A bolti kisegítő
hogy ő aztán nem akar a dolgok mögé látni. vannak a dolgok, az addig rendben, érzékeli azokat valahogy. vagy mondják, vagy látja, vagy szagolja, megfogja, ha szerencséje van, hogy foghatja, mert akkor azt gondolja, hogy az övé, amit megfogsz, el ne eresszed, gyerek, ez jutott az eszébe, meg talán megízleli. hogy a szájában van, forgatja, édes-sós, akármilyen, ha keserű, azt kiköpi. amit megeszel, az a tiéd, ez jutott az eszébe.
a dolgok mögött semmi nincs, mert azt feltételezni, hogy valami van, az kinyitja a végtelennek a kapuját. és a semmi meg a végtelen az egy. nem úgy érti, hogy ugyanaz, hanem úgy, hogy a végtelen, fektetett nyolcas, ez jut eszébe, az éppenséggel nagyon is hasonló természetű ahhoz, amit az emberek semminek mondanak. mert hazament az iskolából, az anyja meg azt kérdezte tőle, hogy mi volt az iskolában, és akkor ő azt mondta, hogy semmi. és ez a semmi nem azt jelentette, hogy konkrétan semmi nem volt, hanem éppen azt, hogy volt egy csomó minden. meg azt is jelentette, hogy erről nem akar beszélni. de az akarata a tagadásnak, az nem belőle jött, hanem úgy nem akart beszélni róla, hogy nem volt beszélésre alkalmas az, ami történt, és ő maga sem volt alkalmas arra, hogy beszéddé formázza. a semmi azt jelenti, hogy nincsen kész, ő maga nincsen készen a megszólalásra. és annak se egy oka van, hanem nagyon sok, még ha nem is lehetne végtelennek mondani, de azért a semminél több oka volt arra, hogy ne mondjon semmit. ebből azt akarja most kihozni, hogy a semmi nem semmit jelent, hanem éppenséggel többet. a semminél. szóval egy példát hoz most fel, a saját gyerekkorából, még ha nem is konkrét példát, abban az értelemben, hogy ekkor és ekkor, itt és itt, ez és ez történt, hanem úgy általában egy példát, amiből azért azt lehet sejteni, hogy ez az esemény rendre megismétlődött. végtelenszer. és azt is tudja, arról is tudomása van, hogy ez az esemény, hogy a gyerek azt mondja, amikor kérdezik valamiről, hogy semmi, ma is éppen így ismétlődik. mert neki nincsen gyereke, de a szülők erről panaszkodnak. ott, ahol ő dolgozik, vannak szülők is. hogy mit csináljak a gyerekkel, komolyan, szóval, hogy mit csináljanak a gyerekkel, állandóan ezt kérdezik, mert a gyerek azt mondja, bármit kérdeznek tőle, hogy semmi, aztán bezárkózik a szobájába, vagy elhúz otthonról, de azt se mondja, hova megy, érted, én meg otthon halálra aggódom magam, ha drogos lesz, agyonverem, a saját kezemmel ütöm agyon, ezt mondják, hogy ők a saját kezükkel. és ha kérdezik, erre azt mondja nekik, hogy semmit. és azok nem akadnak ki, holott pedig kiakadhatnának, mert végtére is azt mondja nekik, amit a gyerekeik mondanak, és amit ő is mondott, amikor gyerek volt. de most nem gyerek. szóval az is különbség, hogy ki kezd el semmizni. semmizésnek lehet nevezni azt, hogy azt válaszolja valaki, hogy semmi. ez a semmizés. jó szó, ő találta ki. végtelenezni nem lehet, mert nem nagyon szokás azzal a szóval válaszolni egy kérdésre, kivéve persze ha a kérdés direkt a végtelenre irányul, hogy az az egyetlen jó válasz. ami meg megint eléggé furcsa, mert a végtelen hogyan lehet egyetlen jó válasz, amikor az inkább azt jelenti, hogy éppen nem egyetlen jó válasz van. mondjuk a pultból fordul ki a béci éppen, hangos ember, van neki humora is, de akkor azért ideges volt, mert a felesége küldött neki üzenetet, egész héten ez megy, hogy a gyerekről nem tud semmit. mi a faszt csináljak én ezzel, ezt kérdezi a béci, és éppen ő állt az ajtóban, a hőfüggöny mögött, mert ajtó abban az értelemben nincsen ott, balesetveszély, ott a tábla, a biztonság az első, ez jutott eszébe. az ajtónyílásban állt