45. történet


– Másolt videókazettát néznek, a kép többször szétesik, ez talán izgalmasabbá teszi, tudod, mivel neked, a nézőnek szükséges megkonstruálnod azt az epizódot, amelyet nem látsz. Ha száguld az autó, amelyet az őrülten jóképű, szőke srác vezet, aki egyszer csak lehúzza a gyűrűjét és kihajítja az ablakon, majd a következő, ismét látható részben motelben tartózkodik, egy bombázó nővel smárol, egy tökéletes bombázóval, neked ki kell találnod, hogy a jelenet a múltban játszódik-e (és a jóképű srác gyűrűs menyasszonyát látjuk), avagy egy újabb, netán alkalmi nő kerül elő a semmiből (szó szerint a semmiből), akit a jóképű, őrült mód tetszetős srác a hosszú autóútján szed föl, vagy aki a motelben akaszkodik rá (a szőke srácokra szeretnek a bombázó, nagy dudás csajok rárepülni), mert kiszúrja, hogy heveny szerelmi bánatban szenved. Ha a korábban eldobott gyűrűhöz passzol a profiként csókolózó nő fülbevalója és a nyaklánca – igen, mindkettő kell a bizonyossághoz, egyetlen bizonyíték nem kellő bizonyíték, több jelnek kell a sejtésedet igazolnia -, akkor ez egy régi, használatban lévő nő. Retrospektív szerkezettel dolgozik a rendező. Ha nem, akkor a búfelejtő kettyintés a helyes válaszod. Olykor találsz, elsüllyeszted, és nyersz. Az olyanfajta művészfilmeknél, mint ez is, tényleg rá kell jönni, hogy a lejátszás hibája miatt mi maradt ki a nézőnek. Helyes következtetés híján összegubancolódik a sztori, semmit sem fogsz érteni belőle, ergo összességében nem élvezed. Amúgy ebben az esetben szőke a kurva, méghozzá bárcás – mindez egyben kizárta, hogy indiai, olasz, spanyol vagy közép-európai film az a játékfilm, valószínűsíthetően hollandot látsz, vagy amerikait, de ha amerikait, akkor a keleti parton készítettet. Az azerieknek szájbarágósak az ilyen filmek.
Ebben a pillanatban Talán két üveg sört nyom Judita és kisAjaz közé. Vészesen közel kerülnek egymáshoz, a két alak már-már egymás szájára tapad, legalábbis Talán helyzetmegítélése szerint várhatóan egymáshoz akartak érni, hiszen Judita kisAjaz, Talán iskolatársa szájába suttogta mondandóját. (Hogy miként lehet valamit szájba súgni, nem tudhatom. A fantázia ez esetben kevés.)
– De mesteri rendezői ötlettel ez a nő válik a film főszereplőjévé. Német, ezért sokszor (indokolatlanul gyakran) németül káromkodik. A hasa, ha első pillanatra ez nem megállapítható, megereszkedőben, ámbár a segge formás. Valódi körtesegg, azt mondják, akadnak férfiak, akik az ilyen seggre gerjednek. Sosem gondolom, hogy a has formázására több időt szükséges fordítani, mint a seggére. Amúgy pedig alul borotválja magát. A fanszőrzet eltüntetése megnövelheti a hasat. Mármint nagyobbnak látod a szőrzet híján. A férje elől menekül, hogy okkal vagy sem, lényegtelen. A táj texasias, telve olajkúttal, elhagyott ipari építkezésekkel, végtelen, monokróm mezőkkel, egy alkalommal azonban – hosszasan kamerázza az operatőr, nyilván rendezői utasításra – babföldet mutat a rendező. A babnak olyan erotikus értelmű, faszbeszopó virága nő, mint az orchideának, habár szerintem annál falánkabb. A nő a motelben ragad, sorra szerzi magának a lelki sérült hapsikat, aztán a bajukból kigyógyítva bocsátja útjukra őket. Azokat pedig, akik nem azok vagy buzik, csípős nyelvével megmarja. Ilyen helyzeteken sokat lehet nevetni. Telik az idő, megállapodik, gyarapszik a húsa, a malacosodásban átalakul, háziasszonyformát ölt magára, nem salátát fal, hanem véres húsokat, a bort nem, kizárólag a sört issza, és hiába szőke, a természetesnél szőkébbre fakítja a haját. Úgy mondhatjuk, hogy testátalakító. Rájár a panzió pultjára helyezett, a kávét rendelő vendégeknek szánt kockacukorra. A cukros edény minduntalan felkínálkozik. A torkoskodását azzal leplezi, hogy a magányos férfi vendégektől kéri a cukortartó megszerzését. Persze az ilyesmiknek szex a vége. Mígnem az utolsó pasitól nem fogad el pénzt. Mármint visszadugja az éjjeliszekrényre kitett összeget a férfi alsónadrágjába, pontosabban a heréi alá.
