Tavasz, nyár, ősz, tél
Tavasszal az emlék egy öregasszonyba bújik.
A ház előtti padon ül, nézi
a poros árokpartot.
Naphosszat a jelennel felesel.
Lába duzzadó farönk, szeme sárga ablak,
éjjel molylepkék szállják.
Nyáron az emlék tarisznyás koldus.
A kocsma küszöbén szivarozik,
életét skandálja a járókelőknek;
hogy harminc éve eltűnt gyűrűjét keresi;
felsorolja elveszett gyerekei nevét.
Kézfejére kéregkesztyűt köt az idő.
Ősszel az emlék sárga kert.
Minden reggel gyerekek futják körbe,
eltapossák a régi csipkebokrot.
A bogarak felkapaszkodnak lábaikon,
bőrük alá másznak. Isten holtan
hever egy fűzfa árnyékában.
Télen az emlék kéményfüstös utcakép,
felcserélődnek benne napok és napszakok.
Aki kimegy, köhög a füsttől.
A hideg hónapokig lakja a falut,
kék végtagokkal, elnyújtott léptekkel,
angyal képében
viszi magával a fázó öregeket.
Vissza a tetejére