Kiszugló

Lacinak

A busz mellett pazar házfal suhan,
nagykövetségek, díszes paloták,
egy nap majd a miénk lesz az egyik,
de lemondunk róla hamar, mikor
kiszámoljuk, hány négyzetméteren
kéne takarítani. Felmosó-
vödör a szoba közepén: vártál.
A padló gyöngyvirágtól illatos,
serpenyőben hús sül, az asztalon
teríték, ikeás villa, kanál.
 
Egyetlen szoba, egy cselédlakás,
benne ágy, szék, kád, szelektív kuka,
tanuljuk, mi műanyag, s mi papír.
A galérián egy üvegszemű,
kiterített barna medve henyél,
s por lep mindent kiirthatatlanul.
Fenyőág Bosnyák téri piacról,
pár aranyszínű, apró üveggömb,
néhány könyv, két fazék, egy jénai,
mindössze ennyi a tulajdonunk.
 
Bár Kiszugló odakint didereg,
mi nem fázunk a konvektor körül.
Megszoktuk már a másik lépteit,
összehangolt lélegzetvételünk
felolvasztja a deret, zúzmarát.
Még néhány hét, és elkészül a könyv,
s ha feléltük az ösztöndíjadat,
akkor majd újra hazaköltözöl,
s én péntekenként vonatra szállok,
hogy pár órára viszontlássalak.
 
Ha vége az órámnak, hívlak is.
Egy éve már, hogy ismét otthon élsz,
azóta nagy a zaj, fojtóbb a szmog,
a mozipénztárban csak egy jegyet
kérek, és kisadag kukoricát.
Szavakból formált tested vonszolom
magam után, s megmutatom neki
a kihalt város másik szegletét.
Zuglótól távolodva robog a
Dunán át a sárga negyvenhetes.
 
 

Vissza a tetejére