Semmiből jött, hirtelen szerelem


Tibi munka után bepattan tavaly vásárolt Škoda Octaviájába, elfordítja a slusszkulcsot, rükvercbe rakja a sebességváltót, majd nagy lendülettel kifarol a ház elől. A településtáblát elhagyva tövig nyomja a gázt, letekeri az ablakot, és ráadja a kakaót a Tankcsapdára. Lukács László nagyon keserű, arról énekel, hogy hiába csinálta, a csaja eldobta, és hogy nem akar semmi mást, csak füstöt meg lábdobot. Tibi idáig nem merészkedik, ő halat akar fogni. De leginkább csak ülni a csendben.
Azazhogy miféle csendben! Régóta vallja, hogy akinek a természetről az idill meg a csend jut eszébe, az valószínűleg sohasem dugta ki az orrát otthonról, de hogy erdőt vagy vadvizet nem látott, az biztos. Tibit már a pecaszüzesség elvesztésekor magával ragadta a Körös élővilágának mámorító neszezése, az állandó zsongás, a szarvasok harákolása, a békák dixielandje, a kabócák reszelése, vagy amitől mindig felfokozott lelkiállapotba kerül, a legüdítőbb zene: a víz csobbanása, ahogy a rablóhal rámozdul a zsákmányra. Egy nyári este összeszámolta, hányféle hangot hallhat az ember, ha a természetet járja. Beleszámítva a közeli vicinális zakatolását, nem egészen három perc leforgása alatt huszonötig jutott: rovarok, madarak, a szél és még mennyi minden. Ezt a szimfóniát rögtön megismertette Ágival is, amikor a lány először jött vele haza, bemutatkozni Tibi szüleinek. Ott az erdő szélén, ahogy a huszonötféle hangot hallgatták, csattant el közöttük az első igazán emlékezetes csók, meleg, szerelmes összefonódással, amiből tudni lehetett, hogy ásó, kapa.
Aztán nagyharang lett, igen csúnya harangozással. Pedig milyen szépen indult minden! Tibi szülei valósággal belehabarodtak a csendes, bájos mosolyú Ágiba, aki ugyanakkor visszafogott lelkesedéssel kísérgette párját a vízpartra, és mialatt Tibi zaklatott idegállapotban várta a kapást, leginkább csak egy nyugágyban fekve olvasott. Persze gyúrt paprikás kenyeret is, mint minden rendes horgászbarátnő, sőt egyszer-egyszer Tibi kérésére halat is szákolt, de láthatóan unta a kikapcsolódásnak ezt a formáját. Tibi nem tudta feledni a fintort, amelyet Ági arcán látott, amikor közösen segítettek partra egy izmosabb compót. De azért jól kiegészítették, szavak nélkül is értették egymást. Egyek voltak. Legalábbis Tibi így hitte. Leendő gyermekük nevében már az első hónapjubileumon megegyeztek, és úgy kalkuláltak, hogy a közösen leélt egyetemi évek után hazaköltöznek Tibiékhez, a hátsó udvari kisházat kapják meg ideiglenesen, míg el nem kezdenek építkezni a szomszédos utcában. Tibi apja már évekkel azelőtt megvette a telket. Ezt a zavartalannak ígérkező életpályát törte derékba egy semmiből jött, hirtelen szerelem. A múlt nyár végén Ági közölte vele, ne haragudjon, de ő mégiscsak Pesten képzeli el a jövőt. Amikor hozzátette, hogy inkább maradjanak barátok, Tibi arcán furcsa rángás futott végig, mintha a lány azt kérné tőle, lője agyon. Abban a pillanatban meg is tette volna. De aztán csak a keserűség és az értetlenkedés maradt. Ennyit jelent a keszegfogás Áginak? A Körös helyett Balaton Sound? Hát milyen nőt szerettem én, hogy egy nyálas közgazdász elragadja, mint balin a küszt? Ide jutottunk?
A magányos peca nagy segítség, és Tibi tizenkét hónapja magányosan pecázik. Legalább van lehetőség elmélyülni. Helyükre kerülnek a dolgok. És nem kell folyton kérdezgetni egy biodíszletet, hogy jól érzi-e magát, nem éhes-e, nem szomjas-e, miben lehet a szolgálatára. Hat óra elmúlt. Odabenn a városban kezdetét veszi az esti műszak, és idekint sincs ez másként. Csak míg bent a relégyár gépei zakatolnak, ahol Tibi mérnökként dolgozik, itt a szüntelen küzdelem megy az életben maradásért, növények és állatok fojtják és gyűrik egymást, a felszín érintetlen zöldje csak álca: mögötte élet-halál harc folyik. Nincsenek csodák, nem lehet leélni az életet anélkül, hogy az embert át ne vágják a palánkon. Ez a valóság, csóválja a fejét Tibi, miközben felcsalizza a szereléket.
