Fénytelen ritmusát lüktető éjszaka.

Anyu, a testednek nem maradt testszaga.

Álmokat izzadó ébrenlét közepén

lavórba köpködjük tüdőnket, te meg én.

Széles az éhezés szögletes mosolya.

Alattunk hízik a köpetes pocsolya.

Ablak és ajtó bár résnyire, levegő

nem jár, a kis konyha kozmoszban lebegő.

Veri az ecset a falakat, az apu

jövőket festeget, fekete alapú

hófehér félelmet, rákot a gyomorba,

különben fájdalmas éhséget korogna.

Messiás követel hitet, a családom

gazdag, gaz gádzsóktól átkokat harácsol.

Elgázolt kutyaként nyüszít a becsület,

üdvökben dúskálók nyalják a sebüket.

Nem maradt múltunknak vigasza, tanúja.

Nincstelen Isten az örömünk tanulja:

sehonnan jöttünk, és eltűnünk egészen.

Tanuljon meg hinni bennünk, ha merészel.