Kirakatban
Kezében aktatáskát, karján zakót, fején kalapot viselő, elegáns, de rettenetesen verejtékező férfi nyit be az ajtón, melyen ezen felirat díszeleg: Dr. Aurel Demian, avocat – ügyvéd. Kalapját a fogasra dobja, zakóját is oda akasztja. Táskáját az asztalra teszi. Ekkor tűnik fel neki a friss cigarettafüst. Oldalra néz – egy széken valaki ül. A Bánságra telepedő júniusi hőség ellen leárnyékolt irodában nem ismeri fel a figurát. Kihúzza a fiókot, amelyben revolverét tartja. A dohányzó figura felemelkedik a székből, és néhány lépést tesz az ügyvéd felé. Megszólal:
– Hát vége van, Aurel?
A doktor félig-meddig megnyugszik. Miklós az, egykori iskolatársa, aki bár jó eszű volt mindig, mégis újságírónak csapott fel. Mondjuk stílusa van, és kitartó, gondolja Demian doktor.
– Valami gengszterfilmből lested el, hogyan kell a frászt hozni az emberre?
– Ó, képzeld, olyan filmet láttam, amelyben beszéltek a szereplők! És énekeltek! Hihetetlen!
– Remek, legközelebb majd azzal jössz, hogy színes mozgóképet néztél. Igen, vége van, ítélet született. Kubelkáné, a fővádlott kapta a legnagyobb büntetést, összesen…
– Ne, kérlek, ezt még ne mondd el! Meg szeretném írni a történetet az elejétől. És jobb, ha magam is csak a végén tudom meg a kifejletet. Ha nem érsz rá most…
Demian doktor éppenséggel nem érne rá, valaki várja egy kellemesen hűs szállodaszobában. De úgy dönt, mégis szakít némi időt, egy efféle interjú sokat növelhet az egyébként sem kis népszerűségén.
– Ráérek, hogyne. Kérdezel, vagy mondjam?
– Mondd, aztán ha valami nem világos, majd kérdezek.
– Rendben, Miklós. Hozatok valami hűsítőt.
– Szóval itt van a védencem, ez a hölgy, Kubelkáné Vass Anna. Jegyzetelsz?
Miklós felmutatja a térdén tartott noteszt és a golyóstollat.
– Vass Anna nem más, mint dr. Vass Sándor népszerű aradi orvos leánya és egyben Vass Sándor, a jelenleg Amerikában élő, világhírű zongoraművész testvére.
– Ejha! Micsoda família!
– Hát az. Szóval az úrinő még a békeévekben ment férjhez Kubelka aradi tüzér főhadnagyhoz, akitől azonban a háború elején elvált.
– Érthető. Mintsem hogy özvegy legyen, inkább elvált.
– Ebben van igazság, Miklósom, de ha folyton közbevágsz, reggelre se végzünk. Na: a hölgy rövid ideig kereskedelemmel is foglalkozott, egy brassói borkereskedő cég megbízottja volt, az utóbbi időben azonban csak a jótékonysági akciókban vett részt. Aztán nemrég hirtelen letartóztatták. Állítólag névtelen levelek alapján, amelyek azt adták hírül a rendőrségnek, hogy Kubelkáné az utóbbi hónapokban különféle megbízásokat kap Magyarországtól, ezek teljesítéséért pedig pénzt, nem is keveset. A sziguránca[1] megfigyelésbe kezdett, ami, ahogyan sejthető volt, bebizonyította, hogy az úrinő bizony igen sűrűn kap magyarországi leveleket. Ami persze önmagában nem baj. Igen ám, de két ízben jelentős pénzküldemény is érkezett a címére. Aztán egy verőfényes hétfő délben házkutatást tartottak a lakásán, ahol irományokat és leveleket foglaltak le, az úriasszonyt pedig őrizetbe vették. Vége az első fejezetnek.