Lendít, a horog a túlparti bokrok előtt csapódik a vízbe. Tökéletes dobás. Elsimulnak a hullámok. Tibi megigazítja a kapásjelző gyűrűt, leereszkedik a kisszékre. Alkonyodik, élénkül az élet, kishalak jönnek rajban, agresszív csobbanások jelzik a ragadozók őrségváltását, a fák előtt jégmadár hasít. Bármennyire érthetetlen, talán mégsem ez volt az Ági világa. Jobban oda kellett volna figyelni. Több gondoskodás, kevesebb önérzet. Töpreng, tépelődik, nem is a kapásra figyel, ami hol jön, hol nem. Most leginkább nem. A tapasztalt horgász különben is olyan, mint a rutinos autóvezető, oda se néz, de tüstént jeleznek a radarok, ha helyzet van.
Tibi úgy ismeri a Körösnek ezt a szakaszát, akár a tenyerét, mégsem tud betelni a látvánnyal. Errefelé kevés a nád, sás szinte semmi, de a bokrok összekapaszkodása miatt átláthatatlanul sűrű a túloldal zöldje. Akác és vadmálnabokor, nőszirom és gyermekláncfű alkotja ezt a mesés gazdagságot, a térdeplő fűzfák közt megbújik a gém, récecsaládok kerülgetik a sulymot a partközelben, és egy-egy kócsagot is látni. Az apró termetű rágcsálókra ölyv, bagoly les, a gáton őzek botladoznak. És mindig ott zsong a fejben a huszonötféle hang. Nem szabadul tőle Tibi. A repülők vonulását szereti még, nézni az egymást keresztező kondenzcsíkokat. Van, aki soha nem találja meg az igazit, gondolja, amint fölpillant az égre, és olyan mélyre süllyed, akár a beszakadt fenekezőólom, mert eszébe jut a tavalyi hazaút Hamburgból, a gép ereszkedése a repülőtérhez közeledve, a szertartásos csók a terminálban. És hogy ennyi volt.
Ekkor kapcsolnak be a radarok. Valami motoz a susnyásban. Tibi mindent tisztel, ami természet. Egy kivétel van: a patkánytól irtózik. Lekapja tekintetét az égről, és a csalitost figyeli. Pillanatok alatt kész a haditerv. Kevéske csemegekukoricát szór a vödör köré, és rámarkol a merítőháló nyelére. Vár. Nem telik el másfél perc, hajladoznak a fűszálak. Elképzeli, ahogy a gyűlölt rágcsáló rámozdul az etetőanyagra, mintha csak a közgazdász mászna elő a gazból, ő lesújt, és vége is. Ott fekszik a rusnya dög meglékelt koponyával, viheti éjjel a róka. Csak fél szemmel mer odanézni, a hányinger környékezi. De nem a patkány jön. Fürge állatka bukkan fel, majd azzal a lendülettel, amellyel magával ragadja az egyik kukoricaszemet, el is tűnik a csalitosban. Mintha a szeme káprázott volna, Tibi csak egy foltot észlel.
Másnap megint kiül. Ugyanaz a koreográfia, valami surran a fűben, viszi a kukoricát. Tibi újabb marékkal szór a vödörhöz, ez a harmadik adag ezen az estén. A következő napon már csak ürügy a peca, elő se veszi a botokat, a fura idegent akarja előcsalogatni. Alkonyatkor érkezik is, világosbarna test – Ági szeme volt ilyen barna –, gombszemek, és ami igazán különleges: fekete csík szalad végig a gerincén. Tibi sose találkozott effélével, pedig húsz éve járja a Köröst. Euforikusan kotor elő a kisállat a szúrós növényzetből, de a vödörhöz érve megtorpan. Tibi moccanni se mer a sámlin. Érzi, ha csak nagyobbat sóhajt a kelleténél, vagy véletlenül megrándul egy izom a lábában, az egérnek abban a pillanatban nyoma vész. Merthogy egér a jövevény. Hosszúkás orr, gömbölyű fülek, kicsi test. Minden egérszerű rajta. Az is, ahogy a méretes kukoricaszemet rágja: mókásan darálja a fogsorával, mint a rajzfilmegérkék.
