Szabados Attila

Sörét; Eper; Hagyaték; A vendég

SÖRÉT
 
Végül megfőzte a fácánt.
A lé után száraz, öreg vadhús.
A lábon áttetsző bőr, gyűrött
rétegek, mint nagyanyám kezén.
Ropogó porc, szakadó inak. Anyám
szipog a gőztől, szemüvegén pára.
Nagyanyám apró, fekete gyöngyöket
köp a tányérba, az ólom tompán koccan.
Nevek helyett sörét, fémes Szentháromság.
 
 
EPER
 
Szedjük az epret. Nagyanyám hajlong,
nagyapám öntöz, fehér salétromot borít,
tűz a nap, dédiék a nyerset válogatják,
villanó korona hátsó fogaikon. Haláluk
kimetszés, valami gyors, azonnal távoli.
 
Az eper felét eladjuk, a pénzből strandra
megyünk. Nagyapám kora estére lesz
rosszul, nehezen sétál, azt hisszük, nevet,
míg bal agyféltekéjét elönti a vér. Azóta
évről évre egyre jobb az eperlekvár.
 
 
HAGYATÉK
 
A közjegyzőnél, mint egy kivert kutya,
öregen és gyengén ül apám, pedig
csak most múlt negyvenöt. Olvassák
a végzést: nagyanyám földi ingóságai
és a tartozások, amiket hagyott. Így és
ezért – felemeli két kezét a közjegyzőnő,
akár egy egyiptomi pap, mérleggel
magyarázza, hogy ez meg ez itt maradt.
 
Törvénykönyvek, paragrafus, az asztalon
mentaszínű dossziék – ha nem ülne itt
apám, nem lógna felettünk, mint egy konc,
a szűk lakás – benne nagyanyám, ahogy
utolsó napjaiban a konyhában, széken
aludt – hogy kié legyen, talán itt maradnék,
mint a sarokban nagyra nőtt fikusz. Nincs
fellebbezés – apám vakon, mint Oidipusz.
 
 
A VENDÉG
 
Álmomban nagyanyám vörös,
bársonyborítású kanapéja hozzánk
került, az ajtó mellé. Kikeltem
az ágyból, hallottam apámat
hazajönni, üdvözölte anyámat.
A kanapé nem tűnt fel senkinek.
Álltunk a jelenetben, szótlanul,
vártuk, hogy történjen valami,
néztem anyámat, hátha sírni kezd,
és apámat, hátha most beszél,
a címünket sem tudta eddig.
 
A vendég háta mögé nyúlt,
elővett három színes-csíkos
porolót, egyet-egyet a kezünkbe
adott. Nem kérdeztünk semmit,
csak felléptünk a hatalmas kanapé
sarkaira, és mint a cirkuszi artisták,
fél lábon, nyújtózkodva, talpunk
a vörös bársonyba süllyedt,
pókhálózni kezdtük a plafont,
a sarkokat. Apám végül leszállt,
megköszönte, és kilépett az ajtón.
 

Vissza a tetejére