– Fordulatos! – KisAjaznak arra támad kedve, hogy megdugja a lányt. Érett kora ellenére nem volt eddig nővel. Korábban tart attól, hogy amiért szűz, kinevetik, utóbb pedig az akadályozza meg, hogy nem szeretne olyan partnert, akinek nem mondhatja el a beavatatlanságát. A fölismerésében az sem zavarja, hogy a szobában, a maga söreivel foglalatoskodva, ott lebzsel Talán.
Kopogtatás nélkül ront rájuk három csaj, azt állítják, tankönyveket kérni jönnek. Judita nem hisz nekik. A filmekből ismeri e fondorlatot. Tudja, hogy a vendég srác tetszik nekik, kifigyelik az érkezését, alaposabban szemügyre akarják venni.
– Ő Márfa – mutat a legalacsonyabbra. – Eredetileg örmény, de erről legszívesebben hallgatunk, ha meg szükséges megmondani, akkor valamelyik örménnyel rokon népet nevezi meg. Az örmény férfiak többsége a negyvenéves kort sem éri meg, szóval egyik sem perspektíva egy távlatosan gondolkodó nő számára. De vele nem érdemes foglalkozni, mert aranyere lett néhány éve a szorulástól, sosem tudod, mikor pattan fel a székjéről a moziban, s rohan ki szipogva a teremből. Motorkerékpár belső gumiján kuporogva tanul. Így aztán sosem fogja megismerni az anális közösülés szépségeit.
Márfa elvörösödik, két társnője éktelenül vihog.
– Na, ők pedig, hallhatod, úgy vihognak, mint a hegylakók. A sziklák leszakadnak a hangjuktól. Ami igaz, igaz, alacsonyak, mint a hegyek között élő törzsek, de szívósak is. Ha szükséges, tudnak dolgozni gyapjúval, bevethetők a kőcipelésben is, erősek, mint az orosz tank. Ámbár nem fürgék. A nyelvük helyes használatára azonban rászoktathatók.
– Jobb lenne tán úgy nevetniük, mint az a nő az Eper és vérben! – fordul feléjük kisAjaz. – Tudjátok - folytatja, hogy konstatálja az értetlen tekintetekben, nem látták a filmet -, amikor a főhős, na, hogyan hívják, rányit a pucér nőre, akit a barátja felvitt a kollégiumba dugni, ő meg ettől úgy megriad, hogy vihorászva ront ki a szobából.
A lányok illedelmesen bólogatnak. Juditának egészen kerekre nyílik a szeme. A három lány sorjában kezet ad kisAjaznak. A kézfogásuk határozott, száraz a tenyerük, de valami miatt zavartan húzzák vissza.
– Márfa. Mifelénk a férfiak ugyanúgy nyújthatják a kezüket először, mint az asszonyok. Ez hozzátartozik az egyenlőséghez.
– Seherezáde. Szíriai és keresztény. A nagyszüleim itt éltek, menekültként érkeznek, de akkor itt Szovjetunió volt.
– Irina. Tudtad, hogy cromagnoid-C típusú a koponyád? Tökéletesen kerek fejű vagy. Hát ez nem jellemző errefelé. Csudára egzotikus.
