Veszélyes hazai pálya (Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja; Fábián Marcell és a táncoló halál)
Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja. Kortárs Kiadó, Bp., 2017;
Fábián Marcell és a táncoló halál. Kortárs Kiadó, Bp., 2019
Fábián Marcell és a táncoló halál. Kortárs Kiadó, Bp., 2019
Magyarországon sokféle irodalom létezik, de kevés olyan szerző akad, aki ebben a feszengős megosztottságban is képes újragondolni magát, saját szerepét. Kis hazánkban ugyanis elég éles határ húzódik a lektűr és a szépirodalom között. A lektűrszerzőket általában megvetik a kritikusok, az irodalmi lapok nem kérnek róluk, a műveikről értékeléseket, mert eleve értéktelennek tartják alkotásaikat. Pedig talán a magyar lektűrszerzők azok (többek között Fábián Janka, Leiner Laura vagy Vavyan Fable), akik képesek profitálni az irodalomból. Ez önmagában még nem jelenti, hogy értéket képviselnek, de olyan tényezői a magyar könyvpiacnak, amelyre a szakkritikának is érdemes lenne reagálnia. Szépíró kollégáik közül kevesen vállalkoznak arra, hogy a Parnasszusról, a magas irodalom vidékéről kimerészkedjenek a Lektűr Völgyébe, és új terepen próbálják ki magukat. Pedig igényes lektűrre nagy szükség lenne, ehhez pedig folyamatos és komoly lektűrbírálatok kellenének, és olyan vállalkozó kedvű szépírók, akik megpróbálják emelni a műfaj színvonalát.
Hász Róbert nem tartozik a gyáva írók közé, de sajnos nemzetközi sikerei ellenére nem sorolható a megbecsült magyar szépírók közé sem. Bár műveit elismeréssel fogadta a német, az olasz, a francia és az angol irodalmi közeg, és 2008 óta a Római Könyvtárak Díját is magáénak tudhatja, a magyar kritikusok ritkán emlegetett szerzői közé tartozik. Bátorsága azért is becsülendő, mert ilyen méltatlan helyzetben egy igen merész kísérletbe, krimisorozat írásába kezdett. Pedig joggal tarthatott attól, hogy a Parnasszus kritikusai utánadobálják a rohadt paradicsomokat, a Lektűr Völgyéből elűzik, azt hangoztatva, hogy ott nem ilyen művekre van szükség. De nem ez történt.
Bán Zoltán András recenziójában elragadtatással ír Hász krimisorozatának első részéről, a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napjáról. Már egy tévésorozatot vizionál a regény nyomán, és megjegyzi: „végre lesz egy emlékezetes detektívfiguránk”. Kontra Ferenc hosszabb értékelésében többek között az olvasó újrafelfedezéséért dicséri a kortárs regény új hullámát, ahová Hász krimijét is sorolja.
A szerző nyilatkozatai szerint a legalább háromrészesre tervezett krimisorozat a vajdasági kötődésű író számára ismert terepen játszódik: Zomborban. Ebből úgy tűnhet, hogy az író nem vállalt túl nagy kockázatot, hiszen hazai pályát választott. Fábián Marcell-lel azonban az 1910-es monarchiabeli városba vezet el minket, ahol még kiegyenlített volt a magyarok és a szerbek aránya. A regénynek így a történelmi olvasata is rendkívül érdekes, hiszen bemutatja a kultúrák találkozását, azt az időt, amikor még a magyar vezetés érvényesült a térségben. Mondhatnánk, hogy aki a nemzeti öntudatát szeretné erősíteni a könyvvel, azt is könnyen megteheti, de a magyar nyomozónak és szerb kollégájának a közös munkája inkább az együttélés természetességét hangsúlyozza. Ennek hitelét pedig az biztosítja, hogy Fábián Marcell történeteiben a korfestés kiváló, így történelemtanárként is sokat tanultam belőle, miközben a bennem lakozó magyartanár is kiválóan szórakozott a nyári szünetben.
A szórakozást az garantálja, hogy a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja képes végig fenntartani az érdeklődést, karakterrajzai, leírásai izgalmasak. A nyomozás két szálon indul el, és csak egyik esetben történik bűncselekmény. Fábián Marcell ugyanis saját maga után kutat, próbálja felderíteni múltját, megtalálni az apját. A másik szál egy helyi gyilkossági ügy, amely egyre közelebb viszi saját történetéhez. Alaposan megismerjük Fábián Marcell feleségét, kollégáit, miközben az otthonosság érzetét keltő kisvárosi miliővel találkozunk. A mellékszereplők között kiemelt helye van Gozsdu Eleknek, akit Hász könyve ügyészként és íróként is megpróbál rehabilitálni, és ezt olyan izgalmasan teszi, hogy a kritikusok többségét (engem is) nem titkolt örömmel töltötte el ez a némileg kultúrsznoboknak készült, kihagyhatatlan mézesmadzag. Ez is mutatja, hogy Hász krimije többrétegű. Kiválóan megállja a helyét a történetközpontú olvasat, de a művelődéstörténeti, történelmi érdekességekre vágyó olvasópolgár is megtalálhatja a neki szánt utalásokat. Mintha ezek a szépirodalmi érdekességek csak azért lettek volna elhelyezve, hogy a szűkebb olvasóközönség, Hász Róbert szépirodalmi életművének korábbi rajongói is megnyugodva konstatálhassák: a szerző nekik is kínál ínyencségeket. A történetben egyre jelentősebb szerepet betöltő Gozsdu Eleken kívül a második részben (Fábián Marcell és a táncoló halál) megjelenik Jókai Mór és Kánya Emília (az első magyar női lapszerkesztő) is.
