Hétköznapi szürreál
A költészet megérkezik a strandra
Tegnap szombat, ma vasárnap.
Hosszú hétvége, hosszú kocsisor.
Hirtelen valaki lecsúszik a csúszdán.
Piros pünkösd vagy mi? Erotikus kánikula.
És mondok még valamit: a spekulatív
realizmusnak elég egy gyönge félóra,
és már megy is az árnyékba.
Különben minden bekerítve.
A vízpart, a fű, a fák, az emberek.
Bezárul a végtelenre nyitott egész.
A napsugár a széteső világ réseibe bújik.
Kicsit távolabb mozdony zakatol Tapolca felé.
Valaki lecsúszik a csúszdán.
Vagy nem.
Kollázs a strandon
Lehet örülni, sajnálkozni vagy nyafogni,
mindenki a vendégem egy fagyira!
Tündöklő napfény sikálja a tájat.
Metafora keresi a medrét.
Telefont taperolnak a celebek,
az eszközről párolog a balzsam.
Virulnak a láthatatlan háttérhatalmak.
Nano csillan a napfényben.
Ragyognak a bogarak, a méhek.
Fénylünk a napsütésben.
Lángost majszol a bulibáró, arcán viseli
a polgári jólét és kényelem anyajegyét.
A test boldog a zsírtól. Különben is:
pénz, köröm, csivava.
Az egyik padon illatok felhőjében egy aggastyán.
Félbemaradt mondatok után kutatnak szemei.
Niksz virulencia. A történetek rég összekeveredtek.
A sarokban valaki azt mondja: irreverzibilis.
És tényleg visszafordíthatatlanok
az abroszra szökkenő madarak vagy
a Balatonból kifelé táncoló hullámok.
Hardcore az öltözőfülkében
Nagy sóhaj. Mindig ugyanaz.
Most nem jövök elő nyavalyákkal,
inkább mindenféle húsok jutnak eszembe.
Megigazítod a szemüveged. Jó a frizurád.
Sárkányt ölök érted! Kettőt, hármat!
Harminc fok van, előszezon.
Már megint dugtak a fülkében.
A mókusok is tolnak egy performanszt a fán.
Kenjük be magunkat. Hallod?
A víz alatt ne nyisd ki a szemed!
Még valami? Esetleg egy sóhaj.
Hol a nyugtatóm? Láttad valahol?
Emberhernyó
Felettébb gyanús volt a haja,
és csak bámulta a vizet,
a vízbe csapódó sirályokat,
a tündérhínár bokrai felé rajzó küszöket.
Falánk szirének, éjszakai lepkék.
A pongyola alatt semmi bikini.
Valahonnan letört egy darabka lélek,
hánykolódik a semmiben. Kiszabadult.
Hanyatt fekszik a föld,
csend gyűlik a strandon.
Mindig elfelejtem: endorfin,
a boldogsághormon.
Van egy kis gond odafenn:
felrobbant egy műhold.
A ritmusképlet hatalma
Szem-szájnak gasztronómia,
asztalterítők lobognak a szélben.
Kéz a kézben hallgatnak:
tántorgó punkok és hippik.
Nem minden végződik rosszul.
Jó volna folytatni mindent,
ott, ahol abbahagytuk.
Sá-lá-lá-lá-lí! Rák-end-roll!
Roadhouse Blues és happy end.
Boglárka a luxusfeleség
Két lábon járó botoxkirálynő.
Meztelen hasán ott a köldöke.
Gyémántlogikával teregeti ki egy luxusfeleség életét.
Egyik székről átül a másikra,
miközben szavak hagyják el a száját.
Legszívesebben máshol lenne.
Egy nagyra nőtt Barbie baba.
Ablakzsiráf a minőségi jóléthez.
Szemét forgatja, az önimádatot
és az egoizmust a végtelenségig turbózza.
Mit kell csinálni, ha unatkozol?
Férjhez kell menni.
Mi az első dolga, ha társaságba kerül?
Kibeszéli a pasiját.
Élvezi a bilincset, na nem a rendőrségit.
Hogy mi kellene igazán?
Minden, ami aranyból van.
Legfőbb gondja: mikor jön a kertész?
Nem kell túlelemezni és túlgondolni a dolgokat.
Neki a művészet: meztelen,
bekötött szemű chippendale-fiúk,
akik nem szólalhatnak meg.
A traumákat nem kell megoldani.
Magasból kell tenni rájuk.
Az ő vallása a botox.
És szabadságot a ciciknek!
Basszuskulcs
Ködképek a kedély láthatárán:
az élet néha jobbról jön, máskor balról.
Föntről, lentről: Going Underground.
Olykor képes az összefüggések
és egy jó kis katarzis kiváltására.
Amíg a basszus röfögését hallgatjuk.
Utolsó simítások
„A vers luxus és rögeszme.
Kulcs az életünkhöz.
Nem hajt semmi hasznot”
– állítja Orbán Ottó.
Folytatom, ahol abbahagytam,
mintha mi sem történt volna.
Alig emlékszem valamire.
Visszaszállok a metaforába.
Viszem az üzenetet,
csőrömben tartom.
Felcsaptam postagalambnak.
Vissza a tetejére