Körömcipőben forgolódnak. Juditához öltöznek mind a hárman, vagy legalábbis az utánzatának. De nem lazák, sok bennük a megrendezettség. Hogy sörös üveg is legyen a kezükben, Talán a palackokat szolgálatkészen felkínálja számukra. Aztán sorra paskolja a feneküket. Irináéba gyöngéden belemarkol. Iszogatnak. Valamelyik megjegyzi, hogy ráférne a szobára a takarítás, és ez pontosan leírja a felfordulást. A helyiségben szanaszét könyvek, levetett, foltos ruhadarabok, rágott almacsutka, gombóccá gyűrt újság, mosatlan poharak hevernek szerte: valódi fiúszoba. KisAjaz arra gondol, Talán a szoba eredeti lakója. Neki itt előjogai vannak, természetesen a vendégrevaló tekintettel. Talán megjegyzi, hogy nosza, kezdhetik a munkát. A lányok nem reagálnak a felszólításra, elértik azt, ismét csak vihognak.
Márfa kérdezi, miként szólítsák a vendéget.
– KisAjaznak.
– Ez miféle név? – hüvelyezhető ki a derültségükből.
– Azeri vagy? Fantasztikus a neved. Ámbár oroszos a stichje.
– Ez is, az is vagyok. Az anyám után amaz is.
– Keverék! – Irina megfogja a fiú állát, és először jobbra, majd balra tekeri a fiú fejét. - Magyar az anyja. - Alaposan megnézi, majd gyönge kézzel meglegyinti. Puha a keze, és ragacsos krémtől illatos.
– És mit szólsz a nőkérdéshez? – tolja a fogva tartott fejű fiú vállához hátulról a mellét Seherezáde. Egyáltalán, az itteni nemzetiségekhez való nemzetállami viszonyuláshoz, az örményekkel történő szüntelen háborúzáshoz, az olajmaffiához, a zsidók és a németek összeborulásához, a korrupcióhoz, cenzúrához, ahhoz, hogy olyan a fővárosunk, mint bármelyik európai főváros, nem őrizték meg benne a nemzeti jelleget, a vidék egészen elindiánosodott, s mit szólsz a kőrajzokhoz, a tűzoltárhoz, az ötezer éves, nácik által annyira kedvelt, saját nyelvet beszélő hegyi faluhoz. Amelyek miatt ideszabadultak a turisták. Az áradó kérdések maguk alá temetik kisAjazt. – Továbbá ahhoz, hogy több ezer orosz, többségében kimustrált, a nyugdíját élvező katona telepedik az ország nyakába?
– Mi mindenben egyetértünk, lányok! Feministák és hívő nacionalisták vagyunk! – emeli meg a hangját Márfa. Talán először elkomorodik.
– És egyetlen fiún akarnak osztozkodni. Erre számíts! Ha egyet választasz, akkor is hárman ülnek az öledbe! – Judita Talán vállán támaszkodik, ujjaival birizgálja a fiú tarkóját. Könnyű csókot nyom a nyakára. Talán vörös, mint a megfőzött rák. S ezt szégyelli, s emiatt megrángatja a nadrágövét.
– Ez bizony ilyen – szögezi le a szomorkás arcú Irina. Lemondás és tragédiák szele lengi be ezt a lányt, közli kisAjazzal Judita tekintete. A fiú leereszti a szemhéját, kivár. A szoba nem eléggé világos, ha nem érzékeli a szemhéján át a rózsaszín derengést.
– Mit gondolsz, meg lehet bízni a sajtóban? – ragadja magához a szót Márfa. – Nekem úgy tűnik, legyen valamennyi részlete a fantázia szülötte, az igazságról csak a regény szólhat.
– Ebből a fiúból nem kaptok. Láthatjátok a szemén, szűz!
– Annak találod, Talán?
Talán katonásan megszemléli kisAjazt, mielőtt bármit mondana. S amit lát, szavakba önti.
– Asszem. Áll a farka. – Talán arca tökéletesen kifejezi a feltételes mód állítását.