Kopogtatnak az ajtón, fiatal és csinos hölgy toppan be, az asztalra teszi a tálcát, amelyen két pohár, egy szemmel láthatóan deres szikvizes üveg meg egy némi sötétebb folyadékot – szörp?, whisky? – tartalmazó, díszes palack sorakozik.
– Szabad? – nyúl a hűsítő felé Aurel.
– Köszönöm, doktor úr – mosolyog a másik.
– Doar dacă încetezi cu doktorur. De acord?[2]
– De acord,[3] doktor úr.
Koccan a két pohár.
– Naszóval. Szerdán az aradi rendőrségen Kubelkánét szembesítették az ugyancsak letartóztatott Harangozó Mihály nevű vasúti tisztviselővel. A férfi váltig tagadta, hogy összeköttetésben állott volna Vass Annával. Védencem, ez a, nos, úrinő, az egész eljárás folyamata alatt rendkívül idegesen viselkedett. Nyilván az asszony elmeállapotának megvizsgálását kértem, aminek alapján be tudtam volna bizonyítani, védencem annyira beszámíthatatlan, hogy még akkor sem igen lenne felelősségre vonható a tetteiért, ha a terhére rótt bűncselekményt valóban elkövette volna. Mivelhogy Vass Annának aligha állott módjában az, hogy valamilyen fontosabb ügyről tudomást szerezzen. Szerintem legfeljebb romantikus kísérletről lehetett szó.
– Mondod te.
– Mondja a jó védőügyvéd, amilyen én is vagyok.
– Folytasd, kérlek.
– Később a letartóztatottakat egy kicsit megsétáltatták. Átkísérték őket az ügyészségre, ahol azonban nem vették át őket. Miért? Az ünnep miatt. Újabban ünnepkor senki nem dolgozik, észrevetted? Így vissza kellett menniük a rendőrségre. De legalább annyi kiderült, hogy az eljárást ellenük az ügyészség, azután pedig az aradi törvényszék fogja lefolytatni. Ez történt két hónapja, amikor a tárgyalás napját is kitűzték éppen mára. Második fejezet vége. Eddig milyen?
– Nem éppen regényes, de izgalmas.
– Miklós, az, hogy milyen lesz a riport, csak rajtad áll.
Demian doktor a faliórára néz. Ennek a randinak lőttek, sőt ennek a hölgynek is. Pedig milyen ígéretesnek látszott… Sebaj, lesz másik, a Regát kifogyhatatlan könnyűvérű, jobb életre vágyó hölgyekből.
– Mondom tovább. A vizsgálat eléggé súlyos dolgokat derített ki úgy a védencemről, mint Harangozóról, továbbá egy harmadik illetőről, bizonyos Czigány Tódor vasúti munkásról. Kubelkánéról kétségtelenül beigazolódott, hogy egy battonyai kereskedőtől megbízást kapott bizonyos felvilágosítások megszerzésére, és ezeknek a katonai természetű kérdéseknek tisztázását az úriasszony pontosan igyekezett teljesíteni. Bár nem valami nagyobb hadititkokról volt szó, hiszen olyan dolgokról kellett referálnia, amelyek köztudomásúak voltak, és amelyekről a lapok is számtalanszor megemlékeztek, mégis kémkedés gyanúja címén indult meg az eljárás ellene. Nem az első ilyen eset – hopp, ezt ki sem mondtam. Szóval, a vizsgálat a legutóbbi napokban befejeződött. A több mint két hónapos vizsgálati fogság erősen megviselte a védencem, ezt te is el tudod képzelni.
– Nem tudom, még sosem voltam vizsgálatiban.
– Ne is légy, Miklós, nem neked való hely. És itt kezdődik a negyedik fejezet, ha jól számolom.
– Remekül számolod.