Tibi otthon megnyitja a postafiókját. A National Geographic szerkesztőségének fogalmaz levelet. Részletesen ecseteli az ismeretlen élőlény felépítését és szokásait, a környezetet, sőt még a csemegekukorica márkáját – sparos morzsolt – is megadja. Három nap telik el, ezalatt Tibi háromszor is kimegy a vízre, ahol minden alkalommal ugyanaz a film forog: kukorica, motozás, egér. A negyedik nap reggelén érkezik a válasz, udvarias megszólítás – „Kedves Tibor!” –, a kétsoros tiszteletkör végén pedig ott a diagnózis: „egybehangzó véleményünk szerint az Ön által látott állat neve: pirókegér.” Búcsúzóul a szerkesztőség tagjainak jókívánsága. Pirókegér, gyanúsan hülye név, Tibi azt hiszi, a bolondját járatják vele, ezért rákeres. Nem hisz a szemének: tényleg Ő az! Profilból fotózva, elölről fényképezve, faágon teper, almot bélel, dióbelet majszol, és van egy különösen szívmelengető fotó, amelyen a levegőbe szimatolva ágaskodik. Összetéveszthetetlenül egyedi. Édes pofa, mosolyodik el Tibi, és ízlelgeti a szót: pirókegér. Gyöngéden mondja, puhán, szinte leheli.
A következő hétre szabadságot vesz ki. Szalonnasütő nyársat, kenyeret, kolbászt és söröket pakol a kocsiba, a horgászhelyen sátrat állít. Ágival is aludtak kinn néhányszor, jó volt, szép volt, sőt igaz is volt, de most kár ezen rágódni, sietni kell, leszállóban a nap. Bár az éjjelek kicsit hűvösek, minden nyűgért kárpótolja az alkonyatkor érkező vendég. Ott van hétfőn, kedden, és jön szerdán, meg azután is, a hét minden napján, lendületesen morzsolja a kukoricát. Tibi szerdán szólítja meg először. A pirókegér tűnődni látszik. Aztán szempillantás alatt felszívódik.
Csütörtökön Tibi beszalad a városba. Miután kikeveredik a gátról, tövig nyomja a gázt, letekeri az ablakot, és ráadja a kakaót a Tankcsapdára. Lukács László vágyakozón énekel, azt akarja, hogy legyen minden héten péntek. Tibi egyelőre a csütörtököt is nagyon élvezi. Előbb a Laca Pecába megy, ahol kishalazó botot vesz, majd a csemegeüzlettel zárja a bevásárlókörutat, három szuperédes, ropogós Bonduelle Gold konzervkukoricát pakol a kosárba. Aznap este ezt szórja a fűbe. A hatás a reméltnél is lenyűgözőbb: az egér nemcsak közelebb araszol, de már a hirtelen mozdulatoktól sem riad meg. Tibi rágyújthat, szisszenthet egy Borsodit, kalimpálhat a szúnyogok miatt, Piri békésen lapul a sárga diszperzites vödör mellett a fűben. Tibi agyát mintha paradicsomsűrítménnyel töltenék fel – gimis korában a sztrókot képzelte ilyennek –, a látása elhomályosul, a pulzusa vadul ver, a gyomra görcsben, és mintha lepkék rajzanának a hasában. Lekapcsolnak a hangok is, csillaghullós augusztusi éjjel van.
Másnap felcsalizza a kishalazóst is. Épp csak a part elé pottyantja be, lefekteti a botot a susnyásra, és kukoricát szór köré. Szemközt a napkorong fenségesen csúszik alá az égbolton, és ők csak ülnek egymás mellett az alkonyi tájban, Tibi és a pirókegere – bélszínroló két pici füllel –, nézik a vizet, várják a kapást. Bizakodva tekintenek a közeli jövőbe. Szavak nélkül is értik egymást.
Vasárnap este Tibi úgy dönt, lő egy szelfit. El fogja küldeni Áginak. Kattan a telefon: megvan az első közös kép. Oldalra les, mutatja a készüléket. A pirókegér fölpillant rá. Fekete gombszemében hála és bizalom. Tibi lesüti a szemét, úgy kérdi.
– Szeretsz?
A pirókegér nem válaszol. De mintha alig észrevehetően biccentene.
 
 

Vissza a tetejére