Útközben – a túlsó partra; Vagyunk, akik
ÚRKÖZBEN – A TÚLSÓ PARTRA
O.-nak Cambridge-be
Átkelni valahova, valahonnan,
megtenni az utat, és aztán meg-
pihenni, nagy-nagy lélegzetvétel,
amikor végre sikerül.
Nagy-nagy lélegzetvétel, ahogy
megállsz egy pillanatra, persze,
nem is megállás ez, hanem csak
kicsinke szusszanás, talán.
Nem tudom, hova is sietünk,
de van bennünk rohanás, van
türelmetlenség is, igen, hogy
mi végre, nem is tudom.
A cél lehet a megállás maga, de
mozdulatlanná merevedni nem
szabad, így aztán sietünk tovább,
hisz van bennünk félelem.
Fogamban tartom, úgy viszem át.
Összeszorított fogakkal haladok,
sietek előre, és sietünk együtt
valamiféle túlsó partra.
VAGYUNK, AKIK
O.-nak
Ha elnyugszol, akkor vége.
A futásodra kíváncsi minden,
mindenik férfi és nő, és az is,
aki nem férfi, de nem is nő,
csak éppen létezik, és emígy
keres helyet önnönmagának.
Valamiféle építkezés, ami itt.
Egyre sűrűbb a levegő, és ez,
igen, ez a sűrűsödésveszély
nagyon is problematikus, fel-
építesz valamit, s körülötted
lebontják mindazt, ami vagy.
A válasz: „Prefer not to say.”
Óvatosan azzal, ami a vagyon,
ne éld fel tartalékaid, igazodni
biztosan kell, „fogadás jobbról”,
mondta a századparancsnok, és
ebben nem volt semmiféle plusz.
Mindennek vége, ha elnyugszol.
Feküdni deszkaföldes-álruhásan,
bámulni bele a sötétlő semmibe
csonttá aszottan – nem lehet cél.
Futásodra vagyunk kíváncsiak, és
szaladunk mi is szemben a széllel.
Vissza a tetejére