vet véget az életének, talán önkezűleg, talán a valahai bajtársak által. Ha ez nem történik meg, nyugdíj után biztosan ennek az utódnak adja át az igazgatást, talán valami tanácsadói szerepet azért megőrzött volna, hogy ne legyen olyan gyors a váltás, hogy igazgató, aztán meg semmi, csak otthon ülő nyugdíjas, akinek a legfontosabb programja a vásárlás meg az orvos.
Nagyon örült ez a férfi, hogy igazgató lett, bár bánkódott a főnöke halálán, mert szerette azt az embert, jó volt vele, mindenre megtanította, amit tudni kell egy ilyen vállalat irányításához. Ezért is volt zökkenőmentes az átállás, egy percre nem akadt el a vágóállatok pusztítása és feldolgozása. S ennek persze a magyar lakosság örülhetett, hisz évszázados éhezés után végre jóllakhatott, valamint az a sok-sok éhes szovjet ember is, akiket épp az itt gyártott húsipari készítményekkel tápláltak. Húst eszünk hússal, mondta egy falusi, talán épp vámosmikolai ember, amúgy béresek leszármazottja, mert ekkor még senki nem sejtette, mennyi káros következménye van a húsevésnek, egyáltalán az élelmiszer-túlfogyasztásnak, s persze nem lehet azon csodálkozni, hogy ez a vidéki lakos, számos más vidéki lakoshoz hasonlóan, végül elég fiatalon áttételes rákban elhalálozott a húsfogyasztás miatt, s nem azért, mert a körzeti orvos félreértelmezte a betegséget, hogy ne panaszkodjunk egy kis hasfájás miatt. A felismerés pillanatában, ami két hónappal később volt, ez a felismerés a gyógyulás szempontjából már nem volt időszerű.
Mehettél volna ide, mert a Laci bácsi, hogy nevezzük meg ezt az új igazgatót, mondta, hogy gyerek, vagy talán így, hogy fiam, neked itt mindig van hely, lehetnél a jobbkezem, rögtön kezdőre főmérnök, aztán ha nyugdíjba megyek, igazgató. Mert a Laci bácsi egy pillanatra sem felejtette el a volt igazgatója családját, rendszeresen ellátta őket húsipari termékekkel, ahogyan a saját családját is. Nem is tett különbséget, legfeljebb a mennyiségben, mert ők négyen voltak, két gyerek és két felnőtt, mégiscsak több kellett, pont a duplája, de ez így akkor is egyenlő bánásmód volt, és megfelelt az igazságos társadalom általa is hitt eszményének, bár ebben az igazságosságban igazság szerint csak ez a két család osztozott. Mehettél volna oda, de te ezt nem akartad választani, hogy mérnök legyél, semmi közöd nem volt a mérnöki munkához, csak azért mentél a műszakira, mert jó voltál matekból, s a diploma után le is vontad a következtetést, hol van, ahol az számít, hogy matek. Hát a pénzügyben.
Hamarosan egy bankhoz kerültél, hogy számolhass, és megteremtsd azt az alapot, amiből majd felépítheted a saját cégedet, amit már ekkor, holott még nem volt cég, birodalomnak neveztél, és úgy mondtad a feleségednek, hogy annak a birodalomnak te leszel majd a királynője. A feleség mosolygott, mert örült, hogy bármilyen kicsi is volt a birodalom, sőt nem is létezett, ő mégiscsak királynő benne. Ott te leszel a királynő, mondtad, és megölelted a nőt, a gyerekek már aludtak, ledöntötted az ágyra, és érezted a nagyságodat, hisz a királynőt dugod meg, a legfontosabb nőt, aki a világon lehet, mert még nem tudtad, hogy miként fog ez a birodalom elsodorni ettől az akkor még gyönyörű, legalábbis általad gyönyörűnek tartott nőtől, ahogyan Caesar gályái sodródtak el az egyiptomi partoktól, a messzeségben hagyva Kleopátrát. A királynő csendben, de egyre hevesebben kapkodta a levegőt, jó volt, ahogyan mindig jó volt, nem volt rossz szaga a szájatoknak, nem volt rossz szaga a bőrötöknek, nem szaglott a leheletetekből a romlott szív szaga. Összebújva maradtatok. Nem tudod, mikor fordultál át a másik oldaladra.
Hát ilyen háttérrel hogyne lett volna kedved a birodalomépítéshez. Akár egy nagy római császár, Traianus, akinek uralkodása során a legnagyobbra duzzadt a birodalom, úgy érezted magad, de névről csak Hadrianus jutott eszedbe, aki egyébként visszametszette a határokat, de ezt csak a történelem szakosok tudták egyetem után pár évig, aztán ők is elfelejtették. Kikelni abból az ágyból, ahol királynővel háltál, ilyenné teszi a férfit. És elindultál foglalni.