– Pompás, pompás. Szóval a mai főtárgyalás. Az egész Ciostă doktor elnöklete alatt zajlott. A vádlottak kihallgatása után rögtön meg is kezdte a tanúk kihallgatását, tudod, nem szereti elhúzni az ügyeket. Manofu vezérkari ezredes elmondta, hogy az első jelentést bizonyos Opris kapitány tette meg előtte. A védencem azzal az ürüggyel kérte tőle az információkat, hogy rendezendő koncertje meghívóinak szétküldéséhez van szüksége részletes ismeretekre a tisztek viszonyairól. Kubelkáné a koncertügyben Babescu ezredesnél is járt. Itt is a tisztek adatai után érdeklődött. Popescu kapitánytól az aradi tisztek tablóját akarta megszerezni. Volt még néhány jelentéktelen vallomás, de ezek említésre sem méltók. Nos, ezután következett Gitta Ágoston doktor, a főügyész. Terhelő bizonyítékként hozta fel, hogy a fővádlott számára a börtönbe levél érkezett, amelyben információt kérnek az ellene felmerült bizonyítékokról. A titokzatos levélíró az ügyész szerint azt írta, hogy pénz van bőven. A védencem pedig – ezt le ne írd, de: amennyi tyúkesze van – válaszolt is a levélre. És amit alig hittem el, levelet írt Harangozónak is. Ebben az episztolában, hogyan is fogalmazzak, figyelemfelkeltő teozófiai eszméket hangoztatott: „Szenvedünk, de meglesz jutalmunk érte, mert értékünk növekszik.” Dumnezeule![4] Előzetesben ilyesmit levelezni…
– Nem akarom bántani a védenced, de nem az okos hölgyek csapatát erősíti.
– Hát nem egy Mata Hari. Hogy sajnos vagy szerencsére, erről nem tudok nyilatkozni. Folytatjuk? – kérdezi, miközben egy utolsó lemondó pillantást vet az órára.
– Kérlek – biztatja az újdondász.
– Kubelkáné persze tagadta, hogy a leveleket ő írta volna. Merthogy a levelek nincsenek aláírva, szóval nem ő volt. Ezután Szedlak doktor, a kiváló ideggyógyász állt a bíróság elé. Orvosi szakértő, ha esetleg nem hallottad volna a nevét. Szép mentő vallomást tett Kubelkáné ügyében. Elmondta, hogy a fővádlottat Moldovan doktorral együtt két hétig megfigyelte. Ezután megállapították, hogy a vádlott pszichoneurózisban szenved – ahogy mi mondanánk, hisztériában. Amúgy más öröklött betegségeket is konstatált. Talán túl cifrára sikerült a vallomása, de most már mindegy. A vádbeszéd során Gitta ügyész súlyos büntetést kért. A kémkedés szerinte be lett bizonyítva. A védőbeszédben nyilván felmentést kértem, de legalábbis az enyhítő körülmények nagy fokú alkalmazását. Hiányosak a bizonyítékok. Tényleg azok. De hát kirakatperben ez nem számít. Lényeg, hogy a törvényszéki tanács este nyolckor ítéletet hirdetett. Ciostă elnök olvasta fel. Kubelkánét kétévi fogházzal és ötezer lej pénzbüntetéssel sújtotta a törvényszék. Harangozót egyévi fogházra és ugyancsak ötezer lejre ítélték, Czigányt felmentette a bíróság. Hogy mit kapott volna valódi kémkedésért, azt csak a jó ég tudja.
– Hú, ezt én még ma megírom, holnap már benne lesz a lapban. Nagyon szépen köszönöm, doktor úr.
– Jössz nekem eggyel, Miklós. Egy regáti feketével.
Egy bő órával és néhány whiskyvel később az ügyvéd eszébe jut valami. Levélpapírt vesz elő, és ráírja: Súlyosbító körülménynek vette a bíróság, hogy olyan államnak árultak el fontos információkat, amely állam ma sem mondott le a reváns gondolatáról. A papírt kis borítékba tette. Ráírta Miklós címét. Aztán inkább miszlikbe tépte.
[1] A román titkosrendőrség neve 1940-ig.
[2] Csak ha abbahagyod a doktorurazást. Rendben? (románul)
[3] Rendben.
[4] Istenem! (románul)
Vissza a tetejére