Állati Áruház; Kirándulás Mackófalvára
ÁLLATI ÁRUHÁZ
Hol volt, hol nem volt, túl a Kerek-tengeren és túl az Üveghegyen, élt egyszer egy mackócsalád.
Macibocs kedvenc esti meséje ezzel a mondattal kezdődött.
Amikor hallgatta, mindig elképzelte a Kerek-tengert és az Üveghegyet.
A tengert olyannak, mint az Erdei-tó, amiben nyáron fürdeni szokott, csak kicsit nagyobbnak. Az Üveghegyet átlátszó jégből képzelte el, hisz Macibocs kedvenc meséjében mindent jég és hó borított. Nem is csoda, hogy az ottani medvék fehérek voltak, hisz a hidegben nem tudtak lebarnulni.
Macibocs és családja ezzel szemben szép barna volt.
Pedig tavaszra kifehéredhettek volna. De nem. Meg se látszott a színükön a téli álom.
Medvemama, Medvepapa és Macibocs a tölgyerdő mélyén, Mackóföldön laktak, a Vadvirág utca 3.-ban.
Az embereknek fogalmuk sincs, hogyan lehet eljutni Mackóföldre, ezért csak nagyon ritkán tévednek erre. Ahogy az emberek földjére is ritkán téved mackó.
Persze az erdei állatok azért tudják, merre van Mackóföld.
Agancsosháza és Malacfalva között, éppen félúton. De Madárlak sincs messze tőle. Az Erdei-tótól már látni a fákat, ahol a madarak laknak.
Macibocs nagyon szeret Mackóföldön élni. Ősszel és tavasszal oviba jár, nyáron nyaral, télen pedig alszik.
Legjobban aludni és enni szeret. Bár az is igaz, hogy a téli alvás nehezen megy neki. Főleg az eleje. Mert egyszer szeretné látni ő is a havat. Szeretne szánkózni, hógolyózni, és dideregni a hidegben, mint kedvenc meséjében a jegesmedvék.
Már napok óta tavasz van, Macibocs a mai ebédkor mégis didergett egy jót. Ugyanis jégkrém volt a desszert, és ő kettőt is megevett belőle. Pedig már az ebéd is alig fért a hasába.
– A fejlődő szervezetnek kell a táplálék, főleg a téli álom után – mondta Medvemama tegnap, amikor másodszor szedett Macibocs tányérjába a spenótfőzelékből.
– A szervezetnek kell a táplálék, főleg a téli álom után – mondta most Macibocs is, amikor a második jégkrémért nyúlt.
A medveszülők egymásra mosolyogtak. Macibocsnak korábban már azt is megtanították, hogy evés közben nem illik beszélni. Ezért addig, amíg rágott egy-egy falatot, nem szólalt meg. Inkább azon gondolkodott, hogy a jégkrém vajon nyalóka vagy harapóka. Mert mindegy, hogy nyalja vagy harapja, így is, úgy is nagyon finom.
A Vadvirág utca 3.-ban ebéd után mindig csendes pihenő van. Macibocs bement hát a szobájába, de nemhogy aludni, még feküdni sem bírt. Napok óta tudta, hogy ma délután elmennek az Állati Áruházba, és már nagyon várta, hogy induljanak.
Várakozás közben körbe-körbe járt a szobájában, és minden egyes körnél rálépett a padlón felejtett alvókájára. A hosszú nyakú, sárga gumicsirke ilyenkor sípolt egy nagyot, de ezt Macibocs nem hallotta. Vagy ha hallotta is, nem jutott el a tudatáig, mert azon gondolkodott, vajon megkapja-e majd az Állati Áruházban a görkorcsolyát, amire annyira vágyott.
Medvemama és Medvepapa viszont nagyon jól hallották a gumicsirkét. A kanapén ültek, és minden egyes sípolásnál egymásra néztek. Aztán Medvemama egyszer csak felállt, és benyitott Macibocs ajtaján, hogy közölje vele: indulnak.
Autóval mentek. Medvepapa vezetett, ő pedig Medvemamával hátul ült. A tavaszi erdő egyébként is gyönyörű, de az Állati Áruházhoz még annál is szebb út visz.
Az autót a parkolóban hagyták. Az áruház negyedik emeletére, a Teddy Bear Shopig lifttel utaztak. Egy ideig két kismókus állt Macibocs mellett. Az anyukájukkal voltak, de még ő sem érte el a lift gombját, ezért Medvepapa segített nekik kiszállni a másodikon.
Az alacsony állatok általában mozgólépcsőn mennek, ám ezek a mókusok biztosan nagyon szeretnek liftezni, gondolta Macibocs. Ő is szeret, ám ő nagyon szereti a mozgólépcsőt is.
A Teddy Bear Shopban szinte mindent lehetett kapni, amire egy kismackónak szüksége lehet.
Először a sportszerekhez mentek.
– Ezt szeretném! – kiáltotta azonnal Macibocs, és levett a polcról egy piros görkorcsolyát. – Megkaphatom?