A folytatásban Zombor is szűkössé válik Hász és Fábián számára, ezért Fiuméba, Abbáziába is eljuthatunk, amelyet szintén a hosszas leírásoktól tartózkodva, néhány találó skiccel jelenít meg az elbeszélő, és ez pontosan elég annak a miliőnek a megteremtéséhez, amelyben a monarchiabeli polgárok örökösének érezhetjük magunkat.
Egy krimi hatása erősen függ a nyomozó személyétől és a bűntény kidolgozottságától. Fábián Marcell figurája nem tartozik a zsenik közé, akik végig sejtik, mi történhetett, ki lehetett a gyilkos, és akinek a nyomozás terén mindenki csak a nyomában kullog. Fábián Marcell könnyen kiismerhető, olykor jellegtelennek is nevezhető figura, aki a regény egyik jelenetében jól ráérez karakterbéli fogyatékosságára, és vásárol magának egy sétapálcát. Egy fiatal nyomozóról van szó, aki az olvasó szeme előtt nő fel, előttünk válik sikeres emberré, a múltjával tisztába kerülő férfivá, akit gyakran noszogatnánk, hogy ne szerencsétlenkedjen már annyit. Egy fejlődésregénynek vagyunk tanúi, egy beavatásnak, ahol az olvasó megismerkedik a kriminalisztika 20. század eleji újdonságaival, az ujjlenyomatvétellel, a hatóságok közti együttműködéssel, és közben egy város életében is elmerül. Ugyanilyen részletességgel megismerkedhetünk a korabeli spiritualizmussal, a szellemidézéssel, de a csillagászat egykori elképzeléseivel is. Ezek a tudomány- és művelődéstörténeti részek szervesen beépülnek a regénybe, egyszer sem volt olyan érzésem, mintha egy okoskodó elbeszélő próbálna tanítani. Ugyanolyan természetességgel tárul elénk a cselédek élete, mint a korabeli bordélyok működése, minden adaléknak tűnő információ a cselekmény kiteljesedését, a bűneset megoldását szolgálja. Szerencsés az is, hogy a narrátor és a főszereplő hasonló habitussal rendelkeznek, visszafogottak, csak annyit mondanak, amennyit éppen kell.
A bűntény mind az első, mind a második részben alaposan kidolgozott, felveszi a versenyt a műfaj magyar kortársainak (Csabai László, Baráth Katalin és Kondor Vilmos) cselekményszövésével. Talán elragadtatottnak tűnik ez a kijelentés, de Hász Róbert éppen annyit emelt színvonalban a hazai krimin, hogy a nyomozás Kondor Vilmos regényeihez hasonlóan ne csak egy bűntény megfejtése legyen, hanem egy kor és egy gondolkodásmód megismerése is. A cselekmény lassan, mégis érdekfeszítően csordogál, és amikor a második részben azzal szembesülünk, hogy talán egy pandémia áll az esetek hátterében, akkor azt is mondhatnánk: a könyv a jelenünkre utal. Pedig a Fábián Marcell és a táncoló halál néhány évvel megelőzte a koronavírust, így ezen utalása talán még misztikusabban hat.
Aki azonban a Tar Sándor-féle vagy a későn felfedezett Rubin Szilárdhoz hasonló intellektuális olvasmányt keres, az csalódni fog Hász könyvében, amelyet a műfajon kívül elsősorban a nyelv visz közelebb a lektűrhöz. A könyvek elbeszélői nagyrészt a jelen irodalmi nyelvén szólalnak meg, csak olykor találkozunk a korfestést elősegítő kifejezésekkel, főként a dialógusokban. Hász Róbert nem ide, hanem a történetre és a korrajzra helyezte a hangsúlyt, és nem poétizálta túl azokat a kereteket, amelyek között mozgott. Nem kellett ahhoz rombolnia, hogy felépítsen valami újat. Alkalmazkodott, kutatott, és ennek köszönhetően a mindennapjainkat elviselhetőbbé tevő, a nagy egzisztenciális kérdéseket mellőző regény született.
Hász Róbert a szépirodalmi komfortzónán túli veszélyes vidékre merészkedett, de két regényével megtalálta helyét ezen a területen. Nyugodtan mondható, hogy a József Attila-díjas szerző immár a Lektűr Völgyében is hazai pályán játszik. A kérdés már csak az, hogy a könyvesboltokban hova pakolják a könyveit: a lektűrhöz vagy a szépirodalomhoz? Mert mindkét polcon jó helyen lenne.
Vissza a tetejére