valójában, és akkor azt mondta ott a függönyön keresztül a bécinek, hogy semmit. és a béci meg magában, mint aki nem is hallotta, mit mondott neki, hogy a faszom se tudja, és ezzel a dolog el volt intézve. ha azt mondta volna, hogy végtelent, ha azt mondja a semmit helyett, akkor is ugyanezt mondta volna a béci. mert egyébként nem is hallotta a választ, nem volt rá kíváncsi, mert nem is kérdés volt, hanem költői kérdés, ahogyan az iskolában tanulta, hogy kérdés, de nem kell rá mondani semmit. de ha az ember ott áll az ajtónyílásban, a másik meg ránéz, úgy mondja, amit mond, akkor arra mondani kell valamit. nem leírta, a húspultnál, hogy mit akar, egy zsírpapírra, aztán azt nyomta a kezébe, hogy ne kelljen rá válaszolni, hanem kimondta, és közben meg nézett rá. a semmit volt a jó válasz, ezt abból lehetett tudni, hogy nem akadt meg rajta az, aki kérdezett, hanem maradt csak továbbra is ugyanabban. ha azt mondja, hogy végtelent, akkor lehet, hogy a béci megakad ezen, hogy mi a faszt akarsz ezzel, és akkor már nem költői lesz a kérdés, hanem állatira dühös, mert az egész haragot, ami most tombol a béciben, egyrészt azért, mert a faszért írogat az asszony, másrészt meg azért, mert a gyerekkel mi van, szóval ezt az egész haragot magára húzza, hogy igaza lesz a táblának, hogy ütközésveszély, mert nekimegy akkor a pvc-függönynél, és megismétli, hogy feleség, gyerek, nagy hangon neki, ő meg védekezik, hogy mit tehet arról, hogy a felesége írogat, a gyerek meg egy fasz. amire már egyből lehet mondani, hogy a feleségemet baszogatod, a gyereket meg lefaszozod, hát, elmeroggyant barom, azért tudd ám, és akkor a bécinek eljár a keze, és hiába akarja maga elé húzni a vödröt a felmosóval, mert a vödör se csúszik, meg egy könnyű alumíniumnyél mögé hogyan is lehetne elbújni, de csak egyet üt, és akkor legyint, hogy a faszom, és nem látta senki az incidenst. csak a kamera vette, azért hívták őket raportra később, amikor is kérdezték tőlük, az érintettektől, így mondta az üzletvezető, hogy mi volt, és ők egybehangzóan mondták, hogy semmi. ha akkor is megkockáztatta volna, hogy bemondja a semmi helyett a végtelent, szóval, hogy semmizés helyett végtelenezik, akkor azzal kiderült volna, miért volt az ütés. mert felment volna a főnökben is a pumpa, és bár lebaszta volna a bécit ott kicsit, de amikor ő kimegy, biztosan azt mondja, hogy ha nem húztál volna be, én ütöm meg ezt a hülyét, autista ez, vagy mi, na, menjél vissza a pultba, a mamáknak már hiányzol. a végtelen mégsem olyan, mint a semmi, de nem a természetük különbözik, egyszerűen csak más hatást vált ki, ha mondja az ember. mert a semmitől mindenki megnyugszik, a végtelentől meg izgatottak lesznek, mert a végtelenről azt hiszik, hogy az valami, a valamitől meg félni kell, az a tapasztalatuk, jobb félni, mint beszarni, ez jutott eszébe, és a valamiről nem lehet tudni, hogy mi, mert ha lehetne, akkor meg lenne nevezve, de, ugye, nincsen, azért mondják, hogy valami. a végtelennel még az is a baj, hogy azt jelenti, hogy abból a valamiből, amiről nem lehet tudni, hogy mi, több van. olyan sok, hogy azt már nem is lehet megszámolni, nem lehet felfogni. és az ilyen nagyon sok valami a félelmet is megsokszorozza ezzel a nagyon sokkal. a semmi meg olyan, hogy semmi osztva akárhánnyal, az semmi, akárhány osztva a semmivel, az is semmi, szóval a semmiről legalább lehet tudni valamit. és éppen azt, hogy semmi. pedig ettől lehetne jobban félni szerinte, mert a végtelenben mégis van valami, a semmiben meg nem lehet tudni, hogy mi az a valami, ami benne van, mert valaminek lennie kell, különben honnan lehetne tudni, hogy a semmi van.
Vissza a tetejére