– Ha jó a lábadra, megvesszük! – felelte Medvepapa.
A Teddy Bear Shopban mackóhölgyek szolgálják ki a vásárlókat. Egyikük segített Macibocsnak felpróbálni a görkorcsolyát. Éppen jó volt a lábára.
– Megvesszük – mondta Medvemama.
– Hurrá! – örvendezett Macibocs, és magához ölelte a görkorit.
Ezután ruhákat próbáltak. Kapott egy zöld pólót, egy farmert és egy új szandált, mert a régit kinőtte. Felpróbált egy kék baseballsapkát is, de nem tudta eldönteni, hogy szeretné-e viselni. Bement hát a próbafülkébe, hogy újra megnézze magát a tükörben, és amikor kilépett, szembetalálkozott kedvenc ovistársával, Maci Sacival és az anyukájával.
– Ez a baseballsapka nagyon jól áll neked! – mondta Maci Saci. – Nézd, én meg szoknyát kaptam! Szerinted szép?
– Szép! – vágta rá Macibocs.
– Szerintem is – mondta Maci Saci, és rámosolygott a mackófiúra.
– Döntöttem – fordult Macibocs Medvemamához. – Kérem a sapkát is!
Lefelé Macibocs javaslatára mind az öten mozgólépcsőn mentek. Ők hárman és Maci Saci az anyukájával. De velük utazott egy teknős házaspár is meg egy idős vakond néni szemüvegben és bottal, távolabb tőlük pedig három vadkacsa és két nyúl.
Mire a földszintre értek, Maci Saci és Macibocs megéheztek. Míg Medvepapa bement a Horgászboltba, a két anyuka vásárolt nekik az automatából málnaszörpöt és mézeskalácsot.
A kalácsot a harapókák, a szörpöt az ivókák közül lehetett kiválasztani. Macibocs azt is jól látta, hogy a jégkrémek a nyalókák között vannak. Így hát az ebédkor magában feltett kérdést máris sikerült megválaszolnia: a jégkrémet nem harapni, hanem nyalni kell.
A parkolóban búcsúztak el egymástól.
– Szia, Saci! – mondta Macibocs.
– Szia, Macibocs! – mondta Saci. – Nemsokára találkozunk!
Macibocs az autó hátsó ülésén maga mellé tette új ruháit és a piros görkorcsolyát.
Hazafelé az erdei út talán még annál is szebb volt, mint amikor idefelé jöttek.
KIRÁNDULÁS MALACFALVÁRA
Szeptemberben, amikor Agancsosháza felől egészen Mackóföldig hallatszik a szarvasok bőgése, újra benépesül az Eper Utcai Óvoda.
Macibocs ugyanúgy, mint tavasztól kora nyárig, ilyenkor is megvárja reggelente Maci Sacit a Málna utcában, hogy onnan már együtt menjenek az oviig. Ott aztán újra sokat játszanak a többiekkel. Homokoznak, hintáznak, macilegóznak, és persze jókat esznek.
Az Eper Utcai Óvodában két csoport van: a Málnás Maci és a Mézes Maci csoport. Macibocs és Maci Saci a Málnás Maci csoportba járnak, de ismernek bocsokat a Mézes Maci csoportból is. Amikor kint vannak az udvaron, velük is játszanak.
A Málnás Maci csoportba tíznél is többen járnak, de hogy pontosan mennyien, azt nem lehet tudni, mert még Maci Saci sem tud tíznél többig elszámolni, pedig ő a legokosabb közülük.
Tízig Macibocs is el tud számolni, csak ő sokkal gyorsabban.
– Egy, kettő, három, tíz!
Ő így számol.
Vannak olyan napok, amikor a számolás különösen fontos. Például az őszi kiránduláskor.
Tavaly ősszel Madárlak mellett jártak, mélyen bent az erdőben, a Vadászfigyelő Távcsőnél. Ott tudták meg, hogyan dolgoznak együtt az állatok. Egy öreg és egy fiatalabb medve felváltva pásztázza az erdőt a távcsővel. Lesik, hogy az emberek földje felől mikor érkezik vadász. Szerencsére ritkán. De amikor jön, akkor nagyon gyorsan kell cselekedni. A fiatalabb medve elszalad Madárlakra, hogy értesítse a madarakat a jövevényről. A madarak vészjóslóan csivitelni kezdenek, és csapatokba verődve felröppennek, hogy tájékoztassák az erdőlakókat a veszélyről. Egyik csapat Agancsosházára repül, a másik Malacfalvára, a harmadik Mackóföldre, hogy minden állat időben elrejtőzhessen a vadász elől.
Aznap a fiatalabb medve volt szolgálatban, ő pásztázta az erdőt a távcsővel, ezért az idősebb medve mesélt el nekik mindent. De nemcsak a munkájáról beszélt, hanem saját magáról is. Kiderült, hogy régen cirkuszban lépett fel, és egyszer egy rosszul sikerült trükktől megroppant a dereka. Azóta dolgozik a Vadászfigyelő Távcsőnél, mert itt nem kell trükköket csinálni, csak ülni és figyelni.
