Fecske Csaba

Pünkösdi rózsa; Annuska néni; Idegen szépség

Pünkösdi rózsa
 
mint alvadt vérdarabok hevertek a földön szanaszét
a ballagásra kapott pünkösdi rózsa szirmai
a kopott albérleti szobában elvérzett a virág
és a nyár
a haza durván elszakított Zsuzsitól
sűrűn sorjázó levelek a szerelmes kiskatonától
hosszú tél
megrekedt napok
üres hónapok
egyre szürkébb mondatok
fáradtabb öröm
és jött az ősz civilben
s én a szabadságtól részegen meggondolatlanul
becsöngettem a múltamba
épp tévét nézett a férjével
hirtelen szerettem volna nem ott lenni
ahol
de ott voltam
holdról érkezett hívatlan vendég
míg be nem csukódott mögöttem az ajtó
hogy a kopott lépcsőházban otthagyjam
fölöslegessé vált húsz évemet
 
 
Annuska néni
 
Annuska néni
néz rám értetlenkedve a szomszéd
mintha azt kérdeztem volna
hol van a tavalyi hó
hát ő már a temetőben mondja
és mutatja is
merre lakik a halál
majd folytatja munkáját
mert a dudva habozás nélkül nő tovább
Annuska néninek már nem kell rettegnie a betörőtől
hogy eltöri ujját a rászorult karikagyűrűért
nem kell négykézláb mászni elgurult gyógyszer után
nem kell tűző napon aszalódni a piacon
hogy túladjon szegényes portékáján
Annuska néni háza üres
csak az idő és a sötétség lakja
s a pók szövi hálóját rendületlenül
szánalmas parókáját a semminek
nincs daktiloszkópus
aki értékelhető ujjlenyomattal igazolhatná
hogy Annuska néni itt követte volna el életét
 
 
Idegen szépség
 
a tél nagy meszesgödre
hibátlan
idegen szépség
a szél torkán akadt cinkék siránkoznak
lomha lépteivel az este közelít
benzinszagú sötét csuhában
amit kiégettek a csillagok
az ablakon a kertészkedő kedvű fagy ujjnyoma
jégvirág
szép mint anyám horgolása a komódon
inged alá kúszik a hideg
kezed ráforr a kertkapu kilincsére
mikor meghallod messziről
a tűz bizonytalan ígéretét
erdőben a fejszecsattogást
 
 

Vissza a tetejére