Míg a királynővel töltötted az éjszakákat, leomlottak a köztulajdon bástyái és véderőművei, megszűnt az az államrend, ami korlátok közé szorította a lakosságot, korlátozta a véleményszabadságot, korlátozta az utazásokat, a lakhatást, a vagyonosodást és a magántulajdont. Mindezek a korlátok ledőltek, s épp az történt, amire a változásról álmodozók nem gondoltak.
Nem egy felszabadult élet kezdődött, hanem inkább egy kedvetlen, kiábrándult, tele vágyakozással a valahai korlátokkal telt, ám biztonságos állam után, a régi bácsi uralma után. Mert az olyan bácsi volt, aki szerette a népet, és gondoskodott róla, és szóba állt vele, amikor például elment a vásárcsarnokba, meg felszállt a villamosra, és megkérdezte az utazókat, hogy a néni hogy érzi magát? Hát van ez a magas vérnyomás. De ugye a nyugdíj se alacsony?, kérdezte a régi bácsi, és elnevette magát. Dehogy, épp elég a gyógyszerekre, mondta a néni, s hogy megfoghatja-e a régi bácsi kezét? Inkább én fogom meg a néniét, mondta a régi bácsi, mert abban, hogy ilyen jól él az ország, benne van a néni sok-sok munkája is. Hát ki ne vágyna egy ilyen szeretetteli országra, s úgy néztek az utazók a villamosról leszálló régi bácsira, ahogyan az apostolok az épp mennybe emelkedő Jézusra. A valahai villamos elszegényedett utasai és azok gyerekei nem tudtak örülni a szabadságjogoknak, mert hogyan is lehetne egy éhes ember szabad, kit érdekel, hogy akár naponta kétszer is utazhatsz nyugatra, ha a szomszéd városig sem tudod megváltani a jegyedet.
A jobb világról álmodozó ifjaknak, a szakállas, kitérdesedett kordnadrágban járó álmodozóknak el kellett fogadniuk, hogy a demokrácia is egy társadalom, aminek keretrendszere van, s bár nem diktatórikus módszerekkel, külső erőszakkal készteti a lakosságot engedelmességre, megvannak a maga körmönfontabb eszközei. A hitelek, az egzisztenciális kiszolgáltatottság mindenkit kezesbáránnyá tett, olyanokká, akik nem mertek élni az amúgy létező jogaikkal. Nem hozott megváltást a változás. Nincs olyan társadalmi rend, amiből automatikusan következne az emberi lét boldogsága, hacsak nem vagy lelki szegény vagy valamely más, a hegyi beszédben megnevezett csoport tagja. Csak az új hatalomra és pénzre vágyóknak hozott felszabadulást a változás, s te ott sürögtél-forogtál közöttük, felvértezve a királynőtől megkapott erővel. Olyan társadalomra volt szükséged neked és a barátaidnak, ahol szabad verseny van, mert tudtad, hogy ebben a versenyben egy lépéssel előbbre jársz, mint azok, akik most kaptak észbe, amikor már az állami vagyon értékesebb része rég elpárolgott a közös fazékból.
Olyan politikai erők mögé álltál, amely erők a te érdekeidet képviselik, nem érdekeltek az eszmék, csak a meggazdagodás, amihez, ha bármely eszmére szükség volt, hát bátran álltál oda, nem volt hit benned semmiben, a régi hitektől eltávolodtál, új eszméknek pedig nem tudtál harcosa lenni. De mivel bizonyos vállalkozásokhoz szükség volt a törzsközösség felmutatására egyes politikai csoportokkal, ezért néha határozottan kiálltál, vagy támogattál eszméket, ha kellett, az esélyegyenlőséget vagy épp a törvény előtti egyenlőséget, vagy a közteherviselést, amely eszmékre egyébként magadban köptél, ugyan már, mért lennének egyenlőek az esélyek, amikor már biológiailag le van osztva a pakli. A tévében csak azért nézted a parlamenti beszámolókat és a belpolitikai csatározókról szóló híradásokat, hogy ellenőrizd, hányadán állnak a te üzletfeleid a politikai térfélen. Akkor vetted észre, gyakoriak voltak a tömegmegmozdulások, és a tévé még ezeket közvetítette, épp akkor volt gondolva az új, immáron cenzúrázatlan sajtó működésének elve, nyugati mintára, ahogyan például az angolok csinálják, de ez az illúzió hamarosan füstté vált, és minden kormányzat kisebb vagy nagyobb mértékben visszaélt a kormányzati lehetőségeivel a sajtó terén is, de ott az elején még megvolt az illúziója egy olyan sajtónak, amely megfelel a tizenkét pontból az elsőnek, és…
