Eső - irodalmi lap impresszum

Zsír; Aknakereső; Kitörni a bőr alól; Jó étvágyat!

Zsír
 
Amikor egy kövér nőt láttunk az utcán,
megszorítottam a táska fülét.
Valamibe kapaszkodnom kellett,
hogy elbírjam a fintorod.
Este a szobádban videókat néztünk,
egy hirdetés molett fürdőruhákat ajánlott.
Félrenéztem, amíg tovább görgetted,
pedig azokat a nadrágokat már előtted
konténerbe dobtam, hordja valaki más,
és vettem egy futócipőt is,
hogy a hátrahagyott forma feszüljön,
de egyszer azért még megkérdeztem,
mert nem hagyott nyugodni,
hogy mi lesz, ha megint olyan leszek,
ha a ruhákat, amiket kidobtam,
újra meg kell vennem a turkálóból.
Azt mondtad, lássam be, fontos
az esztétika, és különben is utálnád,
ha kicsi lenne az ágy, és ha az utcán
sétálva az árnyékom föléd tornyosulna.
Alig tudtam tartani az arcom.
Amikor elköszöntünk, zsíros volt a csókod,
már ettől súlyosabb lettem.
 
 
Aknakereső
 
Mióta itt hagytatok, én töltöm ki az összes szobát,
mintha a lakás egy aknakereső lenne, aminek szabályait
megegyezés nélkül rám hagytátok. Míg ti nyugodtan
pihentek valahol, én a kezeitek lágyságát keresem vissza
a bőrömön, hogy minden mozdulatot eltanulhassak.
A nappalival akarom kezdeni, a lakás legbefogadóbb tagjával.
Ide hoztátok, kávéval kínáltátok a vendégeket,
miközben a fotelek magukba szívták idegenségük illatát.
Most engem tapogatnak, szokják a furcsa keveréketeket.
Aztán tekerek egy cigit, mert tudom, hogy te, apám,
ha ki akartál menni, mindig a kiálló dohányszálakkal
ingerelted az erkély ajtaját. Amikor kattan a zár, kipipálom ezt is.
Így írom be magamat helyiségről helyiségre. A konyhában
főzni kezdek, és hetente kétszer kitakarítom a vécét.
Az alváshoz forró fürdőket veszek. Csak a hálótok marad
érintetlen, mert már az ajtó előtt érzem parfümötök
halott illatát. Néha átszivárog a falakon,
és belepi az egész házat. Én meg kezdhetem elölről.
 
 
Kitörni a bőr alól
 
Újra görcsben a testem. Rángatózik az ágyon,
mint a tyúkok, amiknek a fejét levágták.
Fentről figyelem, ahogy próbálja elsimítani magát,
de az agy csak most reped fel,
hogy a benne felduzzadt ingerek elinduljanak lefelé.
Befolynak a húsba, átszövik a szerveket,
szorítanak, mint bőr alatt viselt selyemfűzők.
Derekakat gyúrnak, lábakat préselnek a májból, a tüdőből,
fejet és arcot minden belsőségre.
Ordít a gyomor, hüppög a rekeszizom,
hogy engedjem el őket, de csak engem hívnak vissza.
A körmömmel kifelé kaparok, mint szárnyasok a földet,
majd a húsfalba vágok, felszakítom.
Kiengednek a szervek, a szorítás lefolyik az ágyra.
Eszembe jut, hogy levegőt kell vennem.
 
 
Jó étvágyat!
 
Felvágtál a lábujjamtól a nyakamig, és megettél. Lenyested
a mellem, és kiszoptad belőle a zsírt. A combjaimból sültet
csináltál. Sosem mondtad, finom volt-e, csak horkoltál utána.
Én meg magamat öleltem reggelig. A kezeim, mint a falak,
repedésein befolyik a nyálad. Lassan oldódtak fel.
Mert a szám jobb volt, és a nyelvem, ezért hagytad őket.
A vér mártás, gerincem csontleves. Testem fogyó váz,
kiszökik rajta minden ép gondolat. Ami maradt,
már csak repedő cserép a gerendákon. Hónapokig etted
a szívem, mert mérges voltál rá, én pedig segítettem
bosszút állni rajta. Együtt szálaztuk le a rostokat,
és tekertük villára, mint a spagettit.
 

Vissza a tetejére