Kék és arany; Nulladik nap; Ős- -honos
KÉK ÉS ARANY
Elefántcsontszobám a kék öbölre néz.
Egy belülről mohos szikla van a közepén.
Boldogult úrfikoromban görgettem föl ide.
Hogy miért? Talán mert volt rá erőm,
s akartam valami állandót az életembe.
Lent alvó zátonyt ébreszt a hajótörés.
Riadt halrajok közt bujdosik a halálra
ítélt tenger, lassan billegnek a tetején
a félreértett jéghegyek.
Egy aranykorra nincsen magyarázat,
csak arra, miért szakad vége egyszer.
Az aranykor maga a magyarázat
a megmagyarázhatatlan kegyelemre.
Enyém a legtöröttebb pohár, de
azért csak töltsd tele, légy türelmes,
sokáig tart, míg megtelik, de arra már
nem lesz idő, hogy felhajtsam
a borrá változtatott vizet.
NULLADIK NAP
Az álom hagymázas, a mocsár miazmás.
Hát legyen, megszoktam már.
Ám lelkem szittyósainak
holtvizét igyekszem lecsapolni,
és abból a szokásból nem engedek,
hogy naponta újraolvasom az
Alekszandr Szolzsenyicin egy napját.
Van benne két sajtóhiba. Az egyiket
mindig megtalálom, a másikat soha.
Reggelente a meddőhányó és
a bányató között futok fehér cipőben.
Nehéz árnyékom belemélyed a földbe,
hullámot gyűr a víz színére. A semmi
gyárának kéményei füstöt nem ontanak,
de bódítják a levegőt a romlás virágai.
Egy provincia perifériáján vagyunk, tudom,
de milyen lehet most Ojmjakonban?
Ott sosincsenek fesztiválok?
Egyetlen világsztár se érkezik helikopteren,
hogy aztán medvebundában énekeljen
a szabadtéri színpadon?
Meghallgatnám, és rajonganék érte.
Míg élek, mindennap emlegetném,
hogy itt volt, de csak a neve nélkül,
mert az soha többé nem jutna eszembe.
ŐS- -HONOS
A napfény Midász király,
arannyá válik tőle a sárga függöny.
A lebbenés az ablakon bedörömböl,
a búzatáblában felébredt a szél.
Kávéillatot hoz a reggel, amit
nem érzek, klaviatúrám
hieroglifákkal tele. Fejemben
túlságosan magányos a zaj, zenével
csitítanám, de ehhez még Wagner is
halk. Pedig őshonos vendég
vagyok itt, aki egy kiadós séta során
könnyen megtalálja az összes sírt,
ahol nyugodni fog. Most még
játszótér, buszpályaudvar,
virággal teleültetett ágyás
a körforgalom közepén. Hirtelen
eszembe jut, hogy mit
szeretnék kérni az Úrtól, küldöm is
gyorsan, le ne maradjon
az imák versenyén. Hadd igya
a szavaimat ő, aki emberekre
szomjazik, neki a túléléshez kell,
nekem a vérem, abból meg van elég.
Vissza a tetejére