Horogkereszt a hárson; Spárga; Békét hagynak
HOROGKERESZT A HÁRSON
Az újbudai Kuckó Bölcsőde,
a Hajvarázs fodrászat,
a Lustamacska és a 117-es posta.
Nagyjából így lehetne körbekeríteni
azt a fát, amelyen a horogkeresztet látom.
Vajon hány horogkereszt lehet most
a világon? Nézem, figyelem. Mióta lehet itt?
Eddig észre se vettem. Horogkereszt
a hárson. Ez lesz a címe a versnek,
amit írok. Jó, mi? Az utcát is
megnéztem, de mire a komputerhez érek,
elfelejtem. Imrédy rémlik, Imrédy tér. De
az nem lehet. Ő náci volt, a zsidótörvények
megalkotója, felesége Buenos Airesben
halt meg, róla csak nem neveznek húszhúszban
teret. A bölcsődéből gyerekzsivaj szűrödik ki,
galambok totyognak a nedves avaron.
Hatvanas években készített vasbika
vakarja a füle tövét, nem irigylem.
Irinyi lesz az, de az a merőleges utca.
Elképzelem, hogy egy külföldi
próbálja megtalálni a pecóját. Kabaré.
Irinyi fogalmazta meg a 12 pontot,
meg ő fordította a Tamás bátya kunyhóját
(vagy néger élet a rabszolgatartó
amerikai államokban, ez a pontos cím –
a keresztény szeretet legyőzheti
még a rabszolgaságot is, erről szól;
de most az abolicionista Harriet Beecher-Stowe
regényéről azt olvasom: „az utóbbi években
a regényhez kapcsolódó negatív asszociációk
elhomályosították a könyv érdemeit
a rabszolgaság elleni harcban”).
Irinyi óta többször újrafordították magyarra.
Először a négert átírták szerecsenre,
majd rögtön vissza, de 1903-tól teljesen elhagyták
az egész alcímet, átvágva a gordiuszi csomót.
A horogkereszt a hárson elég magasan van
ahhoz, hogy óvodások csinálták volna,
de középiskolások már bőven lehettek.
Az alsó szárát kétszer is ráfújták.
Mintha számítana. Mintha nem értenénk.
Szívesen mondtam volna az elkövetőnek,
miközben fúj: Elég. Értjük.
Mikor nem látják, megkérdezem a fát,
mit szól ehhez az egészhez?
Csak hallgat. Közben nő egy kicsit.
Felhők vonulnak az égen. Szél fúj.
A gyerekekért sorra érkeznek szüleik.
SPÁRGA
A spárgával más is küzdött.
Persze, voltak ügyesebbek, és én is
ügyesebb voltam ebben-abban másoknál,
de aztán ez az egész mindig kiegyenlítődött.
Nincs jobb hullám vagy rosszabb hullám,
csak folyó van, tenger és óceán.
Mennyi szakkörre jártam!
Például balettra is. Arra miért?
Pingpongra tudom, miért,
szerettem pingpongozni,
még ha rettenetesen béna voltam is, de
azt akkor nem tudtam, vagy nem figyeltem rá,
hogy anya nagyon is jó pingpongos volt.
Mindenféle versenyekről oklevelek kerülnek elő.
Soha nem pingpongozott velünk.
Most már tudom, miért: ellenünk nem akart győzni.
Vajon összerakható a jellemem
ezekből? Magyarszakkör, hittan,
őrsi gyűlés, foci-, kosáredzés, pingpong,
balett, színjátszó, szerepjáték, rajz.
Mindenki azt hiszi, kívülálló,
miközben belülről néz befelé saját magára,
aki befelé figyel, és így tovább.
Mindenki azt is hiszi, egyedülálló.
Megalázó felismerni, hogy
lehet, hogy nincs belőlem másik,
de nem vagyok különleges.
X nem egyenlő x-szel, y sem egyenlő y-nal, stb.,
de voltaképp nem mindegy?
Keverem a kromoszómákat.
De ez is mindegy.
Azokra a szakkörökre más is járt,
azokon a délutáni elfoglaltságokon
más is részt vett, Istenhez más is imádkozott,
a spárgával más is küzdött,
másnak is meghaltak a szülei, más is lett rákos.
Persze, voltak ügyesebbek ebben-abban,
és én is ügyesebb voltam ebben-abban másoknál,
de aztán ez az egész mindig kiegyenlítődött,
az egész mindig kiegyenlítődik.
Nincs jobb hullám vagy rosszabb hullám,
minden nagyobb hullám átfut az egész vízfelszínen,
csak folyó van, tenger és óceán,
csak fodrozódások a téridőben.
BÉKÉT HAGYNAK
Ha odadobtak egy cipőfűzőt, cérnát,
spárgát vagy madzagot,
órákig elvoltál vele.
Pörgetted a levegőben,
hátha érdekes hangokat ad ki.
Magadra tekerted, összecsomóztad,
szádba vetted, öklödbe zártad.
Ha azt mondták, aludj, aludtál.
Ha menni kellett, mentél.
Ha mindezt csak azért csináltad volna,
hogy ne legyen baj,
feleslegesen tetted volna.
Mert így is mindig minden
megtörtént: Csernobil, AIDS,
Koszovó, szeptember 11. stb.
Nélküled is ugyanaz a világ.
Ugyanolyan jó, ugyanolyan rossz.
Nem számítasz, ahogy egy délibáb
sem számít igazán.
A vég elkerülhetetlen, mert
egyszer sivatag lesz az Alföldből.
És ha valaki azt mondaná:
mindezt azért csináltad,
hogy ne kelljen harcolnod,
akkor sem lenne igaza.
Sokat harcoltál így is.
Háborúztál játék katonákkal,
háborúztál fakardokkal,
megütöttek, és te is ütöttél meg mást,
elestél, felkeltél napjában százszor.
A harc elkerülése soha nem tett boldoggá,
ha le kellett mondanod közben
a szabad akaratról.
Csak akkor voltál olyankor boldog,
ha önszántadból tetted.
Az igazat megvallva talán azért
szeretted a cérnákat és madzagokat,
spárgákat és cipőfűzőket,
azért szerettél mindig is
békésen babrálni dolgokkal, mert
szeretted, ha békét hagynak.
Vissza a tetejére