– Erektált állapotban nem lehet buliba vinni! Mi pedig táncolni megyünk. Csak nincs hozzá eléggé este. – Kislányosan kacagnak, és szemérmesen forgatják a szemüket. A megszégyenült kisAjaz az ágy szélén kuporog, egyedül Judita vigasztaló mosolya csillapítja a feszengését.
- Sebaj, öcsém! – bök saját ágyékára Talán. - Az enyém is tud ilyesmit!
A lányok gyorsan témát váltanak. Politikai kérdésről, dinasztiális problémákról kérdezik Talánt, ő itt a mindentudó, gondolja kisAjaz. Talán végre hosszas okfejtésre talál alkalmat. Könnyeden, mintha a menza előtt várakozó sorban állnának, várva, hogy beengedjék az ebédre érkezőket.
– No, mi van a filmmel? – kisAjazt érdekli a folytatás. Valóban jobban érdekli, mint a felvetődő témák. Egyikben sem járatos, sem otthon, sem az ismerősei között nem illő ilyesmikről társalogni. Ami van, az van, a körülményeket lehetetlen megváltoztatni, csupán el kell fogadni, és alkalmazkodni hozzájuk. Felhasználni a megnyíló lehetőségeket, vagy elslisszolni a nem tetszők elől.
– Az eléggé furcsa, hogy mindegyik szereplőről kiderül, hogy komplett flúgos. Éppen ezért érdekes, hogy egyetlen néger, félvér, mesztic, kínai, vietnámi vagy izraelita nem jut a filmben szerephez. Ebből arra lehet következtetni, hogy a rendező normakövető, és túlzásba viszi a rasszizmusellenességét. Nem akarja, hogy rossz színben tűnjék fel az, akit a társadalom amúgy stigmatizál. Nekem úgy tűnik, az újabb filmekben néger, mesztic, kínai, üzbég vagy zsidó nem lehet negatív karakter, talán mert könnyen megbélyegeznék az alkotókat. Ez a legújabb, az ezredfordulós filmek legfontosabb jellemzője.
– Mi szeretjük a filmeket! – Márfának helyeselnek a barátnői. – Régebben mindegyik faluban működött mozi vagy legalábbis vetítőgép, amelyet akár a tereken is felállítanak, és pergetik az orsóját. Láthattad, mint Mitta Ragyogj, ragyogj, csillagomjában. Ez, hagyjuk meg, a legjobb dolog a kommunizmusban.
– Mert politikai szerepet kap. Agitálnak a filmekkel. – Irina belekortyol a sörébe. A képéről leolvasható, hogy utálja a sört. Vagy nem szokott a keserű italhoz, ezért fintorog tőle.
– Az amerikai trendet követőkben – veti kisAjaz közbe, majd hozzáteszi –, legalábbis a saját tapasztalatom szerint valóban nem szerepelhetnek a filmekben rasszista utalások. Amúgy honnan tudod megállapítani, hogy zsidó? Ott az az énekes, aki néger is, meg zsidó is, de csak annyi látszik a zsidóságából rajta, hogy ronda képű.
– Hát nem a bőrszínéről. A szexjelenet ad rá alkalmat, s hogy mindig van bizonysággal szolgáló jelenet, az pedig arra utal, hogy a metéltekre, rejtetten, de lehet utalni.
– Amíg meg nem jelennek az arab karakterek!
– Hülyeség – szólal meg Talán. – Az amerikai férfiak többsége körbemetélt!
– A főhősnőhöz visszaérkezik a film elején megismert hapsi. Ámbár, mert a nő többször ábrándozik róla, valami homályos a viszonyukban. Bőven lehet, kizárólag álomképként jelenik meg, utalva a becsavarodásra. És itt válik költőivé a mű. Reggelenként a benzintöltő állomás mögötti panzió mögé, oda, ahol az az ominózus, virágzó babföld terül el, ül ki a nő, és meditál. Nézi az ajakos virágokat, és meditál. Olyan részleteket lát a világból, amelyeket eddig sosem, hogyan párzanak a lepkék, miként vonulnak a hangyák, s a szárító szélben miként apad el a pocsolya és repedezik meg (mint a vénasszonyok arca) a föld. Miként foszlanak szerte a felhők. Mondanom sem kell, innentől fogva egyedül nézem tovább a filmet, legtovább Talán bírja.