A tavalyi kirándulás különösen emlékezetes maradt, mert két Mézes Maci csoportos elveszett.
Még szerencse, hogy a mackó óvó nénik visszaindulás előtt is megszámolták a bocsokat. Így derült ki, hogy ketten hiányoznak.
A fiatalabb medve azonnal pásztázni kezdte az erdőt a távcsővel. Nemcsak az emberek földje felé, hanem körbe-körbefigyelt, ezért a két bocs hamar meglett. Bújócskáztak a fák mögött.
A számolás tehát olykor különösen fontos.
Például a mai reggelen.
Idén Malacfalvára utaznak, a főtéri vadkanszobor avatására.
Iskolabusszal mennek, mert arra mind a két csoport felfér.
Amikor az óvó nénik számolják a bocsokat, a pároknak meg kell fogniuk egymás mancsát.
Macibocs Maci Saci mellett állt, szorította a macilány mancsát, és közben azon töprengett, vajon az idei kirándulás is emlékezetes lesz-e.
Az óvoda elé ekkor gördült be az iskolabusz.
Felszállás után a Málnás Maci és a Mézes Maci csoportosok összekeveredtek, de Macibocs és Maci Saci együtt maradt.
A mackófiú felajánlotta az ablak melletti helyet a macilánynak.
Útközben az erdőt figyelték, és Maci Saci számolta a madarakat.
A busz a Nagy Park mellett állt meg, onnan gyalogoltak a főtérig.
Malacfalva utcáin széles a járda, de minden sarkon van egy-egy sártenger, pocsolya, tócsa, dágvány, iszap, kis mocsár vagy láp, hogy a malacok otthonosan érezzék magukat.
Ahogy elhaladtak az óvoda mellett, belestek a fakerítés lécei között. Az udvaron itt homokozó helyett dagonyázó van, tiszta sár és pocsolya minden.
Amikor megérkeztek, a főtéren már állt egy óvodai malaccsoport, a fákon és a házak tetején pedig két iskolás madárosztály ült.
A tér közepén a szobor le volt takarva egy fehér lepedővel.
Először a polgármester ment a mikrofonhoz. Jól megtermett vaddisznó volt, öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben. De cipőt nem viselt, száradt sárdarabok látszottak a csülkein.
Arról beszélt, hogy míg ők a nyári szünetet töltötték, Malacfalva főtéren elkészült az agyagszobor a hős vadkanról, aki száz évvel ezelőtt megmentette az erdei állatokat. Életét kockáztatva elcsalta a közelítő vadászt olyan lakatlan vidékre, ahol se vaddisznó, se őz, se szarvas, se madár, de még nyúl és róka sem lakik. A hős vadkan furfangja így mentette meg az erdő lakóit. S neki köszönhető az is, hogy nem sokkal ezután az állatok összefogásával elkészülhetett a Vadászfigyelő Távcső – mondta zárásként a polgármester, majd leleplezte a szobrot, vagyis lehúzta róla a fehér lepedőt.
Ekkor lépett elő Buldózer Dózi, a megőszült vaddisznó szobrász, aki agyagba döngölte a hős vadkan alakját.
Méltóságteljesen hajolt meg a főtér közepén.
A medvék tapsoltak, a madarak csiripeltek, a malacok röfögtek.
Ezután Égi Bagoly, Madárlak leghíresebb verskiköltője röppent a mikrofonhoz, és elszavalta A hős vadkan című új költeményét, amely így szólt:
Hatalmas a
vadkan agya,
nagy a hasa,
s van agyara.
A medvék ismét tapsoltak, a madarak csiripeltek, a malacok röfögtek.
Zárásképp az óvodai malaccsoport elénekelte a malachimnuszt, és ezzel véget is ért az ünnepség.
De mielőtt visszaindultak volna, a mackó óvó nénik újra megszámolták a bocsokat.
Mindenki megvolt.
A Nagy Parknál a dadus néni kiosztotta az ebédet. Leültek a fapadokra, és mire jóllaktak, éppen megérkezett értük az iskolabusz.
A medveszülők már várták a bocsokat az ovi előtt. Köztük állt Medvemama és Medvepapa is.
– Képzeljétek, senki sem veszett el! – szaladt oda hozzájuk Macibocs.
– Ez nagyszerű – felelték, és jól megölelgették a mackófiút.
Aztán hazafelé indultak.
Macibocs ment középen. Balról Medvepapa, jobbról Medvemama fogta a mancsát, és minden tizedik lépésnél a magasba emelték.
Macibocs nagyon élvezte, hogy amikor kimondja a tízet, majdnem az égig repül.
De a legjobb az volt, hogy ő számolhatta a lépéseket.
– Egy, kettő, három, tíííz!
Vissza a tetejére