Ekkor vetted észre egy ,,nemzeti értékek és érdekek, Magyarország a magyaroké” melletti tüntetésen a tévében a Laci bácsit. Egy szélsőséges eszméket valló egyesület elnöke lett. Nyugdíjas volt, és valahogy így megöregedvén újra felfedezte, hogy honnan származik, szárba szöktek úgymond a gyökerei, s rájött, hogy egész életén át csak a kommunistákat szolgálta ki, nem az olyanokat, mint amilyen ő volt, fejtegette egy ,,most megmondom az igazat” roham alkalmával a mozgalom nagygyűlésén, mert persze ő is része volt az apparátusnak, annak a nyolcszázezernek, akik a rendszerváltás utáni értelmezésben szinte véletlen sodródtak ott be a pártba, hanem az olyanokat, akik nem olyanok voltak, mint ő. Vagyis itt átváltott egy egyszerű kategóriára, nehogy véletlenül valaki félreértse, szóval a zsidókat. De most már elege lett belőle, és rájött, ha nem őket szolgálja ki, mennyivel többre vitte volna az életben. Mivel gazdasági ember volt, ki is számolta ezt a többletet, s ebből a többletből jutott volna neki budai lakhatás és balatoni ház, ami így persze nem jutott. Laci bácsi ettől fogva haláláig követte és tovább finomította ezt az eszmekört, minden erre vonatkozó könyvet megvásárolt, még egy olyat is, amit rovásírással írtak. Bár nem ismerte az írásjeleket, de mondta az eladó, hogy az is arról szól, s ezek az elvbarátok nagyon hittek egymásnak, ezért aztán a Laci bácsi sem feltételezte, hogy az eladó nem mond igazat, s az Egri csillagok egy példányát veszi meg aranyáron rovásírással. Igaz, tágabban értelmezve az Egri csillagok a migráció ártalmáról szól, hogy mi lesz, ha nem állja útját a bevándorlók százezreinek kétezer oroszlán.
Laci bácsi az olvasmányai segítségével világméretű összeesküvéseket fedezett föl, s a hasonló nézeteket valló fegyvertársakkal, köztük volt a Szittya könyvesbolt vezetője is, ahol a Gárdonyi-regényt vette, hosszasan vitatták, hogy mit lehetne tenni. Végül a titkos társaság gondolatáig jutottak el, hogy ha a szabadkőművesek így igazgatják a világot, mert az egyik igazgató szervezet, úgy tudták, s erre bizonyítékaik is voltak, a szabadkőművesek, a CIA és a Moszad segédletével, mint ahogyan a szeptember 11-i támadás esetében is, akkor nekik is ki kell találni egy ilyen szervezetet. Csak a saját eszközeikkel lehet legyőzni őket, s hozzásegíteni a keresztény értékek uralmához a jóakaratú emberiséget. De sajnos ez a szervezet, talán idő híján, mert Laci bácsi nem sokkal a 2006-os zavargások után, amikor még azért kapott egy gumilövedéket a homlokába, meghalt. Persze nem a lövedéktől, nem, amiatt inkább tovább élt, mert az érzés, hogy igazi hős lett, egy rövid időre visszafogta a nyirokrendszerben garázdálkodó rákos sejtek lendületét.
Ez a szervezet talán idő híján nem tudott kiépülni, vagy a Laci bácsit kihagyták belőle, erre gyanakodott, amikor a rák már elhatalmasodott rajta, hogy lehet, hogy kihagyták, s végül úgy halt meg, mint egy magányos harcos, az igaz ügy egyedüli képviselője, sírba vitte a tudást, ami alapján a világpolitikai és a gazdasági mozgások is értelmezhetők voltak, ami alapján a nemzet vagyona megsokszorozódhatott volna, miképp a jelentősége is, s adott esetben nem egyszerűen korrigálni lehetne Trianont, hanem egy az egyben vissza lehetne állítani Nagy-Magyarországot a lengyel és a horvát tengerparttal egyetemben.
Megkaptad az értesítést a temetéséről, de nem mertél elmenni, mert féltél a Bocskaiba és horthysta zubbonyokba öltözött, árpádsávos zászlókat lengető gyászolóktól, hogy ezek biztosan látják, hogy te hová tartozol, s lehet, hogy a nemzetietlen kormányzást pont rajtad akarják majd leverni a Laci bácsi koporsója mellett, mintegy feláldozva téged a szent halott emlékének, s a koporsót elviszik vállon, te meg ott maradsz a ravatalozóban egyedül, vérbe fagyva.
Vissza a tetejére