– S a vége?
– Nem, azt nem mondhatom el.
– Nem hinném, hogy alkalmam lenne megnézni. Nyugodtan mondjad.
– Nem!
– Ne vitatkozz vele! – szól közbe Irina. Végig hallgat a beszámoló alatt. Ez az a pont, amikor felhívhatja Judita fura szokására a figyelmet. – Találjad ki a végét, legfeljebb olyan lesz, amelyet kizárólag neked vetítenek. Mármint magadnak vetíted, a fejedben.
Aztán a három lány elviharzik. A szoba időközben még inkább elhományosodik. KisAjaz készülődik, pusztán azért nyög felegyenesedésében, hogy indulása miatt ne kelljen magyarázkodnia. Talán alaposan végignézi, látja, a nadrágján nedves folt éktelenkedik. KisAjaz tekintetével megkeresi azt a pontot, ahová Talán szeme szegeződik, bocsánatkérően megemeli a bal vállát.
– Jól vagy? – KisAjaz kopottnak is, froclizónak is érti Talán kérdését, nem is ad rá választ. – Hát akkor a legközelebbi viszontlátásra.
– És köszönöm a sört.
– Semmiség, barátom. Itt ennyi mindig jut számodra.
– Nem vagyok nagy sörös.
– Olykor jól jön. Meg hát nem olyan nehéz beszerezni. Újabban mindenféle sör kapható, köztük kiválóak is.
– Nem vagyok a szakértőjük.
Kilép az ajtón. Judita megnémultan nézi, hogy a kilincsen megáll a keze, óvatosan legyint, és behúzza maga után az ajtót. A folyosó gyér világításában alig találja meg a lépcsőházat, már feledte, hogy emeletre kellett feljönnie. A porta előtt éri utol a lány, belekarol, vonszolja magával az udvarra, s tovább, a kapuzat fölé emelt boltív alatt, ki a háztömb előtti, szabálytalan alakú térre.
– Talán szundít egyet. Nem akarom zavarni az álmát. Lenne kedved sétálni egy kicsit? – Aztán azt is hozzáteszi: – Velem.
– Nincs.
– Akkor arra kérlek, kísérj el egy darabon. Nem akarom, hogy bárki hozzám csapódjék. – KisAjaz felsóhajt, újból erektál a farka.
– Merre? – mutat körbe.
– Bármerre. Mindegy – és Judita jobbjával megragadja a fiú balját, egész testében kisAjaz karjára függeszkedik, és sietősen húzza magával. KisAjaznak fogalma sincs, merre veszik az irányt.
Judita arról beszél, hogy bármennyire is nagyszerű az általa vázlatosan elregélt film, a rendező egyetlen dologgal nem számol. Miszerint egy pont után – szerinte az pedig éppenséggel a legelső cukortartós jelenet – a nézők, származásuktól, nemzeti hovatartozásuktól, biológiai örökségüktől és családi, illetve korosztályi szocializációjuktól függően, eltérően kezdik látni a filmet. Eltérően nézik, igen, s eltérően is értelmezik. Akad olyan kontinens, ahol ismeretlen a répacukor, márpedig a kockacukrot répacukorból préselik. Van, ahol ugyan ismerik a cukrot, de halálosan szeretik. Máshol meg nem javallt a fogyasztása. Ugyanígy lehetséges az olyan ledér kapcsolatokkal, amilyenbe a német származású filmhősnő bonyolódik. Amúgy az is befolyásolja az értelmezést, hogy miféle elképzelés mentén néznek a színésznőre, idolként vagy szajhaként. S mondjuk az is, hogy mely korban, most vagy tíz, vagy ötven év múltán nézik meg a filmet, teszi hozzá.
 
 

Vissza a tetejére